Tukuche falucskán is átfogunk sétálni
Az utóbbi időben jó páran megkérdezték, hogy én nem unom-e, hogy az éves nepáli túra útvonala mindig ugyanaz. Egy szóban: nem. Bővebben és hogy miért, na, ezt kapjátok ki:
Akik régóta ismernek, azért tudják, hogy beszélőkém van, de Ázsia az a téma, amiről napok tudok dumálni, csak etessenek meg itassanak meg néha.
Én imádok utazni, és Prága az egyik kedvenc városom az egész világot beleértve, de sajnos a globalizációs folyamatok végett, ahogyan terjed a „Mcdonald’s kultúra” elkezdett minden ugyanúgy kinézni.
Ázsia egyáltalán nem ilyen, mindig minden megőrzi a sajátságos és egyedi hangulatát és ízét. Pár hónapja már írtam arról, hogy Nepálba nyitottak egy új múzeumot, világszínvonalú, de nem csili-vili króm és üveg cuccot csináltak belőle, hanem felújítottak egy régi, több száz éves palotát, és klasszikus berendezésekkel és kiegészítőkkel, létre hoztak egy olyan csodát, ami visszarepít bennünket a Ranák és Ranik, a királyok és királynék világába.
(Itt elolvashatod a nepáli múzeumról írottakat:)
http://www.bhaktikutir.net/2011/decemberben-megyunk-indiaba.html
De például Dubaiban, ahol tényleg minden króm, acél és üveg, a híres Dubai Mallban, ami a világ legnagyobb bevásárlóközpontja és emberek elektromos golf autókkal mászkálnak benne, hogy 1-2 nap alatt betudják shoppingolni a nagy részét, is meg van az a finesz, hogy minden mozgólépcső alján és tetején, mindkét oldalon orchidea bokrok díszítsék és varázsolják természetesebbé, a luxus világát.
Mindamellett, hogy Ázsia semmihez sem fogható varázslattal bír hangulatában, minden nap csodákat is lát az ember a spirituális kultúrája végett.
Valahová repültem, amikor egy Thai kiközvetített munkaerő csoport mögött mentem keresztül a repülőtéri biztonsági ellenőrzésen. A férfiak az ellenőrzés előtt levették a nyakukban hordott talizmánjaikat és Buddha ereklyéiket. Olyan cuccokat láttam ott, hogy nem hittem a szememnek. Azért az elmúlt 20 évben láttam ezt-azt ázsiai művészetek terén, de ezek a fiúk olyan varázslatos kincseket hordtak a nyakukban, hogy szavakba sem tudnám önteni azt a mennyiségű gyönyörűséget, amit ott 10 perc alatt befogadhattam.
Ilyen és ezekhez hasonló élmények mindennaposak Nepálban, Indiába, de akár olyan fejlett országokban, mint Tajvan vagy az Emírségek, mert Ázsia nem tudja önmagát meghazudtolni.
Na ezért nem unalmas mindenévben visszautazni ugyanoda Nepálba.
Fel fogunk oda sétálni, ahonnan már lehet lefelé fotózni a felhőket...
Meg azért azt is nehéz megunni, hogy a világ legmélyebb szakadékában sétálunk fel, 2 db 8 ezres hegy között (összesen 14db 8000 méteres hegy van), amelyek csúcsi között mindössze 32 kilométer van, és 1500 méter magas vízeséseket lát az embernapjában akár többször is.
Az sem hasonlítható sok mindenhez, amikor majd egy hét túrázás után felér az ember egy olyan zarándokhelyre 4000 méterhez közelítve, amit sok száz millió Hindu és Buddhista tekint szenthelyének, ahová még Krisna fia is elzarándokolt és az ember besétál egy olyan templomban, amelynek az oltárra alatt folyó patakból lángcsóvák nyaldossák a vízből kiálló köveket.
Nepál nem megunható hely, ellenben életre szóló élményekkel gazdagítja egyre beszűkülő életünket.
Mi végül is az ellen küzdünk, amivel kapcsolatosan a Karib Tenger nagy kalóza, Jack Sparrow kapitány is felszólalt: „A világ nem lett kisebb, csak kevesebb.” Ázsiában még mindig sok a világ, ezért mi oda járunk töltődni. Mondhatnám azt is, hogy elég az ipari turizmusból, éljen az élmény, és főként a spirituális élmény utazás.
Om Tat Sat
UI: A fenti képek természetesen saját készítésüek.
