Hatha Jóga oktató képzés…

chakrasAmióta sokak által inspirálva elhatároztam, hogy indítok egy jógaképzést, a legtöbben arról érdeléődtek, hogy 15db hat órás alkalomból mit lehet megtanulni.

Azt, hogy jó, felkészült, egészség megőrző, szervezetünk minden részét átmozgató és karbantartó jóga órákat tudjunk tartani.

Igen, ne áltassuk magunkat, 15 db 6 órás oktatásból valaki nem lesz jóga mester. Ezért is, a kurzus elvégzése és a sikeres vizsga után HATHA YOGA UPADHYAYI vagy HATHA YOGA UDAPDHYAYA lesz az indiai diplomátokon, ami azt jelenti, hogy Hatha Jóga Oktatók lesztek, hölgyeké az első titulus, uraké a második.

Pár hete halottam egy jógás kismamától, hogy neki a védikus kultúra tudományai mindig is a művészetekhez kötődtek, mert ahogyan minden művészettörténész mást és mást lát mondjuk egy festményben, minden asztrológus, jóga tanár, vagy ájurvédikus gyógyító máshogyan közelíti meg az adott horoszkópot, a jóga tudásanyagát, vagy éppen az ájurvéda kezeléseit és annak fontosságait.

Egy szempontból egyet értek, mert tényleg szabad kezet kapunk a védikus tudásanyagok alkalmazásában, de az, hogy ki lesz a mestere egy adott tudományágnak, az sokkal inkább azon múlik, hogy milyen emberek vagyunk, és milyen a hozzáállásunk, mint azon, hogy mennyit tanulunk egy témakörben.

omAhogyan a Védák mondják, nem az a mester, akit sok-sok ezer tanítvány vesz körül, hanem az, aki maga is mestereket képez. A mi kurzusunk pont erről fog szólni.

Na, nem arról, hogy én vagyok a mester és osztom az észt nektek, mert én „csak” egy lelkes jógagyakorló vagyok, de erre majd még visszatérünk. Ez a kurzus arról fog szólni, hogy minden eszközötök meg legyen ahhoz, hogy fantasztikus tudás anyaggal tudjátok átadni a jógát másoknak, és a sok-sok tapasztalatból és emberi kapcsolatokban tanultakból mesterré váljatok. Tehát a kurzus után már csak a személyiség fejlődés és a sok gyakorlás fog benneteket elválasztani a mester szinttől, a tudásotok már meg lesz hozzá.

Hogy mit fogunk tanulni 90 óra alatt? Mindent, ami ahhoz kell, hogy tökéletes jógafoglalkozásokat tartsunk, legyen az 20 perces vagy 2 órás. Sok anatómiát fogunk tanulni, mert az elengedhetetlen a hatha jógához, persze nem száraz latin nevek tanulásában fog ez kimerülni, hanem mozgástan és izometria elmélettel egybekötve, persze vicces Baktai-féleképpen.

A legtöbb ember, aki jár vagy járt hozzám jógázni azt mondja, hogy azért nem jár szívesen más órákra, mert nem szereti, hogy olyan szervezetlennek tűnnek azok az órák. Mert felülnek, és elfekszenek, de aztán újra felállnak, leülnek, majd újra lefekszenek, és így tovább és így tovább. Tehát sokat fogunk dolgozni azon is, hogy miként néz ki egy jó óra, és mely gyakorlatok után, miket lehet, és miket nem lehet csinálni. És persze azon, hogy legyen egy jó íve az általunk tartott óráknak.

Mi pont ezért arra is rá fogunk feküdni, hogy jól felépített foglalkozásokat tudjuk tartani, ami végett azt is megtanuljuk, hogy a holdálláshoz, az évszakokhoz, különleges állapotokhoz, mint pl. várandósság és az embertípusokhoz hogyan kell igazítani az órák menetét, és a gyakorlatok kivitelezését.

Így meg is érkeztünk az egyik lényeges témához, az Ájurvédához. Átvesszük az Ájurvéda alapjait is, de persze mélyebben „csak” az ízületekkel és a mozgásszervi dolgokkal fogunk foglalkozni.

De mit fogunk tanulni ténylegesen a jógából? Kb. 350-400 gyakorlatot alaposan, az alap pránajáma légző gyakorlatokat, és néhány tisztítást.

anantaA Hatha Jógát évezredek óta használják mindenféle spirituális gyakornokok egészség megőrzésre is. Ez azért alakult így, mert viszonylag kevés idő ráfordítással is karban tudjuk magunkat tartani a Hatha Jóga segítségével. Ehhez viszont nagyon jól tudnunk kell azt, hogy hogyan mozgassuk át magunkat a lehető legalaposabban.

A Hatha Jóga bevált kiegészítőként az ősidőkben azoknál, akik sokat ültek és meditáltak, és ezért kezdtek egészségi gondokkal küzdeni, azoknál, akik remeteségük végett nem ettek vagy ittak rendesen, és a modern időkben azoknál is, akik szimplán a nyugati pörgésben élnek.

Sokat fogunk tanulni a jóga nem annyira kézenfekvő finom hatásairól is, hogy hogyan hat az agyunkra, miként hat hormonálisan, valamint arról, hogy még az öregedést is gátolja.

A történelmi Buddha nem véletlenül tiltotta a Hatha Jóga gyakorlását a hívei körében.

A buddhizmus egyik alap tana az, hogy fel kell ismerni azt, hogy az e világi élet szenvedés és mindent meg kell próbálni a materiális világból való kikerülésre. Akkor meg nehogy már egy fizikai síkon történő gyakorlattól jól érezd magad a szenvedésekkel teli világban. Na ezért tiltotta a Buddha a jógát.

A Hatha Jóga kortól, körülményektől, problémáktól teljesen függetlenül is alkalmazható, csak tudnunk kell, hogy hogyan. Ezért is fogunk több száz gyakorlatot megtanulni, mert az ilyen “mindent átmozgatunk 20 egy-néhány gyakorlatból” nem létezik a klasszikus Hatha Jógában, ezek mind modern találmányok, amelyek ráadásul még nem is annyira átgondoltak.

Mi lesz az előadások hátulütője?

Az, amit már eddig is olvastatok, hogy én imádom a jógát és sokan mondják azt, hogy én túlságosan idealizálom a Védikus tudományokat és úgy írom le őket, mintha ez lenne a tökéletes tudás.

Szerintem a Védák tudománya ténylegesen tökéletes, és így valószínű, hogy tényleg a kismamának van igaza és mindenki a saját szűrőjén keresztül lát mindent. De ha megértitek, hogy én honnan jövök, könnyebb lesz megérteni a bűvöletemet.

Életem első világképe, az egyetlen, ami még ovi előttről meg van az, hogy a drága nagybátyám jógázni tanít minket a tesóimmal a szobájában.

10 év alatt hatszor volt maláriám Indiában, kétszer teljesen besárgultam a fertőző májgyulladástól, kétszer mart meg skorpió és egyszer egy halálosmérgű kígyó, egy russel vipera.

10 év alatt 11-szer majdnem meghaltam, de amikor én hazaköltöztem, anyám zaklatására elmentem egy több napig tartó teljes kivizsgálásra és minden tökéletesen működött a szervezetemben. Ehhez hozzátartozik az, hogy én „csak” jógával és ájurvédával kezeltem magam, vagy hagytam másokat kezelni engem.

Szóval nekem a Hatha Jóga nem valami egzotikus mozgás, amit másoktól láttam, vagy egy rendszer, ami végett én tiszteletet vagy pénzt kapok könnyen másoktól. Nekem a Jóga az élet, mert sokszor megmentette már nekem azt.

Om Tat Sat

Baktai Ádám Védikus pap, a Védikus tudományok szakértője

UI:

A tények:

  • Oktató: Baktai Ádám
  • Helyszín: Bhakti Kutir
  • Időpont: 3 hetente pénteken 9:00 – 15:00
  • Időtartam: 15 alkalom
  • Díja: egy összegben 180, 000 Ft vagy 3 részletben 3 x 70, 000 Ft.

Plusz bónusz:

  • előre fizetés esetén korlátlan Hatha Jóga bérlet (a tanfolyam teljes ideje alatt használható, tehát 1 évig)
  • részletben történő fizetés esetén 50 % kedvezmény a Hatha Jóga bérletek árából
Kategória: Ájurvéda, Bhakti Kutir, Jóga | Címke: , , , | 1 hozzászólás

Személyes kérés Baktai Ádámtól

Indiából egy drága gyerekkori osztálytársam, Johannes Brinkmann produceri munkába kezdett Hollywoodban. Eddig egy filmet csinált, azt hiszem az a magyar címe, hogy “Az Út”, a Caminoról szól, Martin Sheen és a fia Emilio Estevez a főszereplők. Azt hiszem a rendezést is Emilio Estevez csinálta. Amerikában több tucat különböző egyház is hirdette a filmet, mint “ajánlott” filmet.

Martin Sheen és Emilio Estevez "Az Út" forgatásán

Ezen kívül csinált még egy sorozatot is, ahol Bob Marley gyerekei mennek vissza Afrikába az ős hazát keresni, stb, stb. Ezt a sorozatot November 2.-tól mutatják be itthon a Discovery World csatornán, este 20 órától. Kérlek nézzétek, vagy legalább kapcsoljatok oda, hogy tündérmaci pajtásomnak legyen nézettsége. Minél többen nézzük, annál könnyebb lesz a havernak a következő produktumát eladni.

Ha meg amúgy is érdekel a Rasta kultúra, meg Afrika és/vagy Bob Marley, akkor legalább szóltam, hogy lesz ilyen műsor is.

Nagyon köszönöm,

Om Tat Sat

Kategória: Bhakti Kutir, Utazás/Zarándoklatok | Címke: , | Hozzászólás most!

Egy ázsiai Halloween történet szeretettel, de csak erős idegzetű olvasóinknak…

gurkha

a mai napig, a gurkha katonák a brit hadsereg különleges alakulatának tagjai…

A történet számomra igaz, ezért a neveket megváltoztattam. (Ahol a hindu világkép érthetetlen lenne magyarázat nélkül, dőlt betűkkel fogok némi többlet infóval szolgálni.)

Lál Bahadur Rana nem volt ijedős ember, amit ő maga annak írt le, hogy nem is volt annyira spirituális gondolkodású, mint édesanyja, Renuká. Lálu (szülei így becézték) inkább édesapjára ütött, aki 20 éven át volt tisztje az Angol Hadsereg Gurkha alakulatának és nagyon sok háborút látott élete során.

Lálu édesapja, Szóm vissza tudta vezetni ősei szálát sok-sok száz évig, egészen Goraknáthig, a nagy harcos jógiig, így automatikusan megkapta a tiszti rangot az Angol Királyi hadseregben, és 20 év után életjáradékkal hálálták meg azt, hogy élete kockáztatásával is védte a Brit érdekeket. Szóm Rana kiváló katona volt, és kivételes ember is, így amikor Lálu 21 esztendős lett és érdeklődést mutatott a katonaélet után, a brit hadsereg azonnal szerződést kínált neki is.

Legidősebb fiúként úgy gondolta, hogy kötelessége tovább vinni a családja nevét, akik generációk sokaságán át a harcból, és vaskeménységükből éltek. Egy szép márciusi reggel Pokharába ment és beállt a brit sereg különleges hegyi harci alakulatába. Majd 20 évig szinte szakadatlanul harcolt, Afganisztánban és Afrikában. Megérte azt, hogy minden idők legnagyobb birodalmának létrehozásának egy kulcs figurája lehessen, hogy hadtest vezető legyen egy majd fél milliárd lakosságú, több kontinensre kiterjedő kolóniában, a Brit Gyarmati Birodalomban.

De a katona ember keménysége mellett lelkében hindu volt, és tisztelte isteneit és szokásait az édesanyja által oly vidám életkedvvel őrzött kultúrának.

Ezért amikor leszerelt, úgy gondolta, elmegy szülőfalujába, és ott a falu templomába köszönetet mond Kálinak, a fekete Istennőnek, hogy szinte ép bőrrel megúszta a megannyi háborút, amiben részt vett. Majd az volt a terve, hogy csatlakozik családjához Szingapúrban, ahová őt is, ahogyan édesapját is, nagy erőkkel próbálta kicsábítani a szingapúri rendőrség, mint leszerelt Gurkha katonát.

(A Gurkhák harci kiáltása: „Ájó Gurkháli!”, amit Káli Istennőhöz kötnek).

Délután 2 óra körül szállt le a buszról a fő úton, és nekiindult az 5 órás hegymenetnek, hogy még sötétedés előtt hazaérjen. Amióta hazatért Szudánból, nyugtalanító híreket kapott arról, hogy faluja környékéről pestis járványt feltételeztek kitörni, és amikor az utolsó hágóról azt látta, hogy a mustármag még mindig nem lett betakarítva, tudta, hogy komoly baj van.

Végigjárta az egész falut, és csak halotti mágiarakásokat és tetemeket talált, az egykor nyüzsgő falucskában. A faluszélén álló kunyhóból, ahol a falu kaszton kívülije, Kanái lakott, fényt látott kiszűrődni.

(A védikus kultúrában az vált kaszton kívülivé, aki olyan borzalmat követett, ami miatt kizárták a társadalomból. A falvak és városok széleken élhettek, és az emberek által kirakott élelemből és ruhákból tartották fenn magukat, aminek fejében éjszaka bejártak a településekre takarítani, az utca sepréstől a csatorna tisztításig, akár a halottakat is elszállítani. 1947-ben amikor az angolok elhagyták Indiát 4 és fél millió kaszton kívülit tartottak nyilván, mára ez a szám 30 ezerre csökkent. Ez azért van, mert az angolok előszeretettel alkalmazták a kaszton kívül helyezést, mint büntetési eszközt, mert része volt az oszd meg és uralkodj rendszerüknek.)

Fölbaktatott a faluszélén álló meredélyre és bekukucskált az öreghez. Az apró kis házikóban, csak egy keskeny fapriccs volt, amin egy alak feküdt letakarva fehér vászonnal, és egy faggyú mécses égett a ház sarkban.

Odament a letakart testhez és fellibbentette a vásznat. Az öreg Kanái volt, már hidegen és mereven a nemrég beállt haláltól. 20 évi háborúzás után ösztönösen tudta, hogy az öregben nincs élet, de mellkasa fölé hajolt és megbizonyosodott arról, hogy sem szívműködés, sem légzés nem volt észlelhető.

Az öreg Kanái, mezítelen volt és szinte európai ember fehérségű volt az enyhén viaszos, de makulátlan tisztaságú bőrre.

Elmormolt egy imát, amit még apjától tanult, és emlékei szerint a Bhagavad-Gítából származott, ami arról szólt, hogy a test csupán egy ruha a léleknek, és ahogyan elviselődött ruháinkat lecseréljük, úgy a megöregedett testeinket is újra cseréli a lélek. Majd azonnal elindult kifelé, hogy még éjfél előtt visszaérjen a főútra.

Amikor kilépett a házikóból, valaki elementáris erővel megragadta a hátizsákja felső fülét és megpróbálta visszarántani őt a ház belsejébe. Kanái háza 2 méterszer 3 méteres volt, és az ágyon kívül nem volt semmi más a kis kunyhóban így elbújni nem lehetett odabent, és tudta, hogy senki más nem volt a vityillóban az öregen kívül.

Harcedzett férfi volt, és bivaly erős, de ilyen erőt még sohasem tapasztalt életében.

Mint a legtöbb Gurkha, ő maga is szívesebben gyilkolt közelharcban, a khukhri késével, mint puskával messziről. Mindig is azt érezte, hogy a közelharcban történt ölésben volt valami nemes azáltal, hogy az esélyek egyenlők voltak, és győzelme nem azon múlt, hogy a brit hadsereg felszerelésében lévő puska jobb fegyver volt egy afgán harcos régi mordályánál. Viszont ebben az esetben a harc fel sem merült benne, kicsúsztatta karjait a hátizsákjából és futni kezdett az életéért.

Nem mert hátra nézni csak menekült, és amikor hallotta, hogy támadója közelebb és közelebb kerül, hirtelen irányt változtatott és belevetette magát a be nem takarított mustárvirág táblákba. Tudta magáról, hogy pokoli erős lábai bárkit képesek lerázni hegynek felfelé és fejében már kész is volt a terv, hogy a következő hágónál miként fog eltűnni üldözője elöl.

Támadója hörgött és zihált, akár egy öregember, de lemaradás helyett egyre csak faragott a kettőjük közötti távolságból. Lálu megint irányt változtatott és elindult lefelé a falu irányába. 5 perc rohanás után, ami egy örökkévalóságnak tűnt megpillantotta egykori szomszédjuk istállóját. Gyerek és fiatal felnőtt korábban a falak döngölt földből voltak és közel fél méter vastagok, a kapu pedig csapolt szálfából volt összeácsolva. Szóval tudta, hogy ha az építmény még mindig ilyen erős, ez lehet az utolsó esélye az életben maradásra.

Egy testcsellel becsapta üldözőjét és egy hirtelen irányváltoztatással az istálló elé perdült. Pont annyi ideje maradt, hogy feltépje az ajtót, ami szerencsére még mindig nehéz volt és vaskos, beugorjon, és magára zárja a súlyos ajtó reteszét.

Legnagyobb meglepetésére egy csontra soványodott tehén emelte fel a tekintetét az istálló padlójáról, amikor ő maga bezuhant az ajtón.

Hirtelen rájött, hogy Káli Istennő megint megsegítette őt és túlélési esélyeit már százalékokban kezdte számolgatni és nem törtekben. Azt hitte, hogy harcolnia kell majd, de tudta jól a kis ház előtti szorításból, hogy nem lett volna esélye, de így egy szent tehénnel az „oldalán” esélyei már nem is voltak olyan rosszak.

Persze, mint harcos, Káli Istennő híveként élt, és úgy is lett taníttatva, de tudta, hogy még Káli férje, az Úr Siva is fejet hajt Krisna előtt, az Istenek Istene előtt, aki maga is tehenészfiúként élte e világi életét, amikor a földön járt. A védák szerint ezzel a tettével maga Krisna is arra tanította az embereket, hogy a szent teheneket tisztelni és becsülni kell.

Még sohasem örült ennyire egy tehénnek, pedig mint Hindu általában mindig szerencsésnek érezte magát, amikor tehenet látott.

Viszont a tehén haldoklott.

Szegény pára lánccal volt kikötve egy földre erősített karikához, és már mindent lerágott, amit lánca sugarában elért, inni már valószínű, hogy napok óta nem kapott.

Lálu azonnal a tehén mellé kuporodott, övéről lecsatolta kulacsát és szép egyenletesen elkezdte megitatni a tehenet.  A nyakát dörzsölve próbálta a keringését serkenteni és zubbonyával melegítette a legyengült párát.

Mindeközben támadója hihetetlen haragra gerjedve járt körbe és körbe az istálló körül, de nem próbált, jobban mondva, nem mert betörni az építménybe.

Az éjszaka folyamán, amikor szegény tehén rosszabbul lett, kirekesztett ellenfele mintha erőre kapott volna és volt, hogy az istálló ajtaját döngette. Míg amikor a tehén jobb állapotba került, üldözője szinte erejét vesztetten botorkált az épület körül.

Lálu a hajnal közeledtével már teljesen ereje végét járta. Karjait alig bírta mozgatni, a tehén nyakának több órás erőteljes dörzsölés után, és emellett teljesen átfagyott, ahogyan egész testét a félelem hideg verítéke áztatta. Már szinte önkívületi állapotban mozgott, amikor a Nap első sugarai átsütöttek a hegyek magas ormai felett és fénybe borult a völgy, ahol egykoron szülőfalva állt.

Szinte egy csapásra megszűnt a fenyegető zihálás és morgás az istálló előtt és mintha hirtelen melegebb is lett volna jó néhány fokkal.

Ekkor vette észre Lálu, hogy a szerencsétlen tehenet még el sem oldozta. A nyaka köré tekert láncból kihúzta a csapszeget, kitárta az ajtót és elengedte megmentőjét. Óvatosan ő is követte a tehenet, és körülnézve pont az a kép fogadta, mint az előző nap esteledésekor, kihalt kis falucskájának baljós világa.

Elhatározta, hogy visszamegy a hátizsákjáért, és a sugárzó napfényben szinte azonnal kételkedni is kezdett az előző éjszaka történéseiben.

Felsétált az öreg Kanái házához, hátizsákja érintetlenül hevert a verandán. Benézett a házikóba és látta, hogy az öreg ott fekszik letakarva pont úgy, mint az azt megelőző este. Hirtelen megkönnyebbülésében felrántotta az öregről a vászon leplet, mintha csak azt akarná magának bizonyítani ezzel, hogy nem fél, és sohasem félt ettől a kissé görnyedt öregembertől.

