Védikus Asztrológiai előrejelzés: 2011 Jan-Feb…

Január 14-től a Nap áthalad a Bak jegyébe és ezzel elindul az északi pályáján. A védikus kultúrában a Január 15-től Július 15-ig tartó szakasz mindig kedvezőbbnek számít, mint az azt követő 6 hónap, így általában minden egy picit könnyebbé válik. De azért marad a Nap és a Mars együttállás, ami túl sok tűzzel jár, főként úgy, hogy Január 9-én a Mars áthaladt a Bak jegyébe, ami a Mars legerősebb pozíciója. Így mozgásban maradhatnak a túlfűtött helyzetek, a természeti katasztrófák és az óriási változásokat elősegítő energiák.

A Bakban a Mars és a Nap a természetes zodiákus 10. házában áll, ami a munkával, sikerekkel és a vezetéssel kapcsolódó életterület háza. A fent említett bolygók a tízes házban irányzati erőt is kapnak, ami azt fogja eredményezni, hogy a munka területén és a vezetés területén a Bak földjegyűsége révén születhetnek újítások, akár a legalapvetőbb, leghétköznapibb területeken is, de fennáll a túlfűtöttség miatt, a diktatórikus megmozdulások és kinyilatkoztatások veszélye is.

Minden jegynek és bolygóállásnak van egy jó és egy rossz oldala is. Itt az újítás, és az úttörőség a jó oldal, és a rátarti, pökhendi, magamutogató vezetés a gyenge oldal. Általában mindkét oldal felüti fejét, rajtunk áll vagy bukik az, hogy melyik irányba adjuk be derekunkat.

A Rahu és Merkúr együttállás a Nyilasban továbbra is nehezítheti a hiteles kommunikációt, és habár a Jupiter immáron a saját jegyében, a Halakban van, a hamisság a pénz, jog és vallás világában még mindig fennáll.

Január 29-én éjszaka a Vénusz is átér a Nyilasba, és így már túlerőbe kerülnek a jó állások a jegyben. Ugyanakkor a Vénusz a Merkúrral együtt rendkívül diplomatikussá is teheti beszédünket, kommunikációnkat. Azzal, hogy a Rahu is ott áll, még az is előfordulhat, hogy olyannyira óvatos lesz a kommunikációnk, hogy már szinte érthetetlenné válik a mondanivalónk. De ez nem csak ránk vonatkozik, hanem mindenki másra is.

De ez csak 2 napig tart és utána a Merkúr is követi a Napot és a Mars bolygókat a Bakba.

Itt sajnos megint a hamis beszéd kell életre, mert hiába a Nap/Merkúr együtt az igaz, tiszta, tanító beszédet jelenti, sajnos a Mars/Merkúr a hazug beszédre hajlamosít, lásd Richard Nixon és sok-sok amerikai elnök példáját. A Bak jegyében a Mars mindig erősebb a Napnál.

Ezenkívül, ahogy a Merkúr áthalad a Bakba, a Vénusz a Nyilasban marad a gyenge Rahuval, kapva a gyenge Ketu fényszögét is. Így a perverzió picit nagyobb teret kaphat a világban. A polgárpukkasztás és az elvont művészeti és szépészeti területek is erőre kaphatnak.

Kamasz gyermekünk valószínű jobban fogja akarni a szemöldökét, az orrán át, a nyelvével összekötő piercinget, mint bármikor máskor.

Február 8.-án lesz a tavasz első napja csillagászatilag. Ilyenkor kezdenek a növények újra éledni, ekkor kezd a fákban újra indulni a keringés. Kiváló nap újrakezdésekre, életmódváltásra, stb.

Február 13-án halad át a Nap a Vízöntőbe.

A Szaturnusz természetesen még mindig a Szűz jegyében áll, ahogy a Rahu és Ketu is még mindig a Nyilas/Ikrek tengelyen vannak.

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Kategória: Horoszkóp, Védikus Asztrológia | Címke: | Hozzászólás most!

