Lassan 2 évtizede, hogy írok nektek erről-arról-amarról a védikus asztrológia terén, szóval tudjátok, hogy akad 1-2 száz millió indiai ember, akik halálosan komolyan veszik az asztrológia tudományát. Ami egy részről teljesen érthető, mert nagyon működik és kiváló támpontokat ad az élet nagy döntéseiben, de szerintem ebben is harmóniára kell törekednünk, mint egyébként minden másban is.
Szóval az ő és a már asztrológiát nagyon lazán kezelőknek, íme egy kis elmét nyugtató lélekbalzsam.
Létezik 4 olyan nap, minden éveben, a védikus asztrológia szerint amikor nem szükséges kiválasztani pontos órát és percet azon céllal, hogy minél hatékonyabb időpontot találjunk valami áldásos tevékenység megkezdésére. Ugyanis a teljes nap kiváló bármi, és mindenféle cselekedetek elvégzésére!
Íme a 4 nap:
- Ugadi, a dél-indiai újév. Az ugadi kifejezés a szanszkrit juga ádi szavakból ered, ami azt jelenit, hogy “korszak kezdete”. A dél-indiai spirituális tradíciókban ezen a napon ünneplik az újévet. Ilyenkor olajos fürdőt vesznek, magyarán átmasszírozzák magukat nagyon sok olajjal, és kiülnek a napra, valamint a tavaszi méregtelenítés célzatával ezen a napon szoktak elsőként neem leveleket enni. Új év, új élet!
- Aksaja Tritija, az év legjobb napja asztrológiailag. Ilyenkor áll elő azaz asztrológiai állás, hogy a Nap és a Hold is a lehető legjobb pozícióban vannak, sőt általában még a Vénusz is.
- Vidzsáj Daszami, a nap amikor Ráma legyőzte Rávanát. A 9 napos istennő imádat is erre a napra fut ki!
- Kartika Purnima, a nap amikor az Istenek és az Istennők felébrednek a 4 hónapos álmukból!
Szóval ezeken a napokon bármikor, bármilyen áldásos cselekedetbe bele kezdhetünk!
Om Tat Sat
Baktai Ádám apuka, tanár, pap. A védikus kultúrtudományok szakértője.
Az ősi védikus kultúrában Visvakarma az Istenek építésze, mérnöke. Az Ő segítségével teremti meg Brahmá az univerzumot, de e világi történetekben is szerepel, hiszen Ő építette meg a Pándavák fővárosát Krisna felkérésére, sőt, Dvarakát is, Krisna saját városát.
Szeptember 3: Jógaböjt nap, tartózkodjunk a gabonaféléktől.
Már itt az elején leszögezném, hogy ez nem egy ájurvédikus csoda recept, és még titkos taoista tan sem. Szimplán valami, amire rájöttem kb. 30 év után. 
Augusztus 1: Gyógyító Buddha nap, a tibeti kalendárium szerint, ezen a napon 100-szoros áldással bír minden amit teszünk, plusz mindenképp tegyünk az egészségünkért is.
A régi iskolai jegyzeteim között keresgélve erre a 30 x éves jegyzetemre bukkantam: