Mire jó a tavaszi és/vagy az őszi méregtelenítés az Ájurvéda szerint?

springMaga a méregtelenítés és a böjt fogalmai, minden kultúrában jelen vannak, és valahogy mindig a tavasztól-őszig tartó szakasz az, amiben ez megtörténik, lásd itt nálunk a Húsvéti böjtöt tavasszal, vagy a Kartik hónapot Indiában, ami őszre esik.

Az Ájurvédában azt az analógiát használják, hogy tételezzük fel azt, hogy a szervezetünk olyan mint egy cső, aminek a fő funkciója pedig a víz vezetése.

Ha a cső lerakodásoktól, és szennyeződésektől fogva már nem képes a teljes kapacitása szerint vizet elvezetni, akkor a cső funkcionalitása csökken, és ha az adott szállítandó vízmennyiségének csökkenése további területekhez kötődik, ami esetleg sérül, vagy megváltozik a kevesebb vízáteresztés miatt, akkor elindul egy láncreakció, aminek a kiinduló problémája a csövünk eldugulása volt.

Ez pontosan így igaz a szervezetünkre is! Amikor az egyébként fantasztikusan működő testünk már nem tudja ellátni alapvető funkcióit a felgyülemlett méreganyagok és egyéb nyalánkságok miatt, akkor elindulhatnak olyan láncreakciók, amelyek nem vezetnek jóra.

Viszont a méregtelenítés következettében szervezetünk öngyógyító folyamatai beindulnak, és újult erővel kezdik el a rossz láncreakciók okozta hibák kijavítását, szervezetünk befoltozását.

Szóval a méregtelenítés kell, mert hasznos, és most még nem is beszéltünk arról, hogy a mai business alapú ételipar végett mi kerül a boltokba, az asztalokra és így be a szervezetünkbe.

Om Tat Sat

Baktai Ádám Hindu pap, a Védikus tudományok szakértője

Még egy kis olvasni való ebben a témában:

Késő tavasszal majd idén is belevágunk majd a Pancsakarmába, a méregtelenítések királyába!

Tavaszi/Őszi méregtelenítés, 2013-as írás. Ez az írás a fűszerek használatáról szól, avagy “méregtelenítés egyszerűen”.

Tavaszi/Őszi méregtelenítés, 2012-es írás. Ez az Ájurvédáról és a hozzákötődő tudományokról, és az Ájurvédikus szerek használatáról szól.

Kategória: Ájurvéda | Címke: , , , | Hozzászólás most!

Csütörtöki jóga most nem lesz, de szombati Kutir kipakolás a Barcsayban az igen, stb…

shrineTündérmackók,

Még Május hónapban nem lesz termünk a csütörtök esti jógára, mondjuk én ott leszek fél 8-kor a Bartók Béla 19 előtt és akik eljönnek velük elmehetünk egy parkba is akár, de most csütörtök biztos, hogy hatalmas eső várható, így ezt most szanáljuk!

  • De, hogy minden tiszta legyen, Hétfőn 19.30-20.30 Bartók Béla 19. Kaputelefon: Andreanum.
  • Szerda 09.00-10.00 Bartók Béla 19. Kaputelefon: Andreanum.
  • Csütörtök 19.30-20.30 Bartók Béla 19, a ház előtt, de amíg parkos lesz az óra, ami még 2 alkalom a mostani héttől számítva, az óra adományos lesz, tehát jöhetsz jógázni 5 forintért is, a jövő és az azt követő héten!

Péntek a szokásos Kelenhegyi út 49 és 17 óra, ez a Pancsakarma következő etapja.

Szombat: reggel 9 órától kipakoljuk a régi Kutirt, a Barcsay utcában. Lett egy konténer is oda rendelve, mert minden megy ki, és el is lesz víve, de egy csomó cucc még van hátul a pince részben. Ha esetleg szükséged van előre láthatólag barkácsszerű dolgokra (pl. van egy csavarozógép, aminek csak a madzagja hiányzik, de ha valaki ki tudja silabizálni, hogy milyen zsinór kell hozzá, vihető), meg mindenféle apróságra, minden elvihető. Természetesen ez azokra vonatkozik, akiket ismerünk. Akiket nem ismerünk, az utánunk 10 perccel a konténerben úgy is mindent megtalál.

Mangi lécci gyere majd autóval, mert el kellene vinned a hűtőt, és hát van ott még vagy 2 db picit avétosabb kanapé is, ha valakinek kell ilyen nyári konyha szintű létesítménybe, egy mikro, stb. Persze ha azért szeretnétek felajánlani némi nemű adományt mondjuk az értékesebb dolgokért nem fogunk elszaladni.