Önismereti szútrák…

A férfiak ott álapodnak meg, ahol békességre lelnek. A nők pedig akkor sugároznak békességet, amikor odafigyelő szeretetben részesülnek. Mindkét félnek bele kell tenni a közösbe!

Om Tat Sat

 

Kategória: Bhakti Kutir, Bhakti Kutir Bindhu: Rövid spirituális inspirációk, Saját Szektánk Értékrendje | Címke: , | Hozzászólás most!

Ájurvéda: A hat íz gyógyhatásai

6 ízEz a cikk 2005-ben a Kelet Kapuja magazinban jelent meg.

Mosonyi Darinka beszélgetett Baktai Ádámmal:

Mosonyi Darinka: Az ősi kínai és indiai gyógymódok többsége gyakorlatilag változatlan formában működik immáron több mint 4000 éve. Európaiként a magunk zsenge, egy-kétezer éves kultúrájával újból és újból rácsodálkozunk logikájára és hatékonyságára, noha ez a tudás vezetett az európai medicína kezdeti lépéseihez is.

De mi is az ájurvéda?

Baktai Ádám: Nem tudni, hogy mikor indult útjára az ősi indiai gyógyászat azon rendszere, amit ma ayurvéda néven ismerünk (ájur= élet, véda = tudás, az élet tudománya), mivel a Védák könyveinek írásain túl, a szájhagyomány útján is terjedt, hosszú időn keresztül.

Lényegét két fő klasszikus könyvből ismerhetjük meg, melyek az Atharvédát egészítik ki: a Csaraka Szamhita, mely főleg belgyógyászati ismereteket tartalmaz és a Szusruta Szamhita, mely sebészettel foglalkozik. Ez a két tudományos mű körülbelül az i.e 1000 és i.u. 1000 közötti időszakban kerültek leírásra. Gyógyászati alapját egyrészt a testen található 108 pont (marmá) alkotja, melyek –hasonlatosan a kínai akupunktúrás pontokhoz- meghatározó egészségügyi és élettani funkcióval bírnak. Másrészt alapvető követelmény a páciens besorolása, melyet a fizikai és bizonyos testi tulajdonságok alapján végeznek el, ilyen például a vatta típus, a levegős alkat, aki száraz bőrű és hajú, általában alacsony vérnyomású, fázós ember.

Ebben a rendszerben találhatjuk meg továbbá az ókori görögöknél is alkalmazott négy testnedv elvét, melyet nagy valószínűséggel az ősi indiai gyógyászatból emeltek át az ókori orvoslásba, hogy aztán majd az európai medicina alapjaivá váljon. Ennek az átfogó, logikus rendszernek az ismerete azonban nem csak a kiváltságosokat illette meg: mivel erős vallási kötődéssel rendelkezik, így a mindennapi vallási gyakorlatokkal orvosi ismereteket is elsajátítottak az átlagemberek, mely leginkább az indiai konyha receptjein és eljárásain keresztül jelenik meg.

Mosonyi Darinka: Összefoglalnád nekünk a hat alap íz használatát és az indiai étkezési szokásokat?

Baktai Ádám: A mai napig tartja magát az ájurvédikus étkezési rend, melynek alapja a hat íz. Ennek különböző besorolásait ismerjük, így ízlelés szerint megkülönböztetünk keserűt, savanyút, csípőset, fanyart, sósat és édeset, míg hatásuk szerint beszélhetünk meleg és hideg, könnyű és nehéz, valamint száraz és nedves ízekről. Ezen ízek különböző fiziológiai hatására alakult ki az a szokás, hogy egy étkezés alkalmával öt-hat féle étel kerül az „asztalra”, így minden íz a megfelelő formában és sorrendben végezheti el a maga feladatát.

