Asztrológiai előrejelzés: 2010 Dec – 2011 Jan…

Panchanga 2010 Dec – 2011 Jan

December 16tól van egy Nap, Mars, Merkúr és Rahu (felszálló Hold csomópont) együttállás a Nyilas jegyében. A Nap és Mars együttállás mindig azt eredményezi, hogy olyan mennyiségű energiák szabadulnak fel, hogy az ember mindent meg tud oldani és bármit el tud érni.

Híres Nap/Mars együttesről hirtelenjében Napóleon, Szádám Huszein és Hitler jut eszembe. Persze most nem a harcosság itt lényeg, hanem az, hogy ők se nem jó születéssel, se nem pozícióval nem bírtak „karrierjük” elején, de a maguk nemében magasra emelkedtek.

Tehát, amíg a Nap és a Mars együtt van 2011. Január 8-ig a csillagos ég a hatás. Persze az még különlegesebb, hogy mindez a Nyilas jegyében történik, ami tüzes, mint a fent említett két bolygó is, akik ráadásul még jól is érzik magukat a jegyben. Ugyanakkor a Nyilas egy idealista harcos szerzetes jegy.  Harcos szerzetes, mert tűz/víz keverék jegy. A tüzes jegynek egy vizes bolygó az uralkodója, a Jupiter. E végett a Nyilas egy kicsit idealista, így most ez a szakasz arra lesz kiéleződve, hogy ötleteket elképzeléseket próbáljunk megvalósítani. Persze mindig van de, az ért itt található a Rahu is, ami ráadásul esésben, tehát nagyon gyenge pozícióban van, tehát vigyázzunk a hamiságra, a Nyilas jegyében zajló ilyen jellegű bolygó állások hozhatják magukkal azt is, hogy nem az ideáinkat próbáljuk megvalósítani, hanem utólag az elrontott döntéseinket próbáljuk idealizálni. Vigyázzunk tehát azzal, hogy ne gyártsunk filozófiát hamis dolgok prezentálására, vagy azzal, hogy ezt ne tudják nekünk beadni.

A December 21es Holdfogyatkozás még inkább erre hajazz. Minden bolygó a Vénusz kivételével változó jegyben lesz, ami azt jelenti, hogy elképzelések, megállapodások akár a látszólag nagyon erősen lefektetet működési elvek is változhatnak ripsz-ropsz egy szemvillanás alatt. Mi magunkban is figyeljük a tendenciát, hogy egy új „ragyogó” terv miatt ne rúgjunk fel jól bevált dolgokat, ne engedjünk a könnyebb út csábításának.

A védikus világképben amúgy is a Holdfogyatkozás kedvezőtlenek számít materiális dolgokra, de spirituális tevékenységekre nagyon jó. Tehát ez inkább egy elcsendesülős nap, mint pörgős, aktív világmegváltónap. Akik amúgy is érzékenyek a teli Holdra, stb. azok különösen vigyázzanak. Nyugati kutatások szerint is a Holdfogyatkozás szervezetünk fizikai funkcióit, mint pl. az emésztést, lelassítja, de a gondolkodásunkat, és más szellemi dolgainkat, pedig felgyorsítja, túlpörgeti.

Január 2.ára a Merkúr vissza retrográl a Skorpió jegyébe, amibe bele érkezik a Vénusz is,

Ezen két bolygó együttállása a diplomatikus kommunikációt segíti elő. Így Január 8ig, ameddig a Nap, Mars, Rahu állás van a tüzes Nyilasban és Vénusz/Merkúr a Skorpióban, nagyon komoly változások mehetnek végbe bennünk.

Egy részről a Nyilast és Skorpiót hívják a harcos szerzetes jegyeknek, mert mindkét jegy Tűz/Víz keverék jegy, ami magába rejti a Víz lágyságát és a Tűz keménységét. Ebben a szakaszban meg lesz az erőnk ahhoz, hogy változtassunk olyan dolgokon, amiken már réges-rég szeretünk volna, vagy már réges-rég változtatni kellett volna. Valószínű, hogy idén több újévi fogadalom lesz betartva hosszú távon, mint más években. De inkább Január 2-án próbáljuk megtenni őket.

De akiknek a Nyilas vagy Skorpió jegye támadott, vigyázniuk kell, mert a sok tűz a nyilasban zsarnoki energiákat is meg mozgathat erre hajlamosakban, csak legfeljebb a Vénusz/Merkúrral együtt ezt lehet, hogy megpróbálják szépen tálalni.