Jelentkezettek be nálam, elég a facebook-on, ha jöttök, mert ha van közönség akkor én otthonról is behoznék olyan cuccaimat, amelyeket elszeretnék ajándékozni, DVD-k, ruhák, stb. 

És kérnék némi megosztást is, hátha tudunk segíteni a cuccokkal másoknak. Előre is köszi, ajándékot tutira fogtok kapni.

Ja, és holnap kezdem el majd visszahívni azokat, akiket eddig nem tudtam felvenni, stb., stb…

Om Tat Sat

Baktai Ádám

 

Kategória: Bhakti Kutir | 1 hozzászólás

Buddha Yantra, Északra: Buddha napján nyomtatni egész kiváló…

Ha a Vasztu Shásztra, azaz az indiai térrendezés szentírásait nézzük, akkor 3 szabályra lehetne azt mondani, hogy „Na, ezek a legfontosabb alapjai az egész rendszernek!”

Ezek a következőek:

  • az észak és kelet legyen nyitottabb, mint a dél és nyugat,
  • észak-kelet legyen nyitott és tiszta,
  • valamint a dél-nyugati sarok/falazat legyen derékszögű.

Ez persze a mi általunk használt közép-európai építészet elveivel nem igazán egyezik, főként a passzív házaknál, mégis otthonuk északi területének nyitottsága nagyon fontos az adott területen élő hölgyek szempontjából és az anyagiak viszonylatában is.

Itthon sajnos igen sokszor látom azt házaknál/lakásoknál, hogy az északi terület zárt, vagy pl. azt, hogy ikerházaknál az északra zárt délre nyitott felei az épületeknek sokkal kelendőbbek a fordított verziónál, azaz a délre zárt és északra nyitottaknál.

(Egyszer leírtam egy nagyon ide vágó kis mesét erről a jelenségről!)

Szóval ismerve a mi éghajlatunkon uralkodó építészeti elképzeléseket, valószínű, hogy sérült az északi terület az otthonunkban. Ezt zöld színek használatával, utólagos falnyitással, vagy légies, könnyű zöld növények telepítésével lehet ellensúlyozni.

De a leghatékonyabb ellensúlyozás az, ha ezt a fantasztikus zöld Buddha yantrát kinyomtatjuk, bekeretezzük és az északi falunkra felhelyezzük. Hiszen otthonunk északi területének uralkodója Buddha!

A Buddha Yantrában megjelenő szimbólumok a következők:

  • Az északi égtáj és a Merkúr bolygó színe a  zöld.
  • A Yantrában szereplő mantra: om muni muni mahá muni szakhja muni szváhá, egy rövid Buddha mantra, amiben a Buddha 4x van megszólítva. A Merkúr bolygóhoz kapcsolódó szám a 4-es.
  • A Yantra közepén lévő csillag, valójában a Védikus yin-yang ábrázolása. A lefelé ágú háromszög a női princípiumot jeleníti meg. A felfelé ágú háromszög a férfi energia szimbóluma. Ennek a formának a használata az energiák kiegyensúlyozását szolgálják a Yantráknál.
  • A csillagot körül vevő 8 szirmú lótusz azt szimbolizálja, hogy a Yantra áldásos hatása szét árad minden irányba, a fő és a mellék égtájak irányába is.
  • A Yantrában a 2 egymásra helyezett négyzet ábra a stabilitás szimbóluma.
  • A Yantra hátterében egy koncentrikus szimbólum is látható, a Dharma Chakra szimbóluma, ami Buddha beszédét és tanításait szimbolizálja, a Merkúr bolygó a kommunikáció bolygója a Védikus asztrológiában.

Om Tat Sat

Baktai Ádám Hindu pap, a Védikus tudományok szakértője

Ui: A Bhakti Kutir Facebook oldaláról a fenti yantra letölthető nagy méretben is. Majd tessék kinyomtatni és az északi falra felfüggeszteni. Amennyiben képesek vagyunk még egy-két extra lépésre, a Buddha yantrán  a következő mantra szerepel:

om muni muni mahá muni szakhjamuni szváhá

ezt a mantrát mondjuk el 108 x a yantra felett és csak utána kellene behelyezni egy keretbe.

Vagy amennyiben olyan yantrát szeretnénk ki tenni, ami jó napon volt kinyomtatva és még fel is lett szentelve, írjatok nekünk és mi küldünk nektek!

