A hét Ájurvédikus receptje: Tüdő karbantartás…

Az e heti recept, igen egyszerű lesz: Görögszéna tea!!!görögszéna

A görögszéna, vagy lepkeszeg mag az egyik legrégebb óta ismert gyógynövények egyike. Az Ájurvédában már több mint 5000 éve alkalmazzák a gyógyításban.

Nyugaton a gyógyhatásaira az 1800-as évek vége felé, az ősi egyiptomi Ebers papiruszok (i. e. 2000–3000) nyilvánosságra hozatala után derült fény. (Hogy ne érje szó a ház elejét, az írás végén felsorolom a görögszénával kapcsolatos nyugati kutatások eredményeit és elismert gyógyhatásait is.)

A görögszéna magját fogjuk használni a teához, ezért nem elég csak forrázni, muszáj 1-2 percig forralni is, hogy a hatóanyagok jobban ki tudjanak oldódni. A tea hatása az, hogy teljes mértékben kitisztítja a tüdeinket. Így már nyugaton is használják az asztma kezelésében, főként szteroid jelegű hatása végett.

Az Ájurvéda szerint hatása fanyar, kesernyés, ezért nyákszárító, viszont a mellkas területén fokozza a vérellátást. Hölgyek vigyázzanak, a vérbőség végett mellnövesztő!

Várandós kismamák ne használják, mert annyira nyákszárító hatású, hogy elképzelhető, hogy a méh nyálkahártyát is zsugoríthatja! Viszont szülés után, a gyermekágyi időszakban így nagyon hasznos! De pont ezért, az endometriózis, azaz a méhnyálkahártya túltengés esetében más gyógynövényekkel együtt alkalmazva is elképesztően hatásos lehet. 

Valamint egészen kiváló hatású a vércukorszint beállítására is!

Természetesen a mézzel és gyömbérrel való fogyasztás mindig fokozza a gyógynövények hatását.

Ha nem csak egy kis köhögést kezelünk a görögszénával, akkor bevethetünk még 1-2 hasznos Ájurvédikus és népi gyógyászati elemet is, hogy hatékonyabbá tegyünk a kúránkat. Szedjünk Tulsit, ami nem csak egészséges, de egy szent növény is, tehát nemcsak a fizikai szervezetünk javára fog hatni. Valamint tüdő vagy bármilyen gyulladás esetén az Ájurvéda azt javasolja, hogy ne együnk semmiféle fehérjét és szedjünk kalciumot reggel-este 3 napig, az minden gyulladást kitisztít a szervezetünkből.

És persze a magyar népi gyógyászatból tüdőgyulladásnál bevethetjük a terápiás körömvirág krémet, ami kiválóan tudja helyettesíteni a malac zsírt is. Lefekvéskor kb. 1 cm vastagon lekenjünk magunkat és/vagy szeretteinket a sűrű krémmel főként felhátilag és mellkasunkon, majd törülközőbe csomagoljuk magunkat, és arra öltözünk rá. Az Ájurvéda erre 100 éves ghee-t alkalmaz, amit itthon persze kevésbé tudunk beszerezni.

És a kötelező politikailag korrektség: az interneten közzé tett Ájurvédikus tanács nem helyettesíti az orvosi vizsgálatokat, oltást vagy receptírást.

Nagyon sok szeretettel ölellek benneteket,

Om Tat Sat

Baktai Ádám Védikus pap, a Védikus tudományok szakértője

————————————————————————————————

Nyugati Kutatások:

A görögszéna tartalmaz:

0,38% trigonellint és további alkaloidokat (kolint, gentianint, carpint), 0,18% nikotinsavat, 40-45% poliszaharidot (ebből 30–38% galaktomannán) nyálkát, szaponint, rutint, 6-10% zsíros olajat, 27–30% fehérjét (sok lizin és L-triptofán aminosavval), cserzőanyagot, flavonoidokat (luteolin, orientin, quercetin, vitexin és izovitexin; ásványi anyagokat (kalcium, magnézium, foszfor); mikrotápelemeket (szerves vas, szelén, szilícium; ezek közül Magyarországon a szelén kiemelten fontos); A, B, C és D vitaminokat; pantoténsavat, lecitint, gyantát, phytint.

Gyógyhatása:

Gyógyhatását elsősorban a szteroid jellegű szaponinoknak (dioszgenin, yamogenin, tigogenin, neotigogenin) és a nyálkás rostoknak tulajdonítják. A szaponinok gátolják a koleszterin felszívódását és szintézisét, a rostok a vércukorszint csökkentését segíthetik. Embereken végzett kutatások kimutatták, hogy mérsékelt érelmeszesedésben és nem inzulinfüggő (2-es típusú) cukorbetegségben szenvedő pácienseknél a görögszéna lejjebb viheti a vércukor- és a koleszterinszintet.