Ekkor döbbent meg igazán, az öreg pont úgy feküdt ott élettelenül, mint a múlt este, az egyetlen különbség az volt, hogy lábszárai élénksárgák voltak, mintha futott volna néhány száz métert a be nem takarított mustármag földeken.

Om Tat Sat

Baktai Ádám

2011. Október. 30, Prága

Kategória: Bhakti Kutir, Mese folyamok óceánja | Címke: , , , , , | 2 hozzászólás

Utazunk Indiába – tennivalók

Kedves Zarándok Tündérmacik!

Már csak egy párat kell aludni, és aztán utazunk Indiába, Tádááá! Néhány dolgot azért még meg kell tennünk addig…például jelentkezni nektek, vízumot, repjegyet, stb. intézni nekem. A következő időpontokhoz fogunk igazodni:

  • Jelentkezési határidő: november 3.
  • Repülőjegy foglalás: november 4.
  • Leadási határidő  (előleg, vízumkérő lap kitöltve, igazolvány képek): november 10.
  • Indulás: december utolsó 3-4 napja

Bármi további kérdésetek van, hívjatok (06/30 417 98 62), vagy írjatok (goredas@yahoo.com)!

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Ui: Aki biztosan tudja, hogy jön, az rögtön küldje el jelentkezési szándékát, és az érvényes Útlevelében szereplő nevét, elérhetőségeit, mert akkor el tudom kezdeni már most a foglalásokat! Minél előbb, annál jobb!

Kategória: Bhakti Kutir, Utazás/Zarándoklatok | Címke: , | 1 hozzászólás

Dipawali, Diwali, Kali Puja – Az év legnagyobb ünnepe Indiában…

diwalimayapur

Mayapurban, ahol laktam 10 évig, minden Diwalikor, minden épület minden korlátját és ereszét kiraktuk gyertyákkal, de méga képen látható szökőkutat is. Majd aztán több százan egyszerre nekiláttunk a meggyújtásuknak. Mellesleg a “mi kis falunkban” van Dél-Kelet Ázsia legnagyobb kupolája és a leghosszabb vendégház épülete, tehát nem százasával, hanem ezresével gyújtottunk gyertyákat. És az egész misztikájához még az is hozzátartozik, hogy az ősztől függetlenül ezen a napon, sohasem volt szeles az időjárás.

Indiában a megannyi spirituális ünnep és a különféle vallási fesztiválok forgatagában az év legnagyobb ünnepe a Diwali!

A spirituális apropója ennek a napnak az, hogy Ráma, a nálunk is ismert Rámajána főhőse, aki egyébként Maga a Jó Isten a Hindu világképben, 14 év után visszatér országába. Mindezt egy kiadós száműzetés majd egy győztes csata után. Ráma éjszaka érkezik Ajodjában ahol hívei, alattvalói minden kezükbe kerülő mécsessel, lámpással és gyertyával felvillanyozták az egész várost, hogy megtiszteljék visszatérő királyukat.

De természetesen van egy negatív megközelítése is e napnak, még akkor is, ha már tudjátok, vagy legalább sejtitek, hogy azért a Hinduk az ilyen csoda napokkal egybe eső negatívumokból is pozitívumot hoznak ki. Ez a nap az év legsötétebb Újholdja, és mivel ez az a nap, amikor Káli Istennő, a fekete Istennő megjelent ebben a világban, mindenféle mágiával kapcsolatos teendőket is erre a napra szoktak időzíteni.

Persze Kálit is mindenki úgy imádja Indiában, amilyen az ő saját rálátása a világra. Van, aki Káli Istennőt az anyagi világ Anyjaként tiszteli, és van, aki a halál és pusztítás Istennőjeként.

Így pl. volt “szerencsém” olyat is látni, hogy a kis békés indiai népek kb. 10-12 perc alatt feláldoztak 108 kecskét Káli Puja alkalmából, szóval ez a nap még Indiában is eldurvulhat. De a mai nagyvárosi életben kb. a Diwali olyan, mintha nálunk a Karácsonyt és a Szilvesztert egyben még ötvöznénk, az Augusztus 20-as tűzijátékkal.

