Egyrészről sokan azt mondják, hogy „nemcsak” mindenidők legnagyobb boksz meccse, de mindenidők legnagyobb sporteseménye volt ez, de ezen kívül érdekes volt a felvezetés is.
Nem tudom, hogy tudjátok, de Muhammad Ali-t három és fél évre felfüggesztették, mint sportolót és egy időre be is börtönözték, mert mint muzulmán nem volt hajlandó részt venni a vietnámi háborúban. Persze, mint az akkori nehézsúlyú világbajnok felajánlottak neki egy kellemes kis irodát Bangkokban vagy bárhol máshol több ezer kilométerre a harcoktól, de ő akkor is hajthatatlan volt, és így valószínű, hogy legjobb éveiben nem bokszolhatott.
Aztán visszakapta a versenyzési engedélyét, miután nyert az amerikai állam ellen néhány pert a vallásának gyakorlása miatti bebörtönzés miatt, és pár felhozó meccs után ott volt a Foreman elleni eposzi csata.
Ali 32 éves volt, majd 4 évig nem bunyózott, Foreman 25, világbajnok, aki mindkét embert, akik eddig le tudták győzni Alit, 2-2 menet alatt ütött ki, és 40 győzelméből 37-et kiütéssel nyert meg.
A többit meg mindenki tudja, 8 meneten keresztül Foreman állandó nyomás alatt tartotta Alit, aki a kötelekre támaszkodva állta a sarat és közben folyamatosan püfölte Foreman fejét, ami már az első 3 menet után majd a duplájára dagadt.
Aztán a 8. menet végén Ali egy 5 ütéses kombinációval le ko-zta Foremant. A meccs után Foreman azt mondta, hogy a 7. menetig azt hitte Ali lesz a legújabb áldozata, de akkor egy hatalmas beszedett álas után Ali odahajolt Foreman-hez és azt súgta a fülébe „ez minden, George?” és akkor döbbent rá, hogy ezt a meccset nem tudja megnyerni.
Egyébként a mérkőzés után a két titán jó barátok lettek, sőt 1996-ban az Oscar gálán Foreman segítette Ali-t a színpadra, amikor Oscar díjjal tüntették ki őket az erről a küzdelemről szóló dokumentumfilm révén.
Egyébként nekem még az is mindenidők egyik leghatalmasabb sport teljesítménye, amikor az 1996-os atlantai Olimpián Ali, Parkinson kórtól sújtva meggyújtotta az olimpiai lángot a nyitóünnepségen.
És záró akkordként egy tipikus Ali duma:
Riporter: Bajnok, hány darab felülést csinálsz naponta a felkészülési szakaszban?
Ali: Nem tudom, mert csak onnantól számolom, amikor már nagyon fáj.
Om Tat Sat
Baktai Ádám
Visszajelzés: Eltávozott mindenidők legnagyobb bokszolója, Muhammad Ali… | Bhakti Kutir