Január 9.én a Mars áthalad a Bak jegyébe, ami a Mars legerősebb pozíciója. Itt a Mars a természetes zodiákusban a 10. házba kerül, ami a munkával, sikerekkel és életfeladatokkal kapcsolódik.

Ebben az időszakban erőfeszítéseink sikerrel járhatnak, kivételesen Január 14től, amikor már a Nap is a Bak jegyébe kerül. De az már a következő havi Panchang krónikája lesz.

Előzetesen csak annyit, hogy a Nap Bakba való megérkezése jelzi azt, hogy a Nap belekezdett az északi pályájába, amikor minden általában sokkal könnyebb és kedvezőbb nekünk az északi féltekén. Tehát a Január 14 Makara Sankranti napja, azaz a Nap Bak jegybe érkezésének napja, ami az ősi indiai kultúrában egy százezerszeres nap, ami azt jelenti, hogy minden tettünknek 100 ezerszeres a visszahatása. Indiában persze mindig, de ilyenkor is szoktak ételt osztani a rászorulóknak, templomba menni, stb. Próbáljunk önzetlen, jó cselekedeteket véghezvinni.

Kategória: Horoszkóp, Védikus Asztrológia | Címke: | Hozzászólás most!

Bhakti Kutir Karácsony

2010. December 19. 14-20 óráig

Kedves Barátaink, Partnereink, Tündérek és Tündér Urak!

Szeretettel meghívunk Benneteket a Bhakti Kutir közösség Karácsonyi Ünnepségére, melyet december 19-én vasárnap, 14 órától 20 óráig tartunk! Egy kis közös ünnepléssel, és néhány apró figyelmességgel szeretnénk nektek megköszönni a mögöttünk álló évet, az együttműködést és a kitartást!

Programlehetőségek:

  • 14:00 Jóga és meditáció BAKTAI ÁDÁMMAL (Istenek szigete – Jógaterem)
  • 15:30 Közösen feldíszítjük a Bhakti Kutir karácsonyfáját (Indiai Bazár) (díszekkel készülünk, és hozni is szabad) Beszélgetés, teázás, falatozás (Étterem)
  • 16:00 Gyermekprogramok (Istenek szigete – Jógaterem) Gyermek jóga (kb.45 perc) Hangoló – zenés, játékos gyermekprogram VASS MARIANNAL (kb. 45 perc)
  • 18:00 Jóga és meditáció BEHUMI LINDÁVAL (Istenek szigete – Jógaterem)

Csodák és titkok világa – ízelítő:

A program teljes időtartama alatt bepillanthatsz a csodák és titkok világába az Asztrológia, Számmisztika, Angyal-, Asztro-, Tarot és Osho Zen kártya segítségével. Beszélgetés: KIVÁGÓ RÓBERTTEL – Shiva szoba SELENÁVAL – Shakti szoba (Időpontot előre foglalhatsz a 06/20 529 85 78-as telefonszámon)

A karácsonyi programon és a foglalkozásokon való részvétel ingyenes, ez a mi karácsonyi ajándékunk nektek! Ha úgy érzitek, hogy ünnepi ízekkel, saját készítésű finomságokkal szeretnétek elkápráztatni egymást, kínáljátok bátran, szívesen fogadjuk! Szeretettel várunk benneteket és szeretteiteket!

Üdvözlettel, Baktai Ádám és Blaner Ágnes

Kategória: Bhakti Kutir | Hozzászólás most!

Védikus Asztrológia előrejelzés: 2010 Nov-Dec

A Panchang November 17. és December 16. között Magyarországon

A Nap mozgásához igazítottan a Panchangot havonta küldöm el nektek, így amikor a Nap áttér a következő jegybe, újból jelentkezem. Természetesen a Hold mozgását nehezebb lenne követni, mert minden hónapban körbejárja a zodiákust, és így minden hónapban leírhatnánk ugyanazt tranzitjairól. Így marad az, hogy koncentrálunk a Nap és a többi lassú bolygó mozgására.

Tehát íme, azon hónap Panchangja, amikor a Nap a Skorpió jegyében jár a védikus asztrológia szerint.