Vegyünk tehát egy átlagos indiai ebédet: -elsőként mindig keserűt fogyasztanak (apróra vágott krumplit, vagy padlizsánt, vagy kínai tököt megpirítanak olajon, majd megszórják nímlevelekkel, ami kiengedve az illóolajakat, keserűvé teszi az ételt) -másodikként savanyú következik (lehet sóska, spenót, citrusfélék vagy bármilyen savanyú növény), amit gyakran kombinálnak csípőssel (leggyakoribb csípős fűszerek a chili, gyömbér, fahéj, szegfűszeg és kardamon) -majd a sós ételek következnek. különféle állagú „főzelékek”. száraz, lédús és gazdagon olajosak. -ezután jöhet a fanyar (általában csatnit esznek, melyet leggyakrabban éretlen gyümölcsökből, vagy zöld egresből készítenek) -és a legvégén az édes. A nehéz, sós és édes ételekhez méregtelenítő, emésztésfokozó fűszereket használnak, esetleg kis golyókká gyúrt fűszeres kiegészítőket –melyeket minden étkezés végén elrágnak-, hogy segítsék a szervezet és az emésztőrendszer munkáját.

Mosonyi Darinka: Mire valók az ízek?

Mikor a hat alapízről beszélünk, nem szabad elfelejtenünk, hogy orvosi szempontok alapján történt a besorolásuk. Az, hogy ebből a tudományos és kipróbált rendszerből végül ínycsiklandó lakomák születtek, teljes mértékben az indiai nép találékonyságának köszönhető.

Vegyük tehát az ízeket:

-Keserű: méregtelenítő hatása miatt nem csak az étkezések elválaszthatatlan része, de elengedhetetlen kísérője túlsúlyos betegek kezelésének is. Ám ennél az íznél figyelembe kell venni: a kevesebb több. Túl sok keserű fogyasztása a szervezet teljes leépülését okozhatja.

-Savanyú: erjeszt, tárolja a belső hőt, szomjoltó és fenntartja a test savasságát. Tehát stimulálja a szervezetet: melegítő hatása mellett szélhajtó tulajdonságokkal is rendelkezik és táplálja a nyálkahártyát –kivéve a reproduktívat.

-Csípős: emésztésfokozó, anyagcsere serkentő és izzasztó.

-Fanyar: megtartja a szövetek tónusát, ezért is alapvető összetevője a túlsúlyos emberek kezelésében alkalmazott ’triphal’ íz kombinációnak (három íz elegyítése), melynek hatására a páciens úgy veszít a súlyából, hogy méregtelenít, szövetei megőrzik tónusukat és szervezete egészséges marad.

-Sós: az ásványi só közismert tulajdonsága, hogy megköti a testben a vizet. Kis mennyiségben fokozza az emésztést, közepes mennyiségben hashajtó, nagy mennyiségben hánytató tulajdonsága miatt gyakran alkalmazzák itthon is a népi gyógyászatban, de indiában is a hétköznapi kezelések szerves részét képezi. De hasznosítják még a jógában alkalmazott tisztítókúra során is.

-Édes: az ayurvéda szerint a legtöbbet ebből kell fogyasztanunk, mert szövetépítő, s így segíti a szervezetnek pótolni az elhalt sejteket. Ennek köszönhetően egy-egy sérülés is hamarabb begyógyul, ha elegendő édeset fogyasztunk. Ezen kívül kiemelt szerepe –melyet Európában és az Egyesült Államokban is előszeretettel hangsúlyosnak-, hogy növeli az elégedettség érzést. (Téves elképzelés azonban, hogy a csokoládé az édes íz bevitelének legegyszerűbb módja. Amerikai kutatók kimutatták, hogy 350 kg csokoládét kellene elfogyasztanunk naponta, hogy olyan érzésünk legyen, mintha szerelmesek lennénk.)

Ám a valódi gyógyhatás a fenti ízek adagolásán is múlik: választhatunk, hogy tisztán, vagy kombinált formában használjuk fel az egyes ízeket. A tiszta használat intenzívebb hatást és gyorsabb eredményt hoz, ám könnyen felboríthatja a szervezet kényes egyensúlyát, míg a kombinált alkalmazás lassabb folyamatot eredményez, ám hosszútávon biztosabb módja az egészség megőrzésének.

