Asztrológiai búcsúztató: Robin Williams egy bohókás, kicsit örült zseni, az improvizáció mestere…

rw1951. Július 21-én született, Chicagoban, 13.34-kor. Legszembetűnőbb asztrológiai állása talán a Rahu/Hold együtt állás az ötödik házban, amit sokszor láttunk színészek, zseniális színészek képletében, mint pl. a Rahu és Jupiter vagy Vénusz állást a hármas házban igazán híres zenei előadóknál.

Ugyanakkor a Rahu közelsége a Holdhoz, sajnos hajlamosít az érzelmi és elmebéli érzékenységre, és betegségekre, valamint a függőségekre is. Robin Williams ráadásul Rahu korszakban született, ami persze fizikailag megnyilvánult abban, hogy zárkózott, egyke gyerek volt, jómódú háttérrel. Pluszban a negyedik ház ura, tehát az anyukát jelző bolygó a 12-esben áll, a hiány házában, és a 12. ház ura, tehát a hiány és a veszteség bolygója pedig a 10-es házban áll, az apuka pozíciójában.

Anyukája modell volt, Apukája magas rangú vezetője a Ford autógyárnak.  Mindkettőjük elfoglalt ember révén Robin Williams sokat volt egyedül otthonukban, egy 40 hálószobás farmházban, ahol 2000 db játék katona és a saját képzelő erejével töltötte idejét.

Már gyerek korában kitűnt hangutánzó képességével és azzal, hogy mennyire jól tudta utánozni saját nagymamáját.

Aztán 6 éves korától elindult a Jupiter korszaka (ez egy 16 éves korszak és legtöbbünknek igen kedvező) és ebben a szakaszban sorra jöttek az osztályelsőség, osztály elnökségi megválasztás, sikeres szereplés az iskola foci és birkózó csapatában, stb. Főiskolára egy neves politológiai iskolába járt.

Aztán 1973-ban teljes ösztöndíjjal felvették a világhíres Julliard művészeti iskolába, abban az évben csak őt és Christopher Reeve-et, 20 olyan diákból, akiket az egész Egyesült Államokból toboroztak össze. Pont ekkor lépett be a Szaturnusz korszakába, ami nála a tovább tanulás, a felépülés, az otthonteremtés és a veszteségek bolygója is.

Aztán 1978-ban berobbant a világhírűségbe Mork-ként a nálunk is vetített „Egy Úr az Űrből” sorozattal. Közben már a 70-es évektől Stand Up komikusként is fellépett és nem régiben a Comedy Central minden idők 13. legnagyobb Stand Up komikusának választotta Őt.

Drog problémákkal kezdett küzdeni, de kedves barátja John Belushi túladagolásos hirtelen halála és első gyermekének születése talpra állította. De még nem volt vége a Szaturnuszi megpróbáltatásoknak. 1986-ban a Szaturnusz/Rahu korszaka kezdetekor egy pincérnő beperelte 6.2 millió dollárra, amiért állítólagosan megfertőzte herpesszel. A perre ráment első házassága.

Egyébként soha nem tért vissza a drogozáshoz, egy élőadásos műsorban azt mondta: „Amikor kokainoztam impotens voltam, és paranoiás, nem volt jó móka, oda többet nem kívánkozom vissza”.

Persze, amint születésekor is a Rahu korszak materiális jót és rosszat is hozott magával. 1987-ben Oscar díjra jelölték, életében először a „Jó reggelt Vietnám” című filmben nyújtott alakításáért.

Még mindig ebben a Szaturnusz/Rahu korszakban, 1989-ben újra jelölték Oscar és Golden Globe díjra, mint az év férfi színésze, a „Holt költők társasága” című filmmel.

A Szaturnusz korszakot záró 31 hónapos korszakban, ami nála ötvözte az 5. ház urának korszakát, és a Jupiter idejét, mindkettő gyermekkel kapcsolatos szakasz, 2 kisbabája is született. Mindkettőjüket híres computeres játék hősökről nevezte el.

A teljes 19 éves Szaturnuszi korszakban, 26 mozifilmben, számos sorozatban és rengeteg egy estés szóló előadásban szerepelt.

Az ezt követő Merkúr szakaszban, ami nála a munka és utazás szakasza volt, 17 év alatt 41 nagyfilmben szerepelt, hónapokig tartó Stand Up turnékat tartott Új-Zélandtól a Broadwayig, és feltűnt producerként, valamint szövegíróként is.

2005-ben, 20 év után újra kezdődtek függőségi gondjai, immár alkohollal, ami válásakor eldurvult. Mély depresszióval küzdött. 2008-ban a második felesége válópert indított ellene, és 2009-ben a Ketu szakaszban 30 millió dollárt nyert el tőle kártérítés gyanánt.

2011-ben 12 nappal azután, hogy belelépett a barátság és partnerkapcsolat bolygóinak korszakába harmadjára is megesküdött, saját bevallása szerint élete szerelmével és lelki társával. Egyébként Susan Schneider a mai napig elképesztő módon őrzi Robin Williams emlékét és hagyatékát. 

Robin Williams egy Lewy testes demencia nevezetű betegségben szenvedett, ami a szellemi és fizikai leépülés mellett figyelem, koncentráció és érzelmi ingadozással jár, valamint erős fájdalmakkal is. 2014-ben a Ketu/Szaturnusz korszakban (Ketu a halál utáni élet bolygója, Szaturnusza pedig a 12-es házban áll, a halál házában) többször átvágta ereit, majd ezek után felkötötte magát egy bőrövvel otthonában.

Életműve alatt nyert 1 db Oscar díjat, mint legjobb mellékszereplő, 2-2 Emmy és SAG díjat, 3 Oscar jelölése volt, mint legjobb férfi szereplő, 4 Golden Globe díjat söpört be és 5 db Grammy díjat is.

Episzkopális neveltetésben részesült, amiről írt egy egészestés Stand Up műsort, amiben az Episzkopális hitet Katolikus Lite vallásként aposztrofált, ugyanazokkal a rituálékkal csak feleannyi bűntudattal.

Isten nyugosztalja!

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Ui: Robin Williams egy igazi filantróp volt. A legkülönfélébb segélyprogramokban is részt vállalt, de volt olyan, hogy a teljes 2010-es stand up turnéjának bevételét egy új-zélandi város újjá építési alapjának ajánlotta fel. Hollywoodban évtizedekig csak úgy vállalt munkát, amennyiben a megrendelő stúdió legalább 10 hajléktalant is alkalmaz a forgatás során. Ezzel a módszerrel 1520 hajléktalan embernek sikerült egy új esélyt adnia! 

Goredas

Ádám névjegye

1976-ban születtem és 2 éves korom óta vagyok teljesen belemerülve a varázslatos keleti kultúrába. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanulhattam a keleti tudományokat, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében. Sőt, együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt majd 30 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár és segítő, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik eljönnek hozzám tanácsadásra vagy képzésekre. Om Tat Sat Baktai Ádám
A bejegyzés kategóriája: Bhakti Kutir
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük