Ez a cikk 2005-ben a Kelet Kapuja magazinban jelent meg.
Mosonyi Darinka beszélgetett Baktai Ádámmal:
Mosonyi Darinka: Az ősi kínai és indiai gyógymódok többsége gyakorlatilag változatlan formában működik immáron több mint 4000 éve. Európaiként a magunk zsenge, egy-kétezer éves kultúrájával újból és újból rácsodálkozunk logikájára és hatékonyságára, noha ez a tudás vezetett az európai medicína kezdeti lépéseihez is.
De mi is az ájurvéda?
Baktai Ádám: Nem tudni, hogy mikor indult útjára az ősi indiai gyógyászat azon rendszere, amit ma ayurvéda néven ismerünk (ájur= élet, véda = tudás, az élet tudománya), mivel a Védák könyveinek írásain túl, a szájhagyomány útján is terjedt, hosszú időn keresztül.
Lényegét két fő klasszikus könyvből ismerhetjük meg, melyek az Atharvédát egészítik ki: a Csaraka Szamhita, mely főleg belgyógyászati ismereteket tartalmaz és a Szusruta Szamhita, mely sebészettel foglalkozik. Ez a két tudományos mű körülbelül az i.e 1000 és i.u. 1000 közötti időszakban kerültek leírásra. Gyógyászati alapját egyrészt a testen található 108 pont (marmá) alkotja, melyek –hasonlatosan a kínai akupunktúrás pontokhoz- meghatározó egészségügyi és élettani funkcióval bírnak. Másrészt alapvető követelmény a páciens besorolása, melyet a fizikai és bizonyos testi tulajdonságok alapján végeznek el, ilyen például a vatta típus, a levegős alkat, aki száraz bőrű és hajú, általában alacsony vérnyomású, fázós ember.
Ebben a rendszerben találhatjuk meg továbbá az ókori görögöknél is alkalmazott négy testnedv elvét, melyet nagy valószínűséggel az ősi indiai gyógyászatból emeltek át az ókori orvoslásba, hogy aztán majd az európai medicina alapjaivá váljon. Ennek az átfogó, logikus rendszernek az ismerete azonban nem csak a kiváltságosokat illette meg: mivel erős vallási kötődéssel rendelkezik, így a mindennapi vallási gyakorlatokkal orvosi ismereteket is elsajátítottak az átlagemberek, mely leginkább az indiai konyha receptjein és eljárásain keresztül jelenik meg.
Mosonyi Darinka: Összefoglalnád nekünk a hat alap íz használatát és az indiai étkezési szokásokat?
Baktai Ádám: A mai napig tartja magát az ájurvédikus étkezési rend, melynek alapja a hat íz. Ennek különböző besorolásait ismerjük, így ízlelés szerint megkülönböztetünk keserűt, savanyút, csípőset, fanyart, sósat és édeset, míg hatásuk szerint beszélhetünk meleg és hideg, könnyű és nehéz, valamint száraz és nedves ízekről. Ezen ízek különböző fiziológiai hatására alakult ki az a szokás, hogy egy étkezés alkalmával öt-hat féle étel kerül az „asztalra”, így minden íz a megfelelő formában és sorrendben végezheti el a maga feladatát.
Vegyünk tehát egy átlagos indiai ebédet: -elsőként mindig keserűt fogyasztanak (apróra vágott krumplit, vagy padlizsánt, vagy kínai tököt megpirítanak olajon, majd megszórják nímlevelekkel, ami kiengedve az illóolajakat, keserűvé teszi az ételt) -másodikként savanyú következik (lehet sóska, spenót, citrusfélék vagy bármilyen savanyú növény), amit gyakran kombinálnak csípőssel (leggyakoribb csípős fűszerek a chili, gyömbér, fahéj, szegfűszeg és kardamon) -majd a sós ételek következnek. különféle állagú „főzelékek”. száraz, lédús és gazdagon olajosak. -ezután jöhet a fanyar (általában csatnit esznek, melyet leggyakrabban éretlen gyümölcsökből, vagy zöld egresből készítenek) -és a legvégén az édes. A nehéz, sós és édes ételekhez méregtelenítő, emésztésfokozó fűszereket használnak, esetleg kis golyókká gyúrt fűszeres kiegészítőket –melyeket minden étkezés végén elrágnak-, hogy segítsék a szervezet és az emésztőrendszer munkáját.
Mosonyi Darinka: Mire valók az ízek?
Mikor a hat alapízről beszélünk, nem szabad elfelejtenünk, hogy orvosi szempontok alapján történt a besorolásuk. Az, hogy ebből a tudományos és kipróbált rendszerből végül ínycsiklandó lakomák születtek, teljes mértékben az indiai nép találékonyságának köszönhető.
Vegyük tehát az ízeket:
-Keserű: méregtelenítő hatása miatt nem csak az étkezések elválaszthatatlan része, de elengedhetetlen kísérője túlsúlyos betegek kezelésének is. Ám ennél az íznél figyelembe kell venni: a kevesebb több. Túl sok keserű fogyasztása a szervezet teljes leépülését okozhatja.
-Savanyú: erjeszt, tárolja a belső hőt, szomjoltó és fenntartja a test savasságát. Tehát stimulálja a szervezetet: melegítő hatása mellett szélhajtó tulajdonságokkal is rendelkezik és táplálja a nyálkahártyát –kivéve a reproduktívat.
-Csípős: emésztésfokozó, anyagcsere serkentő és izzasztó.
-Fanyar: megtartja a szövetek tónusát, ezért is alapvető összetevője a túlsúlyos emberek kezelésében alkalmazott ’triphal’ íz kombinációnak (három íz elegyítése), melynek hatására a páciens úgy veszít a súlyából, hogy méregtelenít, szövetei megőrzik tónusukat és szervezete egészséges marad.
-Sós: az ásványi só közismert tulajdonsága, hogy megköti a testben a vizet. Kis mennyiségben fokozza az emésztést, közepes mennyiségben hashajtó, nagy mennyiségben hánytató tulajdonsága miatt gyakran alkalmazzák itthon is a népi gyógyászatban, de indiában is a hétköznapi kezelések szerves részét képezi. De hasznosítják még a jógában alkalmazott tisztítókúra során is.
-Édes: az ayurvéda szerint a legtöbbet ebből kell fogyasztanunk, mert szövetépítő, s így segíti a szervezetnek pótolni az elhalt sejteket. Ennek köszönhetően egy-egy sérülés is hamarabb begyógyul, ha elegendő édeset fogyasztunk. Ezen kívül kiemelt szerepe –melyet Európában és az Egyesült Államokban is előszeretettel hangsúlyosnak-, hogy növeli az elégedettség érzést. (Téves elképzelés azonban, hogy a csokoládé az édes íz bevitelének legegyszerűbb módja. Amerikai kutatók kimutatták, hogy 350 kg csokoládét kellene elfogyasztanunk naponta, hogy olyan érzésünk legyen, mintha szerelmesek lennénk.)
Ám a valódi gyógyhatás a fenti ízek adagolásán is múlik: választhatunk, hogy tisztán, vagy kombinált formában használjuk fel az egyes ízeket. A tiszta használat intenzívebb hatást és gyorsabb eredményt hoz, ám könnyen felboríthatja a szervezet kényes egyensúlyát, míg a kombinált alkalmazás lassabb folyamatot eredményez, ám hosszútávon biztosabb módja az egészség megőrzésének.
Hogy csak néhány példát említsünk: -Édes: tiszta formája a cukor, kombinált formája a szénhidrát -Sós: tiszta formája az asztali só, kombinált formája a szárított hínár -Csípős: tiszta formája a csípős fűszerek, így chili, gyömbér, erős paprika, különféle borsok, míg kombinált formája az édes fűszerek: fahéj, az ánizs, a szegfűszeg és a kardamon -Savanyú: tiszta formája az alkohol (s mivel energiát szabadít fel, veszélyes is nagy mennyiségben alkalmazni, mert megszünteti az éhségérzetet és leépíti a szervezetet), kombinált formája a savanyúság, joghurt és a savanyú gyümölcsök -Fanyar: tiszta formája a csersav vagy a timsó, kombinált formája az egres, a som és a csipkebogyó -Keserű: tisztán a kínai uborka, szenna, grapefruit és aloe tartalmazza, míg kombináltan a cickafark, az aranypecsét, a salamonpecsét és a svédkeserű (az unicum savanyúnak számít az alkohol miatt!)
Mosonyi Darinka: Ismerős tulajdonságokat láthatunk tehát felvonultatva, s ha megfigyeljük egyes hazai receptek is őriznek valamit ebből a hasznos tudásból: amikor fahéjat szórunk a tejbegrízre, elősegítjük a nehéz, tejes étel megemésztését. Mikor erős paprikát teszünk a nehéz ételekbe, szintén emésztéssegítő anyaggal serkentjük szervezetünket. Sajnálatos módon azonban a folyamatosan tapasztalható életmód változás hatással van étrendünkre is: a mirelit és gyorséttermi ételek teljesen felborítják szervezetünk egyensúlyát, melytől már több ezer éve óv minket az ayurvéda, felállítva az adagolás és egyensúly 4000 éves szabályait.
Mosonyi Darinka riportja Baktai Ádámmal Ájurvédikus Tanácsadóval, Hatha Jóga Oktatóval, Védikus Asztrológussal.
Nekem egy kérdésem lenne: Mi a baj a mirelitekkel?
a mirelitekkel az a baj, hogy nagyon szárítják a szervezetünket. érdemes kipróbálni, csináljuk meg ugyanazt az ételt, ugyanúgy mirelitből és frissből. majd rakjuk a készételt le egy-egy halomban, tányérokra. a mirelitből készült étel elkezd majd szétesni, nem marad halomban, míg a friss zöldből készült étel, szépen gúlában marad.