Hogy csak néhány példát említsünk: -Édes: tiszta formája a cukor, kombinált formája a szénhidrát -Sós: tiszta formája az asztali só, kombinált formája a szárított hínár -Csípős: tiszta formája a csípős fűszerek, így chili, gyömbér, erős paprika, különféle borsok, míg kombinált formája az édes fűszerek: fahéj, az ánizs, a szegfűszeg és a kardamon -Savanyú: tiszta formája az alkohol (s mivel energiát szabadít fel, veszélyes is nagy mennyiségben alkalmazni, mert megszünteti az éhségérzetet és leépíti a szervezetet), kombinált formája a savanyúság, joghurt és a savanyú gyümölcsök -Fanyar: tiszta formája a csersav vagy a timsó, kombinált formája az egres, a som és a csipkebogyó -Keserű: tisztán a kínai uborka, szenna, grapefruit és aloe tartalmazza, míg kombináltan a cickafark, az aranypecsét, a salamonpecsét és a svédkeserű (az unicum savanyúnak számít az alkohol miatt!)

Mosonyi Darinka: Ismerős tulajdonságokat láthatunk tehát felvonultatva, s ha megfigyeljük egyes hazai receptek is őriznek valamit ebből a hasznos tudásból: amikor fahéjat szórunk a tejbegrízre, elősegítjük a nehéz, tejes étel megemésztését. Mikor erős paprikát teszünk a nehéz ételekbe, szintén emésztéssegítő anyaggal serkentjük szervezetünket. Sajnálatos módon azonban a folyamatosan tapasztalható életmód változás hatással van étrendünkre is: a mirelit és gyorséttermi ételek teljesen felborítják szervezetünk egyensúlyát, melytől már több ezer éve óv minket az ayurvéda, felállítva az adagolás és egyensúly 4000 éves szabályait.

Mosonyi Darinka riportja Baktai Ádámmal Ájurvédikus Tanácsadóval, Hatha Jóga Oktatóval, Védikus Asztrológussal.

Kategória: Ájurvéda, Ájurvédikus Receptek/Házi praktikák, Ájurvédikus/Vegás Főzőcske | Címke: , , , , , | 2 hozzászólás

Ájurvéda Tanfolyam

Befejeztük a Pancha Karma alapozását, így január 20.án az ájurvéda tanfolyamon elkezdjük át venni az ájurvéda 5 legfőbb tisztító kúráit.

Ha érdekel az ájurvéda, vagy mondjuk a tavaszi méregtelenítésre készülve meg szeretnéd tanulni, hogy hogyan kell profi módra kipucolnod magad és/vagy szeretteidet szeretettel várunk. Az órák ugyanúgy, mint eddig, minden második héten lesznek, csütörtökönként, délután 5től este 7ig.

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Kategória: Ájurvéda | Címke: , , | Hozzászólás most!

Japán Füstölők

Tündér Macik,

Szuper Japán füstölők érkeztek a Bhakti Kutir boltjába.  Ezeket a füstölőket Japánban beltéri füstölőknek hívják, mert sokkal lágyabb illatúak, mint az indiai füstölők, és lassabban, kevesebb elánnal is égnek, mert nincsen bennük szén, vagy más égés gyorsító.

Csak és kizárólagosan természetes anyagokból készülnek ezek a füstölők és így nem csupán jó illatúak, de még aromaterápiás célokra is használhatóak.

Jó füstölést,

A Bhakti Kutir Brigád

Kategória: Bhakti Kutir | Hozzászólás most!

A nepáli hegymászós-városlátogatós zarándok utunk…

Nepál velünk: Bemutatkozik egy csodálatos spirituális kultúra, meg sétálunk egy kicsit a világ tetején…

IMGP0197

Boudhanath Sztupa…

Ez az út főként arról szól, hogy megismerkedjünk Nepál csodálatos kultúrájával, a Hindu és a Buddhista kultúrkörök fantasztikus egyvelegével. Miközben egy kicsit belekóstolunk a nepáli színes-szagos olyakor kaotikus városi életbe, de megmerítkezünk a hegyi falvak eldugott csendjében is. Mindeközben pedig olyan közel kerülünk a világ tetejéhez, mint csak nagyon kevés európai ember.

A városi szakasszal fogunk kezdeni, mert ha a hegyi zarándoklatunk után töltenénk több időt a városokban, az hatalmas anti klimaxként raktározódna el bennünk.

Ugyanis a világ legmélyebb völgyében fogunk felmászni, amit két oldalról a Himalája ékkövei, földünk 7. és 10. legmagasabb hegyei fognak közre. Így a természet egy olyan elképesztő és felfoghatatlan részével fogunk találkozni, ami nem csak szépséges, de egyben tekintélyt parancsoló is. 

Ez az útvonal már több mint 2500 éve összeköti Tibetet és Indiát, mint a „Só Útvonal”. Nagyjából azóta élnek a Thakali emberek ebben a völgyben, mint a sókereskedők, valamint a zarándokok és a megfáradt utazók vendéglátói, így rajtuk keresztül közvetlen bepillantást kaphatunk a himalájai emberek érintetlen, ősi kultúrájába is.

Viszont a teljes élmény megélését azoknak tudjuk garantálni, akik képesek legalább napi 8-10 kilométert sétálni és nem riadnak vissza a függőhidak használatától sem, amelyek azért mára már acél szerkezetűek és biztonságosak, de még 20 éve, gyerekkoromban kb. még szívószállal megerősített fogpiszkálókból voltak összetákolva.

A bevezetés után, íme a teljes program:

A thameli bazár érzet...

A thameli bazár érzet…

1.nap: Megérkezés Kathmanduba.

Elhelyezkedés a szállodában, pihenés, ismerkedés a környezettel. A szobáinkban van wifi, TV, fürdőszoba, ez Kathmandu más kerületeire ez azért már nem ennyire igaz, de a szállások nem csilli-villi stílusúak. Mert mi helyieknél szállunk meg, hogy ők keressenek rajtunk az ottlétünk alatt, ne valami nyugati szállodalánc.

Thamel negyedtől 100 méterre fogunk lakni. Thamel a turista kerülete Kathmandunak, és sok a szálláshely, az étterem és a buli helyszín. Pont ezért lakunk egy picit a kerületen kívül. De még így is bőven a városközpontban maradunk, de a csendet és a nyugalmat is élvezhetjük.

Thamel egy másik hatalmas előnye, hogy teljesen biztonságos és egy óriási bazár negyed közepén található, tehát a shoping adott, valamint sok a kellemes beülős hely és a szállodák tetején/környékén olyan éttermek is találhatóak, ahová simán betudunk ülni enni nem kockáztatva a gyomorpanaszokat.

Gokarna templom…

2.nap: Reggeli után: Felautózunk a Kathmandut körülövező hegyekbe, és felkeressük a kevesek által ismert Gokarna Mahadév nevezetű Siva templomot. Itt nincs tömeg, és a templom több mint 1000 éves, fantasztikus fotótémákkal lépten-nyomon.

Nem véletlenül került be a templom környéke a “Kis Buddha” című film történelmi részeibe, mint forgatási helyszín, hiszen minden átalakítás nélkül le tudtak forgatni részleteket Buddha életéből, tehát 2500 évvel ezelőttről.

Utána átvágunk egy-két ormon és megnézünk két nagyon kellemes Buddhista kolostort. A másodiknál, a Kopang kolostorban fogunk ebédelni, egyébként a Kis Buddha filmet ez a templom közösség ihlette. A valós kisfiú, aki spanyol és nem amerikai itt is élt hosszú éveken át.

Ebéd után a Bodhanáth templom meglátogatása kerül terítékre, ahol Buddha egyik fogát őrzik, és picit szétnézzünk a sztupa körülötti fantasztikus művészeti gazdagsággal díszített Buddhista templomokban is. Indiában az indiai Buddhizmus hanyatlása végett, igazi hagyományos klasszikus indai newári művészettel már csak itt találkozhatunk az egész világon.

3.nap: Reggeli után a Svayambhuvanath Stupa felkeresése, ami már egy kis edzést jelent majd a hegyi túrára is, mivel kb. 2000 lépcsőfokot kell majd legyűrni ahoz, hogy láthassuk azt a szentélyt, ami a Kathmandu völgy talán első temploma is egyben.

Ebéd után Thamel bazárának bevétele, esetlegesen a túrára való hegymászó felszerelés beszerzése, lesz a program. Minden túra felszerelést gyártó cég Nepálban állíttat elő mindent, így hátizsákok, túra botok, túra ruházat, stb. az európai árak töredékéért beszerezhetőek, és persze tökéletes minőségben. Én most vettem búcsút egy North Face zoknimtól, amit 2007-ben vettem Thamelben és 2012 Decemberében adtam meg magát a talpa, egy piciny kis lyuk formájában. Igaz, akik jobban ismernek, azok tudják, hogy én csak Novembertől Márciusig használok zoknit, különben mezítláb, papucs.

Pokhara

A pokharai tó…

4.nap: Reggel át buszozás, saját bérelt busszal, Pokhara városába. Ez saját busszal kb. 6-7 óra, és 214 km. Helyi, de turistáknak fenntartott busz járattal kb. 12-14 óra. Ebéd után pihenés a város megismerése, készülés a hegyekre. A hegyekből vissza jövet ugyanazon a szálláshelyen fogunk megszállni, így majd ott tudjuk hagyni a csomagjaink nagy részét, hogy ne kelljen mindenünket cipelni a túrázás közben.

Pokhara egyébként Nepál második legnagyobb városa, de ahol mi fogunk lakni egyáltalán nem városszerű. Inkább egy üdülő paradicsomhoz hasonlítható. A tó partján 7 és 8 ezres hegyek állnak sorban és egymás után sorakoznak a kellemes kis éttermek is.

Dhaula Giri ágyból, ablakon keresztül fotózva…

5.nap: Szintén hajnalos indulással, ismét saját busszal fel Bheni-ig, majd jeeppel Ruptse Chará-ig (1615 m) ahol egy 2000 méter magas vízesés lábánál fogjuk elkezdeni az utat. A vízeséstől felsétálunk Ghasáig (2010 m) ahol elköltünk egy kiváló ebédet és felkúszunk Kalopani-ig (2530 m). De, ha későn érünk fel, akkor ott alszunk. A reggeli jeepezést csak azért kell beiktatni, mert Ruptse Charáig nagyon poros az út, és azt felesleges nyelnünk. Főként úgy, hogy a magas hegyek itt még nem láthatóak.

6.nap: Reggel úgy indulunk el, ahogy kellemes, nem fogunk sietni, mert már látható lesz a Dhaula Giri, a világ 7 legmagasabb csúcsa és ráadásul a szálláshelyünk ablakaiból is. Kalopanitól az út többnyire már a folyó medrében vezet tovább, ami meseszép. Így aznap piciny kis emelkedéssel a célunk Marpha lesz (2670 m). Viszont ez egy hosszabb séta, de muszáj mert Kalopani és Marpha között minden szállás tele van patkánnyal, higgyétek el, már ki próbáltam az összeset.

muktináthi kilátás, ahonnan már a felhőkre lenézünk...

muktináthi kilátás (3710 méter), kőszentélyek és hegyek olyan magasságból, ahonnan már a felhőkre is “lenézünk”…

7.nap: Reggeli előtt felmászunk Jhomsomig (2720 m). Reggeli után fel megyünk Kagbhenibe, ami már technikailag Felső Musztánghoz tartozik, ahová különleges engedély kellene, de gond nélkül beszokták engedni a zarándokokat és a túrázókat.

Egyébként Marphától a felhő határ már a hágó alatt van, így ezért a területen szinte sohasem esik az eső, így végig kő sivatagon át folytatódik az út, majd egészen a zarándok helyig, Muktináthig. Ez a nap is nagyjából pihenős lesz, mert itt sincs nagy emelkedés. Amúgy is rá kell egy picit pihenünk, a következő napi Muktináth túrára, plusz Jhomsomban be kell jelentkezzünk a reptéren is, hogy fent vagyunk, itt vagyunk mert különben nem szokták fenntartani a repülőjegyeinket. Értelem szerűen majd innen fogunk visszarepülni Pokharába.

8.nap: Túra fel Muktinathig, ami mind a Hinduk, mind Buddhisták számára szenthely. Itt már 3800 méteres magasságban érünk.

9.nap: Zarándok utunk végcélja a Muktináth templom bejárása. A tibeti Buddhizmus egyik legfontosabb helye ez a világban, mert az első Buddhista szerzetesek, akik tanítani mentek a Dharmát Tibetbe, itt keltek át a hegyeken Indiából. De a legortodoxabb Hindu írások is szenthelyként tisztelik Muktináthot. Itt lesz lehetőségünk megfürdeni 108 szent kis patakocska alatt, amelyek vizei annyira hidegek, hogy fájnak, és egy apácarend kolostorában bekukkanthatunk majd az oltár alá is, ahol az ott csörgedező patakból kék pici lángcsóvák csapnak ki a vízből.

A fenomenális Nilagiri, azaz a Kék Hegy, ezt a pokharai reptérről fényképeztem…

10.nap: A nap folyamán vissza kell jutnunk Jhomsonba, a következő napi, hajnali 12 perces repülő utunkra. Itt dönthetünk arról, hogy lefelé sétáljunk vagy autózzunk, hogy esetleg legyen időnk Kagbhenire, ami az utolsó felkereshető falu Felső Musztang irányában, turistaként, hiszen onnan tovább már csak kutatókat engednek fel különleges engedéllyel.

11.nap: Hajnalban repülővel vissza Pokharába. Itt egy kicsit visszatérés a városi létbe lesz a feeling, olyan extrákkal, hogy mosoda, masszázs, borbély, stb. A nap a pihenés jegyében fog eltelni.

12.nap: Még mindig Pokharában: Délelőtt átcsónakázunk a pokharai tó túloldalára és felmászunk a közeli hegyek tetején lévő Béke Pagodáig. Onnan az egész város látható. Délután pihi, lazítás, vásárlás.

13.nap: Hajnalban visszautazás Kathmanduba. De visszafelé megállunk Bhandipurban, az egykori Magar királyság egyik főhelyszínén. A területet mai napig Tanahun-nak hívják, amit egy picit úgy ejtenek ki, mint Tanya Hun.

DSCF4500

Bhandipuri látkép, szögre akasztott kukoricacsövek a csuhénál fellógatva és muskátlik a párkányokon. A kép nem a Nyírségben készült, hanem Nepálban!

Szóval beugrunk a Hun Tanyára, és higgyétek el megdöbbentő. Mindenhol muskátli, amit azért Ázsiában ritkán lát az ember, a hölgyek virágos nyakban és karon húzott blúzban vannak, totál itthoni vidék érzet.

Pattan-a-2500-éves-város-300x225

Pattan, a 2500 éves város, úgy leforgatták itt a Kis Buddha film történelmi jeleneteit, hogy nem is kellett díszletet építeni…

14.nap: Reggel kirándulás valamelyik koronázási térre. Ebből 3 van a környéken. Bhaktapurban,  Pattanban a 2500 éves városkába, vagy Kathmanduban. Bhaktapurhoz és Pattanhoz buszoznunk kell, de megéri, hogy ellátogassunk valamelyik Durbar térre, a királyok székhelyére, ez attól lesz függő, hogy melyik helyez sikerült jobban helyre állítani a földrengés után. A látványosságok megtekintése után, délután bazározás, vásárlás, készülődés, csomagolás.

15.nap: Visszautazás Budapestre.

A 9.nap Muktinathtól még fel lehet menni az Thorang-la szorosig, ami már 5416 méter magasan van, de ez a nap, nem kötelező. Ez egy ultra kemény menet, mert ott már nincsenek szálláshelyek, tehát 1 nap alatt kell felmászni 1800 métert és vissza is jutni Muktinathba, és víz, étel szempontjából mindent magunkkal kell vinnünk. A többiek maradhatnak Muktináthba pihenőt tartani, és befogadni azt a fantasztikus légkört, amit ott szinte harapni lehet a levegőben.

De arra mindenkinek felhívnám a figyelmét, hogy ez a nepáli út egy zarándokút, mind a Hinduk, mind a Buddhisták számára Muktináth szenthely. Egészen Eklabhatiig egy szent folyó medrében fogunk gyalogolni, szent kövek közt. Majd felmászunk Muktináthig, ami már 3800 méteren fekszik. Kathmanduban és Pokharában el lehet majd engedni magunkat, de a séta alatt, mind a spiritualitás, mind a magasság miatt koncentráltnak kell majd lennünk.

Nepál azért lényegesen tisztább Indiánál. Kathmanduban egy olyan negyedben fogunk lakni, ami már a 60-as évek óta arra lett alapítva, hogy a külföldiek ott szálljanak meg. Thamel negyed lényegesen tisztább még a város átlagánál is és a szállások is kulturáltabbak.

Természetesen lehetnek apróbb változások, mint pl. 2009-ben 1 nappal tovább tartott az út, mert csak úgy tudtunk repjegyet foglalni. Vagy 2010-ben taxis sztrájk volt, és nem tudtunk elmenni Pattanba, de helyette elsétáltunk a kathmandui Durbar térre. Mondjuk, a mi szervezésünkben inkább az a valószínűbb, hogy az út egy picit hosszabb lesz, mint rövidebb!

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Friss hozzáírások:

  • Olvasni való, minden egy helyen a nepáli útúnkról!
  • Ezt most utólag írom hozzá a nepáli út programjához, mert a túra helyszíneivel kapcsolatosan, szerintem egy nagyon jó visszaigazolást láthatunk mindnyájan. 2012 ősszén vettem észre, hogy egész Budapest területén a Camel férfi ruházati cég, úgy hirdette a tavaszi és a nyári kollekciójukat, hatalmas óriás plakátokon, hogy pont azokon a helyeken fotózták be a reklámozott darabokat és a modelljeiket, amelyeket mi mind végig szoktunk látogatni. Volt egy kép a pokharai tóról, egy másik egy olyan függőhídról a Nilagiri hegy lábánál, amin mi is át szoktunk menni, egy másik helyszín a Svayambhuvanath Templom volt Kathmaduban, de láttam egy másikat is Jomsonnal háttárként, a hely, ahol be szoktuk fejezni a túránkat és ahonnan le szoktunk repülni a belföldi járattal vissza Pokharába. Gondolom nem véletlenül került a választás ezekre a helyekre!
  • A fenti gyönyörű fotók mind saját készítésükek, kis géppel és hát nem is vagyok egy fotóművész, szóval a látvány egészen hihetetlen. Errata: A jóvágású Camel csókát nem én fotóztam.

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Kategória: Utazás/Zarándoklatok | Címke: , , , | 27 hozzászólás

Önismereti szútrák…

Ameddig nem tudjuk kitenni a zavaró tényezőket az elménkből, addig nem tudjuk beengedni a kedvező élményeket a lelkünkbe!

Om Tat Sat

Kategória: Bhakti Kutir Bindhu: Rövid spirituális inspirációk, Saját Szektánk Értékrendje | Címke: , | Hozzászólás most!