November 17. és December 16. között a Nap a Skorpió jegyében jár, ami a természetes zodiákus 8. háza, a mélyről fakadó spiritualitás jegye. A Skorpió a dolgok lényege után érdeklődik, nem lehet elkápráztatni felszínes, tartalom nélküli, üres ingerekkel. Így ez a hónap nagyon kedvező arra, hogy foglalkozzunk lelkünkkel, szellemünkkel.

Látom lelki szemeim előtt, ahogy a „mindent vágó televíziós műsorvezető” az előző bekezdés elolvasása után lefordul a székéről. Itt természetesen nem arra gondolok, hogy majd a November 21-én várható telihold estéjén kenjük le magunkat majonézzel és mogyoróvajjal, és egy fekete kakast szorítva táncoljunk el egy ősi termékenységi táncot. Itt kifejezetten arra gondolok, hogy ne csak a mindennapos dolgainkkal foglalkozzunk, hanem túlnyúlva ezeken, foglalkozzunk picit magunkkal is. Egy Francia kutatás szerint életünk 75 százalékát olyan dolgok teszik ki, amelyeket laboratóriumi körülmények közt nem lehet vizsgálni. Az érzelmeinket, a kapcsolatainkat és a lelkünket sem lehet kémcsőbe dugni.

Ráadásul november 26-ig nemcsak a Nap, de a Mars és a Merkúr is a Skorpió jegyében lesz. A Nap és Merkúr együttállása mindig az igaz, tiszta, tanító beszédet eredményezi, és ha a Mars is ott áll, főleg ha a Mars erős (a Skorpióban a Mars erős, hiszen a saját jegyében áll), akkor a színes és élvezetes előadási stílus is párosul a tanításhoz. Tehát november 26-ig nyugodtan osszuk meg másokkal is a minket foglalkoztató lelki gondolatainkat, kedvező fogadtatásban fog részesülni.

Ugyanakkor bátorság is kell ehhez, mert a Szaturnusz a Szűz jegyéből fényszögeli ezt a hármas bolygóállást, ami tovább fokozza a hajlást a lelkiség irányába, de a Szaturnusz leginkább az elvonulós, aszkéta elmélkedést erősíti az emberben. Tehát, ha le tudjuk győzni a Szaturnusz azon késztetését, hogy saját kis csigaházunkban, egymagunkban éljük meg ezt 10 napot, akkor komoly előrelépést tehetünk lelkünk megnyitásával kapcsolatainkban, közösségeinkben. Ez különösen igaz, mert az év végéig a Vénusz is saját jegyében, a Mérlegben lesz, így érzéseinkről, érzelmi világunkról, sőt kifejezetten párkapcsolati érzeteinkről is kommunikáljunk, nyitott fülekre találhatunk.

Természetesen a Szaturnusz, még egészen 2011. November közepéig marad a Szűzben, így arról lesz még idő bővebben írogatni. De röviden talán csak annyit, hogy most a Szaturnusszal a természetes zodiákus hatos házában az élet úgy általánosságban sokkal több erőfeszítést kíván meg tőlünk az élet minden területén, nem kell kétségbe esni, vannak ilyen korszakok, hajrá!

A Merkúr November 26-án átlép a Nyilas jegyébe, ahova November 29-től a Mars is követi, itt egy nagyon gyenge Rahu (Felszálló Holdcsomópont) is áll, ami már így sajnos a túlságosan színes, vagy már-már a valóságtól is elrugaszkodott beszédet is jelentheti. Az angol nyelvből átvett „fehér hazugság” kifejezéssel csupán az a baj, hogy a rajtakapott fehér hazugság pont ugyanannyira rombolja a bizalom szövetét két ember közt, mint egy rendes hazugság. Valójában a hazugság mindig is egy kicsit a gyávaságból és a megalkuvásból ered. Mondunk egy pici kamut, hogy egy helyzet valamelyest könnyebben, vagy konfliktusmentesebben történjék meg. Ezért nem is éri meg, mert a saját személyiségfejlődésünk is megreked az által, hogyha nem tanulunk meg érzelmi konfliktus helyzeteket kezelni.

Ráadásul a Mars a Nyilasban, és a Nap a Skorpióban magában rejti azt is, hogy előbb vagy utóbb az igazság ki fog derülni. A védikus asztrológiában a Skorpiót és a Nyilast hívják a harcos szerzetesek jegyének, amiért a jegyek a Tűz és a Víz keverékének elemeit ötvözik magukban. A Skorpió lényegretörő, a Nyilas meg idealista, egyiknél sem fér bele a világképükbe a hazugság, ha mégis megteszik, csak rágódnak és rágódnak a kimondott szavakon, saját magukat pusztítva ezzel.

Sajnos ezen kívül a Jupiter is gyengébb pozícióban áll, a Vízöntő jegyében, egészen December 6-ig, ami nem csak az egyenes kommunikációt, de a pénzügyeket is terheli. De természetesen December 6-tól, amikor is a Jupiter visszaér a Halakba, a saját jegyébe, akkor a pénzügyek újra simábban folynak majd, nemcsak individuálisan, de globálisan is.

Viszont a hamis kommunikációval vigyázzunk egészen December 16-ig, amikor a Nap beérkezése a Nyilas jegyébe meg nem változtatja az ott összegyűlt kedvezőtlen bolygó együtt állást, de ez már a következő hónap Panchangjában lesz leírva.

Kategória: Horoszkóp, Védikus Asztrológia | Címke: | Hozzászólás most!

Gondolatok az Adventről

GONDOLATOK AZ ADVENTI IDŐSZAKRÓL
Ádvent, Adventus Domini = az Úr eljövetele, röviden: Úrjövet. A Katolikus Egyházban Ádvent az Úr kegyelemhozó eljövetelére való felkészülés időszaka. A Jézus születésére való várakozás, a felkészülés, a reménykedés időszaka. Az András napjához legközelebb eső vasárnap és a december 25-e közötti négy hetes “szent idő” a karácsonyra való lelki felkészülés ideje.
A szeretet ünnepének érkezéséig tehát egy hónapunk van arra, hogy fénybe öltöztessük a lelkünket. Összegyűjtöttünk nektek néhány gondolatot és lelki gyakorlatot, ami segíthet ebben, vallási hovatartozástól függetlenül.
Csönd, elmélkedés, imádság. Foglalkozzunk többet lelkünk dolgaival, legyünk többet csöndben, magunkban.
Készülés a Karácsonyra. Készüljünk elő családunk karácsonyi ünnepére, szertartásaira. Ajándékainkat a helyes lelkület és szeretet készítse elő és hitelesítse: gondos, személynek szóló kiválasztás.
Megtisztulás. A közelgő Karácsony várakozásában szorgosan, mégis vidáman tisztítsuk meg lelkünket.

Az Adventi időszak egyik legelterjedtebb szertartása a saját adventi koszorú elkészítése, idő hiányában persze egyre többféle színben és stílusban meg is tudjuk ezeket vásárolni. Ha mégis saját, klasszikus adventi koszorú elkészítésébe fognál, íme néhány fontos gondolat, és elmélkednivaló:
Az adventi koszorú elkészítésének műveletét rituálénkká tehetjük. A művelet nem csupán ügyes barkácsolás, hanem mágikus teremtés is egyben. A gyertyák színe hagyományosan a lila, három lila és egy rózsaszín gyertya található a klasszikus adventi koszorúkon.
A lilaa misztika színe, az ezoterikus, spirituális tudatosságot hozza el életünkbe; a katolikus egyházban pedig advent liturgikus színe, mely a bűnbánatot, a szent fegyelmet és összeszedettséget jelképezi.
Ádvent harmadik vasárnapja, Gaudete (örvendjetek!) vasárnap kiemelkedik a többi közül, ádvent második felének kezdetét jelzi. Színe a rózsaszín, amely az örömöt szimbolizálja.
A hagyományokban minden gyertya szimbolizál egy-egy fogalmat is: hit, remény, szeretet és öröm. A koszorú elhelyezésekor a négy gyertya a négy égtáj felé kell, hogy álljon, mert így teremthetünk egységet kint és bent, fent és lent. Az adventi koszorúnkat vörös és aranyszalagokkal, az élet és fény jelképével díszíthetjük.
A világító gyertyák számának növekedése szimbolizálja a növekvő fényt életünkben és a tűz tisztító erejét, mely hétről hétre erősebb lesz, hisz először egy, majd végül már négy gyertya ég a koszorún. Teremtő ereje is egyre erősödik, hétről hétre növeli erődet a változtatáshoz, új dolgok felismeréséhez, a régiek elengedéséhez. Ez jelenti a lelki felkészülést az ajándékozásra és az ajándékok elfogadására is.

Kategória: Bhakti Kutir | Hozzászólás most!

Levél a Török Szultántól

Remélem ez is kicsit feleleveníti a csak szuperlatívuszokban említhető Rejtő Jenő emlékét.

Üzenet a Bhakti Kutirból:

Kedfes Fiúgg!

Tavaj udgyan nem sikerült a terv, de idén már most a keszemben van a portéka.
A ketves barátom, mondlyuk, hogy a neve ’mr. Smith’, Tájföldről hozot szép féldrágakő nyakláncokat. 4-6 ezer Huf köszött vannak a boltunkban. Nem oljanok mint tavaj, inkáb egyféle kőböl fannak, mert igy joobak asztrologiailag.

Ha edjedi ajándékot szeretnél a párodnak vagy bárki rokonodnak karácsonyra, és nem még egy sálat fenni nekik, gyere be hozzánk én majt meg nézem párod/rokonod horozkópját és elmondom neked, hogy mijen követ vedgyél neki, amit jó neki csillagállásilag. Ezért majd lez edjedi ajándék. Mer, ami neki jót tesz egészégileg, tudatilag, esetleg pénzütyileg, az másnál nincs ijen hatásal.

Perze párod/rokonod sohanem fogja megdudni, hoty az edjedi ajándéka tsak 4-6 ezer forint közt volt, van. Mer mindenhol sokkal drágáb, mr smith egy bányából hosza az árút, ugy hogy, amikor oda érkeszet köszölte a bennszülötekel, hoty mostantól Ő lesz majd a királyuk, eszért ö tud hozni dragakövet olcsón.

Dezember első 3 hétfégéjén is nyitva lezünk a Bhakti Kutirban. Djertek csag djertek.

Ne dud ki,
A Törög Zultán

Kategória: Bhakti Kutir | Hozzászólás most!

A Kutir heti Ájurvéda receptje: Ájurvédikus tanácsok télre…

télAz Ájurvédában a November 15 és Január 15 közötti szakaszt hívják a kora télnek, és természetesen az Ájurvéda egyedisége végett ebben az évszakban is más és más teendőink vannak, annak érdekében, hogy megőrizzük egészségünket.

Az Ájurvéda fő célja az, hogy testben, szellemben és lélekben is egy dinamikus egységet alakítsunk ki, éljünk meg, és ez az Ájurvédikus tökéletes egészség definíciója. Mert az Ájurvéda szerint akkor vagyunk egészségesek, amikor fizikailag, érzelmileg, intellektuálisan és spirituálisan is jól vagyunk.

Ehhez a külvilággal is, tehát az évszakok váltásával is összhangban kellene éljük az életünket.

Január 15-től, Július 15-ig a Nap a Föld északi pályáján van. Az által, hogy a Nap közelebb van a mi északi féltekénkhez, a földből is több nedvességet és tápanyagot szív ki, pont úgy a mi szervezetünkből is többet „vesz” ki a Nap. Ilyenkor általában könnyebb fogyni is, meg annyira a melegben étvágyunk sincs, stb., stb.

Tehát a nyári melegben és a szeles ősz idején a szervezetünk gyengül, és ilyenkor jó a méregtelenítő kúrákat is előkapkodni, mert a kúra ideje alatt, azért ezek a tisztító terápiák is gyengítik a testünk ellenálló képességét, így ugyanazt tesszük meg a testünkkel, mint amit a természet is kihozz belőlünk.

De aztán jön a hideg, és klasszikusan az ájurvédában a kora tél szakasza az, amikor a szervezetünket fel tudjuk egy picit erősíteni. Ilyenkor természetes, hogy szervezetünk fel szed néhány kilót (lásd karácsony, he, he.), mert elkezd védekezni az eljövendő hideg időszakra.

Természetesen óvnunk kell magunkat a hidegtől, de ez nem egy kártékony esemény, ez a természet rendje, hogy jönnek a téli hidegek és fel kell készítenünk magunkat az ellenállásra.

De ami kifejezetten kártékony a kora tél szakaszában az, hogy elkezd a Föld északi fele távolodni a Naptól, így csökken a Nap melege, hője, ami már így nem tudja elpárologtatni a sok nedvességet a Földből, az ég felhőssé válik, és ha bizony egy szennyezett nagyvárosban élünk a szmog is felerősödik, ahogyan megül a felhők alatt.

Ilyenkor a napi legalább 1 alma fogyasztása kötelező. Az almának van egy olyan érdekes hatása, hogy a tüdőkön át a vérünkbe kerülő szennyeződéseket lesüllyeszti a tápcsatornánkba, amitől másnap természetesen megszabadulunk az ürítéskor.

Kismamáknak ez kötelező akár télen vagy akár nyáron éri őket a várandóság csodája.

Természetesen, amíg a kora télen kitartanak az elrakott őszi gyümölcsök és zöldségek fogyasszuk őket gazdagon. Ha van arra lehetőségünk, hogy mi magunk rakjunk el dolgokat, akkor az Ájurvéda szerint a homokban elrakott növények őrzik meg legjobban a tápanyag és nem utolsó sorban az íz tartalmukat.

Ilyenkor a mi éghajlatunkon, amikor már nem teremnek friss dolgok az Ájurvéda 2 dolgot ajánl:

  • Csíráztassunk, amit csak tudunk, mert a friss hajtások friss vitaminokat és nyomelemeket tartalmaznak.
  • Másodjára meg ilyenkor szokott a savanyúság nagyobb szerepet kapni az Ájurvédikus táplálkozásban, mert, ahogy a savanyú íz erjeszt, sokkal több hőt szabadít fel, mint a csípős íz bevitele, ami inkább közvetlen az étkezéskor és utána emeli a testhőháztartásunkat.

Természetesen az Ájurvéda óv attól, hogy ne csökkentsük a napi folyadék bevitelt, hiába érzünk kevésbé szomjúságot a hideg időben. A napi 2.3 liter folyadék a minimum szükséglete egy felnőtt szervezetnek.

Próbáljunk minél többször meleg étkezéseket beiktatni, hogy azzal is emeljük a testhőháztartásunkat.

A testmozgás is emeli a test hőt. Télen ajánlottabb naponta többször is rövidebb időket mozogni, hogy a mozgás által generálódott hő folyamatosan fenn tartsa a hőháztartásunkat.

A heti kétszeri egész testes önolajozás is rendkívül hasznos. Ilyenkor használhatunk olyan olajakat, amelyek eleve melegítő hatásúak, mint pl. a mustármag olaj. Ha már cuppogósra lekentük magunkat mindenhol, érdemes 20-30 percet magunkon hagyni az olajt letörlés vagy lefürdés előtt, habár a „ne fürggyé le” technika is alkalmazható, ha van olyan pizsamánk, amit nem sajnálunk, és van időnk reggel a munka vagy iskola előtt a lecsutakolásra.

Ha kifejezetten ínyencek vagyunk az Ájurvéda követésében, akkor a 20 perces kivárást akár pácolódásra is használhatjuk, mert ha frissen leolajozottan beállunk/ülünk valamilyen hőforrás elé, akár a radiátor vagy a kályha elé, akkor a testünk hihetetlen mennyiségű hőt tud elraktározni magában.

Még egy fontos Ájurvédikus tanács, a szervezetünk akkor a legvédettebb a hidegtől, ha a lábainkat, derék/vesetájunk és torkunk/nyakunk területe melegen van tartva.

Folyt Köv.

Om Tat Sat
Baktai Ádám Védikus pap, a Védikus tudományok szakértője

Ui: Hogy fenn tartsam az Ájurvéda felé az érdeklődéseteket, a legközelebbi írásban majd megemlítem, hogy hogyan tudjuk magunkról a legjobban lemosni a fölös olajt. Addig is jó olajozást.

Kategória: Ájurvéda, Ájurvédikus Receptek/Házi praktikák, Ájurvédikus/Vegás Főzőcske, Védikus Asztrológia | Címke: , , , , , , , | 2 hozzászólás

Önismereti szútrák…

Vannak olyan emberek, akik azért fogják megtámadni a személyed, mert nem tudják megváltoztatni a tényeket, történteket. És mivel nem tudják megváltoztatni a történteket inkább megpróbálnak lejératni, hiteltelenné tenni, hogy ne kelljen felelőséget vállalni tetteikért!

Om Tat Sat

Baktai Ádám aka Fat Yogi.

Kategória: Ájurvéda, Bhakti Kutir, Bhakti Kutir Bindhu: Rövid spirituális inspirációk, Bhakti Kutir bölcsességek, Saját Szektánk Értékrendje, Védikus Tudástár | Címke: , , | Hozzászólás most!