Egyiptomban és Etiópiában a kenyeret fűszerezik vele, a görögök a nyers vagy főzött magvakat mézzel fogyasztják. Sok vasat tartalmazó csíráit salátába keverik. Nagyobb, zsenge leveleit apróra vágják és frissen, vagy párolva tálalják. Egyiptomban kedvelt étel a tejbe áztatott görögszénamag, de teaként is fogyasztják.

Indiában, a Közel-Keleten népszerű fűszer. Összetört levelét és magját pirítva karis ételek ízesítésére és besűrítésére használják. Szinte minden curryben megtalálható; emellett használják a chutney, a sambhar és az etiópiai berbere fűszerkeverékben is. Kesernyés íze a juharcukorra hasonlít, ezért az USA-ban a valódi juharcukrot pótolják vele.

Színezőanyagként sajtokhoz és egyéb élelmiszerekhez adják.

A magjából kivont aromaanyagokat (maple syrup) a likőr- és élelmiszeripar hasznosítja dió- és kávéaromaként (pl. a dejóban).

Gyógyászati értékét az indiai, egyiptomi (arab), görög, kínai népi és tudományos gyógyászatban kiemelkedőnek tartják; ezen országokban általánosan fogyasztják. Közvetlen feldolgozásával számos szabadalmaztatott gyógyszer készül.

Magyarországon kevésbé ismert; államilag minősített Óvári-4 fajtáit szabadalmaztatták. Fő felhasználási területe az állatgyógyászat: főzete szünteti a bélgörcsöt, szélhajtó és húgykőoldó hatású. Lovak takonykórját és hasmenését kezelik vele; az őrleményéből készített péppel a feldagadt testrészeket borogatják. Újabban a humán gyógyászatban is használják a vércukorszint csökkentésére. Vadtakarmánynak is vetik.

A görögszénamag javítja a szoptató kismamák tejelválasztását. Természetes szteroidjai kedvezően befolyásolják a menstruációs ciklust. Enyhíti a premenstruációs szindróma tüneteit (PMS), csökkenti a változó kor (menopauza) panaszait, mérsékli a depressziót. Ásványi anyagai és egyéb összetevői segítik a csontritkulás (osteoporosis) megelőzését.

A klasszikus afrodiziákumok közé sorolják: állítólag nemcsak a nemi vágyat serkenti, de fogamzásgátló is.[1] Úgy vélik, emellett serkenti a férfiak hajának növekedését és erősíti a nők méhét.

Étvágygerjesztő hatása miatt a beteges étvágytalanság és a lesoványodás miatti gyengeség kezelésére is jól használható. Nemcsak hizlal, de növeli a vörös vértestek számát, visszaadja a fizikailag lemerült szervezet erejét. Tulajdonságai a csukamájolajéhoz hasonlóak, az izlandi zuzmóval egyenértékűek.

A magjából készült kenőcsöt már az ókori egyiptomiak is égés elleni gyógyszernek használták. Fájdalomcsillapító hatású; belsőleg alkalmazva csillapítja a köhögést. Jelentős eredményeket értek el vele a TBC és a csontvelőgyulladás gyógyításánál, az epehólyag kezelésénél.

Gyomorfekély, krónikus gyomor- és bélhurut esetén is jó hatású. Gyulladáscsökkentő hatása is van (3-4 kanál megsült trigonella lisztet borecettel kell előkészíteni). Mint szájbetegségek elleni szert is számon tartják, hasonlóan a gyermekláncfűhöz és a füzikéhez. Egyaránt alkalmas belső zavarok gyógyítására, légúti megbetegedések kezelésére. Forrázott magja használható gargalizáló szerként, mandulagyulladásra és torokfájásra, diftériára. Gyomor és bélhurut ellen beöntésre, hasmenés ellenszereként, aranyér és végbélgyulladás esetén gyógyszerként.

Meleg, pépes borogatásként szemgyulladásra jó; lemosó szerként szájsérüléseket és szemölcsöket kezelnek vele. Pépes borogatásként csökkenti az anyaméh fájdalmait, mézzel és vízzel keverve köszvény és reuma ellen ajánlott.

A méhet összehúzó hatása miatt terhes nőknek ellenjavallt!

Goredas

Ádám névjegye

1976-ban születtem és 2 éves korom óta vagyok teljesen belemerülve a varázslatos keleti kultúrába. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanulhattam a keleti tudományokat, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében. Sőt, együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt majd 30 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár és segítő, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik eljönnek hozzám tanácsadásra vagy képzésekre. Om Tat Sat Baktai Ádám
A bejegyzés kategóriája: Abu Patikája, Ájurvéda, Ájurvédikus Receptek/Házi praktikák, Ájurvédikus/Vegás Főzőcske
Kiemelt szavak: , , , .
Közvetlen link.

12 Responses to A hét Ájurvédikus receptje: Tüdő karbantartás…

  1. Judit szerint:

    HARi, Ádám!

    Leírnád, hogy milyen élelmiszereket nem lehet enni a fehérje diétában és miket igen! Tudsz ajánlani kálcium tablettát?
    Jó erre a célra az olcsóbb szervetlen kalcium tbl. is vagy minőségi szerves kalciumot fogyasszun mindenképpen?

    Köszi, JUdit. 🙂

    • baktai ádám szerint:

      Hari,
      Természetesen majdnem mindenben van fehérje, de ha a húst, halat, tojást (tudom hogy ezeket te nem fogyasztod, de a teljesség kedvéért le írom), tejterméket, bab-lencséket, gombát, spenótot, banánt, avokádót és teljes kiőrlésű liszteket, kenyereket nem eszünk, akkor az már jó. Kalcimuból 500-500 mg a jó. Ahhoz, hogy a szervezetünk feldolgozza a fehérjét, kalciumot von el a testünktől, így ha zérózzuk a fehérjét és meég mellé szedünk kálciumot is, az minden gyulladást le visz.

      Hát igen, nyugaton a szervetlen kalcium forrás az általános. De ilyen rövid idő alatt azért nem tudunk meszesedét elő állítani vele. persze az indiai Mahayogaraja Gugglu az szerves, de azt itthon nem lehet kapni. De hosszú távra muszáj jó kalcium forrást kitalálni.
      Üdv,
      Baktai Ádám

  2. Ildikó szerint:

    Üdvözlöm!
    Az lenne a kérdésem hogy hány decilitert kell fogyasztani a görögszénateából tejserkentés céljából.
    Köszönettel: Ildikó

    • baktai ádám szerint:

      Szintén Üdv,
      Reggel-este 3-3 dl már nagyon jól beindítja a tejet. Gyomor meridián 18as pontjának nyomogatásával egybekötve, mármint nem ivás közben, hanem csak úgy, meg egész egyszerűen csodát tesz. Jó babázást,
      Baktai Ádám

  3. Lilla szerint:

    Üdv.
    A mellnővelő hatása mennyire intenzív?Mennyi idő után hat és mennyire?

  4. Lizi szerint:

    Ádám, ez nagyon jól összegző cikk erről a csodás kis magocskáról. Én a tea készítése során puhára ázott magocskákat is meg “nassolom” egy pinduri mézzel összekeverve. A magokat az áztatás során egy nyákos (aloe-hoz hasonló) “burok” fedi be, amiben szintén sok értékes kincs van. Valamint általában velejáró jelenség, hogy az erős illóolajai miatt, 1-2 hét kortyolgatást követően a bőrön keresztül is párolog a jellegzetes , kinek szalma kinek istálló illat 🙂 De ez senkit ne tántorítson el 🙂

  5. Borbála szerint:

    Kedves Ádám! Mennyi magot tegyek hozzá 5dl vagy 3 dl vízhez? Köszönettel

  6. Krisztina szerint:

    Üdv.
    A tüdő tisztítására hogyan kell használni a görögszénateát? Most rendeltem ezt a kis apró magokat de nem ír rajta semmit, hogy hogyan kell használni. A tüdő tisztítására szeretném köszönöm
    Krisztina

    • Goredas Goredas szerint:

      Ahhoz, hogy minél gyorsabban és hatékonyabban hasson a görögszéna, a teában bevitel a legjobb. 1 percig forralni vízben a magokat, egy kis gyömbérrel és a végén, amikor már ihatóvá hűlt, egy kis mézzel még lehet rajta fejleszteni. Hosszútávon meg úgy jó, ha rendszeresen főzünk vele! omtatsat

  7. Nemes Rita szerint:

    Szia Ádám!
    Írtad, hogy keressem meg az oldaladon a gyulladáscsökkentő diéta címszót. Sajnos nem találom benne, hogy a körömágy gyulladásra milyen formában kell alkalmazni a görögszénát?
    Előre is köszönöm válaszod,
    Rita

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük