A kép jobb szélén a barna ajtófélfa, már az oltár ajtaja. Dzsagat Bandhu így élt. Az oltár előtt egy leterített matracon, és abban a barna dobozban tartotta a személyes holmijait, ami a képen éppen asztalként is szolgál!
A múltkori bejegyzésben ott tartottunk, hogy Dzsagat Bandhu sorsa úgy alakult, hogy már 8 évesen kialakult az életvitele, amit aztán majd 100 évig folytatott, eltávozásáig.
Tehát egyszer csak ott volt Dzsagat Bandhu 8 évesen egy Mamgacshi nevezetű területen, Nyugat Bengál tartományában, egy düledező kis templomocskában, mint templom szolga. Tudni kell, hogy ez terület a trópusi és a szubtrópusi öv határán fekszik, tehát sok az eső, a monszun igen intenzív, és vad dzsungelszerű a táj.
Még annyit elmondanék, hogy én 10 évig laktam ott, a folyó túl oldalán és a 10 év alatt 6 alkalommal volt árvíz, ami mindent elborított a mi környékünkön.
Tehát ennek megfelelő az állatvilág is. Sok a kígyó, a csúszó-mászó, a denevér, egész éjszaka lármáznak a sakálok, de majd 100 évvel ezelőtt gyakoriak voltak a tigrisek is.
Így az egyik reggel, még a reggeli 4.30-as istentisztelet előtt, Dzsagat Bandhu bele is futott egybe! Ki ment virágot szedni a rítushoz, és még halott is valami motoszkálást a bozótban, de azt hitte, hogy az egyik szerzetes viccelődik, így elhatározta, hogy nem fog megijedni.
Aztán bumm, azt érezte, hogy elementáris erővel fel lökik, majd nagy erővel át is fordítják a határra. Így szemtől szemben találta magát egy igazi, hatalmas, hús-vér bengáli tigrissel! Ő természetesen imádkozott és próbált higgadt maradni, eközben a tigris megszagolgatta, megnyalta, de úgy döntött, hogy nem bántja Dzsagat Bandhut és elillant a sűrű dzsungelben.
Ebben az időben többen is laktak a templomocskában, mert a szerzetes, aki a mentorra volt Dzsagat Bandhunak, Szagar Maharádzs elismert tudóra volt a templomi szertartásoknak, és így időről időre a legkülönfélébb templomok kiküldtek oda a szerzeteseiket, hogy helyesen tanulják meg a rítusok kivitelezését.
De azért is mert elképesztően puritán jellegű volt a környezet, és néha oda küldték a szerzeteseket kicsit “szerzeteskedni”!
Egyébként Szagar Maharádzs egy igen tisztelt tagja volt a bengáli spirituális közösségnek, hiszen az Ő mestere, az eredeti Bhakti Kutir egyik megalapítója mindösszesen 20 embert avatott be a Szvámi rendbe, és ő az egyike volt ennek a 20-nak.
Egyébként Szagara Maharádzs egy nagyon lágy szívű, misztikus szerzetes volt. Így azok után, hogy mestere eltávozott ebből a világból és aminek nyomán tarthatatlan konfliktusok gyűrűztek be a vezetői örökösödés miatt a tanítványok körében, Szagara Maharádzs egyszerű fogta magát és tudatosan kilépett a testéből. Leült meditálni és úgymond feladta az életét, egyszerűen csak meghalt mindenféle betegség vagy más kiváltó ok nélkül.
Ezt követően Dzsagat Bandhu, majdnem 70 évig teljesen egyedül látta el a Mamgacshiban található kis templomot, és annak összes teendőit és rituáléit. Mert miután a fent említett 2 mester eltávozott a puritán körülmények miatt nem igazán tolongtak a szerzetesek, hogy ott lakjanak, ás ott vállaljanak szolgálatot.