Uui: A yantrák használatáról itt olvashatsz… 

Kategória: Vasztu | Címke: , , , | 4 hozzászólás

Buddha Születésének Napja…

buddha017Már ahhoz szerintem hozzászoktatok, hogy a fontos spirituális ünnepek minden évben más és más napokra esnek, de ez azért van, mert az ázsiai kultúrában a legtöbb spirituális tradíció a Hold naptárat használja a kedvező napok megállapítására. Mint ahogy nálunk is minden évben más napokra esnek a Húsvéti és a Pünkösdi Keresztény ünnepek is.

Valójában ez a nap, 2026. Május 1-én, nemcsak Buddha születés napja, de az a nap is, amikor megvilágosodott és az is, amikor eltávozott erről a világról. Szóval ez a nap triplán is áldásos, főként Buddhista testvéreinknek és főként azoknak, akik a Buddha féle „ne azért csináld, mert mások mondják, hanem azért, mert már kipróbáltad és ebből tudod, hogy ez téged előre visz a spirituális utadon” lelki gyakorlatokat részesítik előnyben.

  • A szokás ezen a napon az, hogy pici kis felajánlásokat tesznek Buddhának, virágot, füstölőt, gyümölcsöt, és természetesen fogadalmakat.
  • Templomokban az is szokás, hogy az oltárról levesznek egy kis Buddha szobrot és egy teknőbe téve hagyják, hogy a hívők megfürdessék vízzel Buddha testét.
  • Valamint, szokás, hogy az időseknek, a betegeknek és a szenvedőknek segítsenek bármivel, csak önzetlenül. Szóval hajrá!

És ha az indiai térrendezés, azaz a Vasztu kultúráját nézzük, akkor ez az év legjobb napja arra, hogy feltegyünk egy Buddha Yantrát otthonunk északi falára, ami kedvezően hat, az adott területen élő hölgyekre és a materiális gazdagságot is bevonzza. Ide katt és megtalálod Buddha Yantráját…

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Kategória: Bhakti Kutir | Címke: , , , | 6 hozzászólás

Nriszimha Napja, a Védelmezés Istenségének napja…

Idén, 2022-ben, Május 15-re esik ez az ünnep. És természetesen ez lesz az év legnagyszerűbb napja a védelmezés yantrájának kinyomtatására.

A Vasztu, az ősi indiai térrendezés művészete szerint Sri Nriszimha yantráját 2 helyre is fel kellene helyeznünk az otthonunkban.

  • A déli égtáj felé kihelyezett yantra véd a betegségek ellen, a nem várt és hirtelen halál eseményektől és természetesen védelmezi azokat, akik azon területen élnek.
  • A másik kiváló helye a Sri Nriszimha yantrának a bejárati ajtónk feletti és lakásunkon belüli falrész.

És akkor végre valahára Sri Nriszimha története:

Az ős időkben egy hatalmas király elvonult az erdőkbe, és a misztikus jóga meditációk végzésével elérte azt, hogy Brahmá a materiális világ megteremtője megjelenjen neki.

A király azt kérte áldásként, hogy hadd váljon halhatatlanná.

Brahmá azt válaszolta, hogy még Ő maga sem halhatatlan, hiszen minden, ami a materiális világban megteremtődik, vagy testet ölt el is kell, hogy pusztuljon. De azáltal, hogy nem tudta  teljesíteni kívánságát, felajánlott neki 5 áldást, legyen is az bármi.

Hiranyakasipu a nagy király ezt kérte:

  • Senki ne legyen képes arra, hogy engem megöljön, sem ember, sem állat.
  • Kézzel és fegyverrel szembeni sérthetelenséget.
  • Ne essen bántódásom sem éjjel, sem nappal.
  • Kint sem és bent sem.
  • Valamint lent és fent sem.

Ezek után a király leigázta az egész világot. Sanyargatta az embereket és még az Istenek is rettegtek tőle.

A sors fintora, és egy Nárada Muni nevű nagy mester közben járása végett, Hiranyakasipu fia Prahláda, viszont egy rendkívül spirituális személy volt. Ami olyan szinten irritálta a királyt, hogy többször is megpróbálta megölni saját gyermekét.

Egy este újfent vitába kerültek és Hiranyakasipu oly mértékben gerjedt haragra, hogy azt üvöltötte:

“Mindig csak az Istenedről beszélsz és arról, hogy Mindenható, hogy végtelenül kegyes, és mindig szeretettel fordul hívei felé. De viszont sohasem látni Őt. Hol van a te Istened? Ha Ő, Mindenható akkor akár itt van ebben az oszlopban is?”

Erre Prahláda azt mondta, hogy “természetesen igen.”

Hiranyakasipu haragjában elő rántotta kardját és elkezdte szétverni a márványoszlopot.

Történetesen kint álltak egy oszlopcsarnokban, tehát nem voltak sem kint, sem bent. Épp nyugodni készült a nap, tehát nem volt sem éjjel, sem nappal.

Sri Nriszimha előugrott az oszlopból, ember testben, de oroszlán fejjel, és így beteljesedett a harmadik áldás is, nem volt sem ember, sem állat.

A dühöngő királyt felkapta az ölébe, aki így nem volt sem fent, sem lent, és széttépte a hasfalát karmaival, tehát sem kézzel, sem fegyverrel nem bántotta.

Ez Sri Nriszimha története, a jó Istené, aki megvédi hívőit.

Om Tat Sat

Baktai Ádám

UI: Az ebben a bejegyzésben szereplő mantrával lehet beavatni a fent yantrát. Szimplán csak 108-szor kell elmondani és kész!

Kategória: Vasztu, Védikus Asztrológia | Címke: , , , , , | 5 hozzászólás

Baktai Barnabás Kozmológia, I. rész…

uniAlcím: A Katolikus-Hindu nevelés előnyei!

Adatlap: Baktai Barnabás alias Barnus, 4 és fél éves.

Barnus: „Az űr nagyon messze van, az ég fölött. És az égben azok laknak, akik már meghaltak. Az űrben pedig azok, akik még nem születtek meg. (Kis hatásszünet után.) Meg az ufók.”

Ági, Barnus Anyukája: „És ezt te honnan hallottad?”

Barnus: „Sehonnan, csak tudom.”

Om Tat Sat

Baktai Ádám

 

Kategória: Bhakti Kutir | Címke: | Hozzászólás most!

Pancsakarma hírek…

kurkuma, neem és egy-két ájurvédikus fincsiség...Már lement az első alkalom, és hála a helynek és főként Erikának lehettünk kint a kertben, a napon, ami egy extra nagyon jó pont volt az egészben, nagyon köszönjük. Viszont arra kellene ügyeljünk, hogy az Erika kertjében vagyunk, szóval időben kellene megérkezzünk, 5-ig kint fogunk állni a kapu előtt, hogy ne másszunk rajtuk át több etapban, és akkor együtt, egyben becsúszanánk. És ez a kérés természetesen tőlem jön, mert házigazdáink túl tündérek, hogy ilyet mondjanak nekünk. Tehát Május 16, Péntek, 17 óra. Kelenhegyi út 49.

Valamint már eleve úgy indultunk el ezzel a tanfolyammal és alkalommal, hogy tudtam, hogy páran elfoglaltságaik és utazásaik miatt egy héttel később kezdenek. Szóval, akik nem értek oda, stb. vagy még utólag szeretnének kapcsolódni, azok nyugodtan jöhetnek még. A menet egyszerű lesz, lemegy a következő hét feladatainak áttárgyalása és a gyógynövények kiosztása, majd utána újra átvesszük az első hét teendőit a később kezdőkkel.

OK?

Utolsóként egy kis inspiráció nektek, én most egy héttel hamarabb kezdtem el a Pancsakarmát, és hát mivel bennem szerencsére semmiféle lappangó cucc nincs, amit a Pancsakarmának ki kellene belőlem ebrudalni, így hát a kúra az én szervezetem legnagyobb egészségügyi veszélyforrása ellen kapcsolt be. Mármint, ugyan aranykakas díjas felső testem van, de hát az utóbbi időben picit inkább a divatosan duzzadt kategóriában indultam, és így az első héten 6 kiló ugrott le rólam.

Ezt persze ne vegyük alapnak, mert lehet, hogy rajtatok összesen nincs 6 kiló, ami lepattanhatna, csak picit alul optimistán látjátok magatokat, meg hát én egy elég gyors anyagcserével rendelkező férfiember vagyok és hát rajtam nagyon sok plusz volt most.

Ja, és egy picit persze Baktaisra sikerült nekem az első hét, mert azért kenyeret minden nap ettem, és habár önszántamból nem, de ajándék végett azért lecsúszott egy liter barna színű, zérós üdítő is.

Szóval újfent csak ajánlani tudom a Pancsakarmát, mert egész egyszerűen működik.

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Kategória: Ájurvéda | Címke: , | Hozzászólás most!