Az indiai spirituális kultúrában léteznek olyan szentek, akik olyannyira elszakadnak a mindennapi élet konvencióitól, hogy kívülről nézve szinte már értelmezhetetlen az világ, amiben ők élnek. Őket hívják avadhutának.

Sríla Vamszidász Babadzsi élettörténete tökéletes példája az avadhuta létezésnek.

Vamszidász Babadzsi 1859-ben, Madzsidpurban született, a mai Banglades területén.  Szülei a Bhairavcshandra nevet adták neki, családinevük Malobrahma volt.

Az ifjú Bhairavacshandra nagyon sok időt töltött el a falu Gaura-Nitai templomába, és mestereként ragaszkodott az ott lakó remetéhez. Így a szülei azt gondolták, hogy házasodjon minél fiatalabb korában, ami majd eltereli a figyelmét a spirituális törekvésektől. A fiatalon házasodás az akkori tradícióktól amúgy sem állt távol. Ám Bhairavacshandra nem igazán tudott bele illeszkedni a házas életbe. Így nem sokkal később szerzetesi fogadalmakat tett és elindult Navadvip városába, a bengáli vaisnavizmus fellegvárába!

Akkoriban a Bhakti Kutir egyik alapítója, Bhaktivinoda Thákur kezdte úgymond, újra feltárni ezt a szent helyet. Helyi elöljáróként úgy döntött, hogy nem a kiépült Navadvip városkájában, hanem Szvarup Gandzsban fog lakni egy néhány házzal beépített apró területen, a trópusi bengáli dzsungel kellős közepén.

Innen kiindulva a Dzsalangi folyó túloldalán lévő Majapurban kutatott Krisna utolsó inkarnációjának születési helye után. 1890-ben sikerült felfedezni a szülői ház helyszínét és 1893-ra mér fel is építtetett egy templomot a hely közvetlen szomszédságában.

Amikor Vamszidász Babadzsi Navadvip városába ért, Ő is azt választotta, hogy az apró Szvarup Gandzs falujában éljen, mert az lényegesen csendesebb volt, mint maga Navadvip. Akkoriban semmilyen tulajdona nem volt, mindössze egy ágyékkötő, amit hordott, egy vizes edény és az imalánca. Szerzetes módon csak koldulásból tartotta fent magát, és ételen kívül soha semmit sem fogadott el. Sőt csakis már a Jóistennek felajánlott ételt fogadott el, praszádamot. Ágyékkötőit úgy pótolta, hogy kidobott ruhákat gyűjtött össze, vagy a halottakról a hamvasztás előtt leszedett ruhákat alakította át saját használatra.

Néhány év után egy még eldugottabb helyre költözött át, és valamilyen rejtélyes módon rövid időn belül 5 db Krisna szobrocska került az ő féltő és óvó gondoskodásába. Így épített egy kis kunyhót, hogy Krisnának otthona legyen és nagyjából abban az időben hozzájutott néhány főzőedényhez is.

Innentől kezdve csak és kizárólag azt az étel fogyasztotta, amit ő maga főzött meg a Jóistennek, és amit előtte fel is ajánlott Neki. Sőt ettől kezdve napjai szinte mindig ugyanazon a forgatókönyv szerint teltek.

Reggel megfürdött a Gangeszben, majd elment virágot szedni és zöldségeket koldulni a saját oltár szolgálatához. Mikor haza ért virágokból virágfüzért készített a Krisna szobrocskáknak, majd minden étel alapanyagot alaposan megmosott és átvizsgált. A rizst szinte szemenként átnézte, hogy nehogy kis köveket, vagy a rizsben megbúvó szemetet ajánljon fel a Jóistennek. Mindeközben folyamatosan énekelt és beszélgetett a Jóistennel.

Vamszidász Babadzsi, Narottam dász Thakur, egy 16. századbéli Vaisnava szent vonalán volt beavatva, így fejből tudta Narottama szerzeményeit. A Prarthana költeményt, ami 53, egyenként sok versszakos énekből áll, valamint tudta a Préma-bhakti Cshandrika írását is, ami szintén sok versszakos énekekből áll, 9 darabból.

Szóval Vamszidász Babadzsi élete teljes mértékben a Krisna szobrocskái szolgálata körül forgott, és az emberek javarészt azt gondolták, hogy a bácsi bolond.

Ehhez hozzátartozik pl. az is, hogy Vamszidász Babadzsi soha nem zárta be kunyhójának ajtaját, amikor elment zöldségért, virágért, vagy amikor megfürdött a Gangeszben. Amikor megkérdezték, hogy miért nem zárta be a kunyhóját azt mondta: “Ha a ház tulajdonosa nem figyeli a házat, akkor én minek zárjam be? Sőt sohasem volt zárunk és nem is tartok magamnál kulcsot.”

Természetesen ennek köszönhetően azért megtörténtek kisebb-nagyobb galibák. Volt olyan, hogy egy tehén benyomta az ajtót és minden zöldséget felfalt. De akadt olyan is, hogy fiatal suhancok ellopták a főző edényeit. Vamszidász Babadzsi ilyenkor mindig mérges lett a Krisna szobrocskákra és azt mondta, hogy nem is főz Nekik, ameddig meg nem oldják a szituációt, amit nyilvánvalóan az Ő figyelmetlenségük okozott.

A feljegyzések szerint az ilyen szidalmazások után többször is előfordult, hogy valaki teljesen váratlanul beállított és új edényeket hozott, de olyan is, hogy napokkal az incidens után, maguk a tolvajok hozták vissza Vamszidász Babadzsi edényeit.

Ahogyan Vamszidász Babadzsi idősödött, Sríla Bhaktisiddhanta Szaraszvati Thákur, a Bhakti Kutir másik alapítója kezdett segédkezni az ellátásába. Sőt Sríla Bhaktisiddhanta számtalanszor tiszteletét tette nála, és így vagy saját maga, vagy templomának szerzetesei vittek Vamszidász Babadzsinak gabonát és zöldségeket. Sőt mivel Vamszidász Babadzsi nem vetette meg a dohányt, a szerzeteseknek ki lett adva utasításba, hogy a piacról a lehető legjobb dohányt vásárolják meg az öreg szentnek.

Vamszidász Babadzsi 1941-ig végig Navadvip területén tartózkodott. Majd 1941 februárjában felkerekedett és elindult Vrindavanba, de három hónap elteltével visszatért Navadvip szigeteire. Ekkor 80 éves volt, és a különböző feljegyzések és visszaemlékezéses szerint Vamszidász Babadzsi szinte teljesen egyedül járta végig ezt a több mint 3 ezer kilométeres utat, mert olyan gyorsan járt, hogy senki sem tudott lépést tartani vele.

1944 márciusában visszament szülőfalujába, de a szerzetesi fogadalmai miatt sohasem lépett be a faluba. A falu határain kívül maradt és ott gondoskodott Krisna szobrocskáiról. Majd 4 hónappal később, júliusban eltávozott ebből a világból.

Om Tat Sat

Baktai Ádám Hindu pap, a keleti kultúrtudományok szakértője