De ez nem azt jelentette, hogy Dzsagat Bandhu lazított volna a normákon. Ő sohasem volt azaz alibiző típus. Az egyik úgymond nem kötelező, de ő rá igencsak jellemző szokása az volt, hogy ő minden nap csak és kizárólagosan Gangesz vízzel mutatta be az összes rituálét Krisnának.
Ez azt jelentette, hogy ő minden nap, reggel 5 körül lesétált a Gangeszhez, ez kb. egy 2 kilométeres út, ott megmerített egy vödör szent vizet és azzal sétált vissza a templomhoz.
Ezenfelül azáltal, hogy még évtizedekig nem volt település a templom környékén, Dzsagat Bandhu a templomi teendők mellett, komoly mennyiségű időben földet is művelt, hogy megtudja főzni a templomi szertartásokhoz szükséges ételfelajánlásokat. Hiszen nem is tudott volna úgymond leugrani a piacra ezért-azért.
Nekem még volt szerencsém olyan ételt enni, és ráadásul jó sokszor is, aminek alapanyagát maga Dzsagat Bandhu termesztet meg, főzte meg és ajánlotta fel a jó Istennek. Természetesen igazi, tradicionális, bengáli-falusi ételekről beszélünk, pont főzés előtt meghántolt rizzsel, frissen préselt mustármag olajon főzött szinte még földes zöldségekből.
Egyszer pl. amikor átugrottam a folyó túloldalára, hogy meglátogassam Dzsagat Bandhut észre vettem, hogy a zöldségeket a kőpadlón tárolja. Így legközelebb amikor mentem hozzá vittem magammal néhány szép kosarat, különböző méretekben.
Dzsagat Bandhu mondta is, hogy milyen kedves vagyok, de ugyanakkor bolond is, mert ő nem azért tartja a zöldségeket a kőpadlón mert nincs kosara, hanem azért mert a kő jó hideg, és így frissebben tartja a zöldségeket, hogy még ízletesebb legyen az étel, amit ő főz a jó Istennek.
Folyt. köv.
Om Tat Sat
Baktai Ádám
UI: Ez volt a Bhakti Kutir oldalán szereplő 1008. bejegyzés. Szép spirituális szám, és fantasztikus személy dicsőségét hirdető poszttal! A következő részt itt megtaláljátok!
A Védák azt mondják, hogy a legmagasabb szintű tudás elsajátítás az, ha már hallás után magunkévá tudjuk tenni az anyagot. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindenkinek szüksége lenne szuper memóriára. Mert a hallás (szanszkrit nyelven a hallás = sravana) után, ott van még a hallottakon való elmélkedés (manana), majd a hallott és megemésztett tudás anyag magunkévá tétele is, ezt szanszkrit nyelven nidhidhjászanának hívják. Ez az a szint, amikor a tudás már változtat az értékrendünkön, változtat a habitusunkon is.
Eddig ott tartottunk, hogy Dattatréja megtanulta első Guruitól, hogy a Jógin ugyanolyan lélek, mint bármely más élőlény. Viszont ő maga másképp működik a világban, független a világ világi részétől, és mindezt a hallás után elsajátított tudás révén, és a hallás alapú lelkigyakorlatok művelésével képes elérni.
Ebben a bejegyzésben nem feltétlen a klinikai eseteket szeretném boncolgatni, mert egy online bejegyzés nem tudja helyettesíteni a szakszerű ellátást . Viszont sokszor mi magunk, hétköznapi emberek is észreveszünk magunkon esetleges depresszív vagy szorongó tüneteket.
Április 1-2: Mrityu Jóga. Bármibe is kezdünk, az nehézségekre van ítélve. 
Kos: Érdekes hétnek nézünk elébe, egyrészről felfog erősödni az a vágyunk, hogy energiát tegyünk a kapcsolatainkba, másrészről pedig lelkileg ott lesz bennünk az az indítatás, hogy picit elvonuljunk a világtól.
Pontosabban azt is lehetne mondani, hogy Dattatréja 3. guruja az éter, mert a szanszkrit szövegekben ez az értelmezés is sokszor felbukkan az Akásha kifejezésre. 