2014-ben Áprilisban fogunk Nepálba utazni, de, hogy mikor az még egy Bhután-i úttól függ…

nepsNem fogom elkövetni újra azt a hibát, hogy túl későn szervezkedek rá a nepáli útra, így már most készüljetek fel arra, hogy legkésőbb Februárban már össze fogunk ülni úti eligazításra, élmény beszámolókra, stb.

Biztos, hogy Áprilisban fogunk menni, mert Májusban már nagyon meleg van, még 4000 méteres magasságban is, és hát olyannyira őrületes manapság az időjárás, hogy a 2011-es nepáli utunkon már elvert minket egy-két alkalommal a monszun, pedig a hónap elején voltunk, szóval kb. 1 hónappal hamarabb indult el az esőzés, mint kellett volna. 

Persze nincs semmi baj a jó sok esővel, de az a baj, hogy olyannyira tömött a nepáli utunk terve, és mindent megszoktunk nézni, ami a tervben van, hogy az eső csak abból a szempontból lehet bosszantó, hogy valami ki marad az élmény parádéból.

(Ide kattintva megtudod nézni a teljes programját a nepáli utunknak…)

Egyébként nekem életem egyik hatalmas élménye az, amikor a saját nappalimban hanyatt fekve a földön halhattam a sivatagi szél éneklő hangját, amikor az Arab világban laktam, és kb. ilyen az ázsiai monszun is, és az északi sarki fény is, szóval jó megélni a különböző természeti jelenségeket amelyek kifejezetten kötődnek földünk más és más területeihez, de hát “csak” 2 hetünk van és millió ezer csodát kell látni és megtapasztalni.

Sőt az idei út még 2 extra eseménnyel is gazdagszik, mert egyszer majd hajnalban Kathmanduban muszáj lesz egyet sétálnom, amíg nincs forgalom, mert egy világhírű brigád kért fel egy Kathmandu-i séta túra megírására, és azt majd GPS-szel kell majd megoldanom, és másrészt meg fent a hegyekben láthatok majd egy igen különleges rítust is. 

Édesapám anyukája tavaly ősszel ment el, és sikerült a családomat meggyőznöm, hogy a Mamám hamvait Ázsiában egy szentfolyóba kellene útjára bocsájtani, és felbuzdulva ezen Édesanyám családja is rápörgött erre az érzettre, és így anyai nagymamámat is ott fogjuk majd búcsúztatni. Szóval mindkét Nagymamámat a Gandaki folyóba fogjuk elengedni, és mivel a folyó igen sebes, majd kérnék némi segítséget is a fiúktól, hogy megtartsanak míg a szertartás tart.

A bhutáni útról meg csak elég annyit tudni, hogy oda effektíven szinte nem is lehet bejutni, de most van valakim, aki ezt eltudja intézni, és úgy néz ki, hogy Áprilisban lesz is lehetőség vízumot szerezni. Ez nem lesz egy nyilvános út, mert már jó páran évek óta várnak erre a lehetőségre velem együtt, (így pl. T. János, B. Barna majd írjatok, hogy még mindig szándékoztok-e jönni) de ez annyira ritka eshetőség, hogy ha Április elején tudunk oda menni, akkor Bhután után lesz Nepál, ha meg Április végére kapunk lehetőséget, akkor meg a nepáli út után lesz majd Bhután.

Szóval készüljetek, mert én már nagyon be vagyok sózva. Érdekes, hogy már vagy 10 éve én szívesebben is járok Nepálba, mint Indiába, és ezt még saját magamnak is nehéz bevallani, így többet is írok Nepálról, szóval ha szeretnétek Nepálról olvasgatni, akkor ezen a linken az összes Nepállal kapcsolatos Kutiros írásomat megtaláljátok.

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Kategória: Bhakti Kutir, Utazás/Zarándoklatok | Címke: , | 2 hozzászólás

A mai Sziddha Jóga ideális időpontja…

perfectionA Január 4.-i Sziddha Jógára ezek az időpontok a legjobbak:

A korán kellőknek: 06.14-08.10. Ez Nyilas aszcendenst rejt, így az első 58 perc szilárd jellegű dolgokra az ideális, míg a második 58 perc meg mozgékony tevékenységekre. Tehát az első szakasz jó alapok lefektetésére, fogadalmak tételére, és mindenre, amit hosszútávra tervezünk. A második meg reklámozásra, gyógyszeres kúrákra, és mindenre, amit gyorsan szeretnénk nyélbe ütni.

A késői madárkáknak: 19.33-22.14. Ez az Oroszlán aszcendens ideje, tehát végig szilárd.

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Kategória: Védikus Asztrológia | Címke: | Hozzászólás most!

Idén Január 2 lesz asztrológiailag az ideális nap a 2014-es évi fogadalmaink elkezdésére…

2014Mint már sokszor áttárgyaltuk, minden tettünknek meg van a születési horoszkópja.

Tehát azzal simán tudjuk befolyásolni dolgaink alakulását, hogy kiválasztjuk az adott tevékenységünkre a lehető legkedvezőbb időpontot. Lásd, Szingapúrban már évek óta jó asztrológiai időpontokra időzítik a megtervezett császármetszéses szüléseket. De, hát 2018-ra Szingapúr felnőtt lakosságának a 40 %-a dollár milliomos lesz.

Szóval idén a Január 1, mint Újhold napja, azért nem volt akkora flash, de a Január 2 viszont már egészen jó nap asztrológiailag. A csütörtöki napok ugye a Jupiterhez kötődik, ami a legszerencsésebb bolygó a Védikus Asztrológiában, és ráadásul 1 nappal vagyunk Újhold után, Január 2-án, ami szilárd jellegű nap, szóval bármibe is kezdünk meg lesz hozzá a kitartás, hogy végig is csináljuk. Főként úgy, hogy a Csütörtök délutáni szakasza is szilárd jellegű.

És még ehhez az is hozzá jön, hogy a Hold az Uttarasadha csillagképen fog áthaladni, ami megint csak szilárd természetű, szóval igen csak áldás lesz a Január 2-án elkezdett tevékenységeinken.

Ez még különösebben érvényes lesz, ha reggel 6 óra 25 és 8 óra 24 perc között kezdünk bele az új dolgainkba, vagy fogadalmainkba. De az esti 19 óra 45 perc, és a 22 óra 28 perc közötti szakasz is igen kiváló. 

Persze lehet, hogy kicsit későn szóltam, de hát pont ez lett az egyik indító oka az egész éves kalendáriumnak a kinyomtatására, hogy meg legyen az egész év előre.

Egyébként, ha arra várunk majd, hogy egy nagyon különlegesen felhatalmazott napon kezdjünk bele az idei évünkbe, akkor az meg Január 4 lesz, ami egy Sziddha Jóga nap, ami ugye azon napok egyike, hogy bármibe is kezdünk bele, az sikerre van ítélve! (Ha van rá érdeklődés akkor arra a napra is fel tudom majd tenni az óra-percet is.)

Különben az éves Kalendárium annyira szép lett, hogy még utólag próbáltam maradandóra alkotni benne valamit, hogy a 2014-es év végén se legyen meg az ingerencia arra, hogy kidobjuk a szemétbe. Mert persze az éves asztrológia és még a napi előrejelzések is elszállnak, de hát ott vannak a minden évben ismétlődő különleges napok, és az egészségügyi tanácsok is, amelyek örök életűek, de ezen felül is szerettem volna valamit bele tenni.

Így került bele a Kalendárium elejébe a hét napjai, a Hold napok és az összes csillagkép leírása is táblázatok formájában, mert ezek az információk sincsenek annyira összeszedve egybe, de még az interneten sem, és hát ez így igen csak maradandó információ lehet.

Pont ebből fakadóan, meg hát persze túlkésőn is kezdtem neki, egy valami kimaradt a 2014-es Bhakti Kutir Kalendáriumból. A Sziddha és Mritju Jóga napok. Úgy terveztem, hogy persze mindennapra előre ki van számítva az, hogy milyen napunk lesz, de gondoltam, hogy az összes éves bolygóállást is betesszük a Kalendáriumba, és én abba a mappába írtam bele a tuti nyerő és tuti bukó napokat is, tehát a Sziddha és Mritju napokat.

Ide kattintva egyébként fent lesz a honlapon minden Sziddha és Mritju Jóga nap, amelyek, mivel nincsenek sokan az évben akár kézzel be is másolhatóak a Kalendáriumba, de ha akarjátok, akkor utólag kinyomtathatjuk akkora méretben és olyan dizájnnal, mint a Kalendárium és így be lehet még csúsztatni a Kalendáriumba.

Egyébként, ahogy kész lesz az új adag Kalendárium, a jövő héten, egyből sikítok!

Om Tat Sat

Baktai Ádám

UI: Egyébként a 2014-es év első havi asztrológiai előrejelzését itt el tudjátok olvasni…

Kategória: Horoszkóp, Védikus Asztrológia | Címke: | 2 hozzászólás

Talizmánkészítés, avagy a Yantra készítés Tantrája…

yantrasriA talizmánkészítés, egy igen kedves mágikus szokás, hiszen a célja az, hogy valami jót, valami pozitívet alkossunk valamilyen jó szándékú céllal.

Itt gyorsan letisztáznám, hogy a távol keleti kultúrákban 2 féle talizmánt készítenek. Az egyik a picit távolabb keleti kultúrkörből származik és „Fu” néven ismert. Ennek a pozitív mágiának az a metodikája, hogy a készítő saját erejét és jó szándékát is bele helyezi a talizmánba, és így anélkül, hogy az ember nagyon hamar leépüljön, nem lehet sok Fu-t készíteni.

A másik verzió, a tradicionális indiai verzió azon alapszik, hogy több ezer éves tapasztalatokat használunk fel a talizmán elkészítéséhez. Ezzel viszont nem terheljük magunkat, még akkor sem, ha több száz talizmánt is készítünk el rendszeresen.

Maga a talizmán mágikus ábrája lehet képszerű, vagy geometriai rajz, de vannak numerikus yantrák is, stb., stb. A lényege az, hogy léteznek olyan yantrák, amelyek sok-sok ezer éve cirkulálnak az emberi társadalmak köztudatában, és mint szoktam volt mondani az Ájurvédával kapcsolatosan, „ha, valami több ezer éven keresztül képes fenn maradni, akkor az bizonyára, hogy működik, mint rendszer”.

Om Tat Sat

Baktai Ádám

UI: Ha még új néhány kifejezés az írásban, itt bővebben is olvashattok a mantra, yantra, tantra szavakról…

Kategória: Ájurvéda | Címke: , , | Hozzászólás most!

Egy pár Ájurvédikus és Vegetáriánus ötlet a hétköznapi étkezéshez…

colec

Lassan 40 éve vagyok vegetáriánus és így egy elég komoly mennyiségű vicces kajás történetem van, kb. az egész világból.

Gondolom, el tudjátok képzelni, hogy a 80-as évek elején, hogyan reagálták le a „kérnék szépen egy hamburgert, hús nélkül” kérést a Móriczon! Vagy Görögországban mit szóltak egy „kérnék egy szuvlákit, hús nélkül” dumára a 90-es évek elején.

Különben amikor egy pár évig Görögországban laktam, ott nem is ismerték magát a vegetáriánus kifejezést. Lásd „Bazi nagy Görög Lagzi” című filmet, ahol elhangzik a mára már ikonikus rész: „Vegetáriánus?! Nem baj akkor csinálunk neki bárányt!”.

Akkoriban görögül a „hortofágosz” kifejezést használták a vegetáriánusokra, ami szó szerinti fordításban azt jelenti, hogy „fűevő”. Nem különben ez a gyűjtő neve a húscéljából tartott haszonállatoknak is. Szóval bárhová is mentünk vendégségbe vagy étterembe, mindig volt egy 10-15 perc kontrollálatlan röhögés, mikor megpróbáltam kajához jutni.

Volt olyan vendégség élményem is, ahol szó szerint vették a dolgokat és finoman párolt füvet kaptam vacsira, szerencsére olívaolajjal és citromlével ízesítve, ami miatt mégis csak más még a párolt fű is. Szerencsére annyi lélekjelenlétem azért volt, hogy a vendéglátó anyukától kértem sót, és amikor kiment a konyhába a zsebembe tömködtem a locsogós füvet, amit aztán gyorsan lefojtottam 2 marék szalvétával, hogy ne ázzon teljesen át a gatyám.

Persze a vendéglátó család apukája és a 3 gyereke fuldokoltak a röhögéstől. Mondjuk anya is meglepődött, amikor kiderült, hogy mint hortofágosz azért el vagyok sült krumplival és horiatiki salátával is.

De ezek 30-40 éve voltak, és a legtöbb helyen azért már tudják, hogy mi fán terem a fűevő, de valljuk be itthon azért még mindig nagyon nehéz vegának lenni egy étteremben, de csak azért mert nem igazán van választék. Így vagy magunkra főzünk, vagy rászokunk a köretek fogyasztására és a rántott sajt, rántott gomba evésre. Mondjuk azért jobb helyeken előfordul, hogy talán rántott karfiol is előkerül némi ösztönzésre!

Szóval egy kicsit még nehéz, és így arra gondoltam, hogy talán ott kezdhetnénk a vegetáriánus táplálkozás népszerűsítését, hogy először is egyszerűsítsünk a kajákat és talán a szokásos köreteket kellene újra értelmezni.

Tételezzük fel, hogy jön hozzánk egy vegetáriánus valaki, és nem szeretnénk leoltani őt egy krumpli püré rántott sajt kombóval, mert mondjuk, szeretjük az illetőt.

Először is vegyünk grill sajtot, és máris egy csomó időt spórolunk, amit majd bele tehetünk a krumplipüré elkészítésébe. A grill sajt egy olyan tejipari melléktermék, amiből már minden ki lett vonva, a vaj, a túró, minden, így annyira zsírmentes szegény, hogy már nem olvad el, és nem folyik szét. Szóval jó forróra felhevítjük a serpenyőt és minden nélkül is, megpiríthatjuk mindkét oldalát, vagy nagyon kedves olíva olajon megforgatjuk. Kb 2-3 perc az egész és pipa.

És akkor jöhet a krumplipüré recept, amihez kell egy picit több idő, de megéri. Mi már bevetettük karácsonyra is és isteni.

  • Krumpli sós vízbe megfő, közben apróra vágott káposzta kevés vízben megpárol, másik edényben. A káposztát leszűrjük, hogy ne legyen szutymákos. Ez az egész folyamat kb. 5-7 perc.
  • Aztán a kiürült káposztás edényben vajon megpirít egy kis fokhagyma és némi újhagyma, majd amikor már üvegesre pirultak, a leszűrt káposzta is beszáll a fazékba. Még 1-2 perc pirítás. Só, bors azért kell bele.
  • Ezek után öntünk rá tejet, mert a tejbe sohasem teszünk sót az Ájurvéda szerint, de fordítva mehet. A tejbe után mehet még vaj. Amikor a vaj felolvadt, rá mehet a krumpli, és összetörjük az egészet, de nem teljesen.

Ez egy Ír recept, úgy hívják, hogy colecannon, avagy káposztás ágyú. Sok sikert hozzá!

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Kategória: Ájurvéda, Ájurvédikus/Vegás Főzőcske | Címke: , , , , | Hozzászólás most!

A hét Ájurvédikus Receptje, ami lehetne akár minden hétvége és minden ünnep Ájurvédikus Receptje is! Fókuszban az emésztésserkentés…

sweetspicesHa egy picit kutatunk emlékeink között, akkor ripsz-ropsz meg lesz azaz élmény, hogy minden indiai étteremben, a kaja után és a számla kiegyenlítése között, mindig kapunk némi kandiscukorkákat és édesköményt. Ezt a macsóbb férfiak madáreledelnek hívják, de a cucc valós lényege az emésztésserkentés.

Sőt az édesköményen túl, minden édes, de csípős fűszer is jó erre, tehát a fahéj, a szegfűszeg, a kardamom, sőt egy kis gyömbér elrágcsálása is.

1 részről sokkal könnyebb lesz tőle megemészteni az irdatlan mennyiségű ételt, amit az ember ilyenkor bevisz, másrészről egy szép szokás, főként férfiaknak.

Még pedig azért, mert illatossá teszi az embert! Nagyjából mindenki tud a Káma Szútráról és elég sokan az Ananga Rangáról is, de van egy másik Káma-sásztra (vágy szentírás) is, a Nandi féle. Ez úgy jött létre, hogy Síva és Párvati 100 éven keresztül szeretgették egymást, és Nandi, Síva hátas bikája pedig leselkedett és ezt-azt leírt a látottakból. Ebben az írásban le van írva az, hogy hosszú távú édes fűszer fogyasztástól az ember testnedvei is megillatosodnak. Ez nekünk, férfiaknak, akik hajlamosak picit mókusosabb szagokat előállítani, kifejezetten előnyös lehet.

Om Tat Sat

Baktai Ádám Hindu pap, a Védikus kultúrtudományok szakértője

Ui: Amennyiben nem vagyunk nagy magrágcsálók, a fent említett fűszereket teában is bevihetjük, a hatása megegyező lesz!

Kategória: Ájurvéda, Ájurvédikus Receptek/Házi praktikák, Ájurvédikus/Vegás Főzőcske, Mese folyamok óceánja, Védikus Tudástár | Címke: , , , , , , | Hozzászólás most!

Karácsony Hinduként…

Olyan kis cukorborsó, mókuskutyák vagytok, mert a legtöbben ilyenkor azt szoktátok tőlem megkérdezni, hogy én, ünneplem-e a karácsonyt, mint Hindu.

Röviden, hát persze, mint jó hindu mindent megünneplek. Indiában mindent megszoktunk ünnepelni, csak szünnap legyen. Ahol boldogság van és a szeretteinkkel lehetünk.

Ezenfelül, magamról még annyit, hogy a hatha jóga mellett leginkább a bhakti jóga folyamatát próbálom gyakorolni, ami a szeretet jógája, és a karácsony, mint a szeretet ünnepe igen csak beleillik a profilba.

És, mint már írottam vala, minden spirituális kultúrának meg van a bhakti verziója. Az iszlámba a szufik, a kereszténységben Assziszi Szent Ferenc kővetői művelik ezt a vonalat, a zsidóságban a Haszid-ok, szóval mindenkinél van az az iskola, akik a szereteten keresztül próbálják elérni a megvilágosodást. 

Így a Karácsony csak még egy jó indok arra, hogy sérelmeinket elengedve inkább a pozitív élményekre koncentráljunk. Persze nekem is meg van a saját elképzelésem a Karácsonyról,  hiszen egy rakás asztrológiai kutatásból és számításból tudjuk, hogy nem ekkor született Jézus. Hiszen egész egyszerűen nem volt két olyan domináns  csillag, amit láthattak és követhettek volna a Napkeleti Bölcsek.

Ugyanekkor ezt az időszakot évezredek óta megünneplik mindenhol a világon, mert miután lement a leghosszabb éjszaka újra elkezdünk haladni a világosság felé. És mint minden próféta, Jézus is a világosságot hozta el nekünk. A tudatlanságból való kiszabadulás világosságát!

Szóval miért ne lehetne ez az ünnep Jézus nagyságának ünnepe. Vagy éppen bármelyik nagy próféta ünnepe?! És azt, hogy ilyenkor ünnepeljük Jézus születésnapját, azt egész egyszerűen a római őseinknek köszönhetjük, mert ők álltak ezzel a szokással elő. És ez nem valamiféle régi babonaság vagy zavarodottság! Hiszen a közelmúltban Japánban is megalkottak egy vallási ünnepet, a Rohatsu-t, ami Buddha megvilágosodásának állít emléket.

A precíz lelkületű Japán Buddhisták, úgy gondolták, hogy könnyebb lenne betartani ezt az ünnepet, ha azt minden évben ugyanakkor tartanák a Gergely naptár szerint. És nem lennének változások az időpontokban az év folyamán, a Hold naptár egyedisége végett. Így most a fent említett ünnepet, minden évben, December 8-án tartják meg. 

Azt még azért tudnotok kell, hogy természetesen nem csak a keresztény és a buddhista ünnepekről van meg a véleményem, mint Hindu. Hiszen ott van az Iszlám kultúra egyik fő ünnepe, az Eid al Adha, ami annak állít emléket, hogy Ábrahám hajlandó lett volna feláldozni fiát, Izsákot.

Nekem mint Hindu, és mint Bhakti vonalat követő Hindu, ez kb. úgy néz ki, hogy Ábrahám azért hallotta Isten hangját mert meg akarta ölni a fiát. És még véletlen sem azt hallotta, hogy Isten kérte a fiát, mint áldozatot. Csak szerintem valahogy ez a sztori így maradt fent mint történet, mert így talán egy kicsit izgibb is és színesebb is. 

Hiszen én, mint Hindu úgy gondolom, hogy a jó Isten szeret minket, és így nekünk is ezt a példát kellene követnünk. És egy olyan ünnep, mint a Karácsony erre egy zseniális lehetőség. Megvendégelhetjük a szeretteinket. Főzhetünk rájuk. Hurcibálhatjuk őket ide-oda, mint sofőr. Segíthetünk felcipelni csomagokat és pakkokat! Végeláthatatlan lehetőségek nyílnak meg ilyenkor!

És, hogy maradjunk a vallásos sokszínűségnél, Muhammad Ali azt mondta: ” Nekünk azt a rezsit kell megfizetnünk Istennek azért, hogy itt élhetünk a földön, hogy hajlandók legyünk egymást, mint embereket segíteni és szolgálni.”

Valamint, hogy ne legyek túl nyálas, de még a témánál maradjak, be dobnék meg egy közös projektet, nem mintha a múltkori összejött volna. Pár éve volt itt Pesten egy Lenny Kravitz koncert, ahol kb. 10-12 percet beszélt a mókus a szeretettről. Azt szerintetek meg lehet szerezni?

Om Tat Sat

Baktai Ádám Hindu pap, a Védikus tudományok szakértője

UI: És egy kis olvasni való a Bhakti kultúráról… 

Kategória: Bhakti Kutir | Címke: , | 2 hozzászólás