Így ez a nap mára már Indiában sem a spirituális mélységekről vagy magasságokról szól, hanem ünneplésről, családdal és barátokkal eltöltött időről és egyéb könnyed szórakozásról.

De, hogy e nap számunkra spirituálisan is hasznos legyen, leírnék egy rövid tantrikus meditációt, hiszen ez a nap kiváló arra, hogy régi sérelmeket és kedvezőtlen emlékeket elengedjünk, feldolgozzunk.

Ezt úgy hívják, hogy megbocsájtás meditáció. Üljünk le, lazítsunk, gyújtsunk gyertyát vagy füstölőt, tegyünk meg bármit, ami minket nyugtat, mert minél békésebb a légkör, annál könnyebb lesz hatékonyan végig csinálni a rítust.

Íme maga a meditáció: Elképzeljük magunk előtt azt a személyt, akihez valami negatívumot kötünk, és elképzeljük azt, hogy mi megbocsátunk magunknak, majd annak a személynek. És utána azt is vizualizáljuk, hogy az a személy is megbocsát magának, majd nekünk.

Ezzel a rituáléval minden karmikus szálat el tudunk vágni, így ha ezt jól megcsináljuk, akár évtizedes problémákon és feszültségeken is könnyebb lesz felül emelkedni. 

Tudom, hogy ez túl egyszerűen hangzik, az is. De tudnunk kell, hogy a legtöbbször mi  magunk vagyunk azok, akik túl bonyolítjuk a dolgokat. Egy jó pár éve a sportcsarnokban Őszentsége a Dalai Láma azt mesélte, hogy egy Svéd tudóssal közös kutatások és felmérések után be bizonyították, hogy a problémák 95%-át a mi elménk generálja, míg a valóságban a történések csak a zavar 5 %-áért felelősek.

Ezért van az, hogy egy Japán harcművész mondás szerint a legnagyobb győzelem a saját magunk felett aratott győzelem.

Ja, és este gyújtsunk annyi gyertyát, amennyit csak tudunk, de csak biztonságosan.

Om Tat Sat

Baktai Ádám Hindu pap, a Védikus kultúrtudományok szakértője

Kategória: Bhakti Kutir, Mese folyamok óceánja, Saját Szektánk Értékrendje, Védikus Tudástár | Címke: , , , , , | 9 hozzászólás

Védikus Asztrológia Előrejelzés 2011 Október-November

Október 17-én délután a Nap áthaladt a Mérleg jegyébe, és csatlakozott a már ott álló Vénuszhoz és Merkúrhoz. A Vénusz és Merkúr együttállás mindig kiváló kommunikációs és diplomatikus képességeket rejt magában, lásd Viktória Királyné születési képletét, aki úgy lett India első Császárnéja, hogy sohasem járt a szubkontinensen, és úgy talált politikai támogatottságra angolként, hogy az angol Kelet-indiai társaság zsarnoksága ellen lépett fel, mint megmentő.

Sajna, viszont ebben az esetben a Nap rombolja a diplomatikus lehetőségeket, mert a Nap a Mérlegben a lehető leggyengébb pozícióba kerül.

Tehát, ami elindult a diplomácia világában a kiegyezés és megoldás jegyében, az most ebben a hónapban lelassul, megtörik. Természetesen a Nap által jellemzett erők és személyek is nehezebb helyzetbe kerülhetnek, lásd Gadafi, aki nem csak, mint diktátor kerül a Nap által uraltak besorolásba, de az ő képletében a Nap és a Mars együttállása volt a legprominensebb planetáris konfiguráció.

Ugye arra emlékszünk még a korábbi bejegyzésből, hogy a Mars is esésben van, tehát nem csoda egy olyan személy halála, akinek mindkét legerősebb bolygója gyenge helyzetbe került. Ugyanakkor a Nap/Mars együtt nagyon komoly rangra emelheti szülötteit, például Szaddám Huszeinnek és Hitlernek is meg volt a Nap/Mars együttállása, akik itt ma már szintén nem jöhetnek szóba, de ha ezek a vezető bolygók gyengék, akkor mind az erőszakos halált, mind a személyiségbéli eltorzulást is hordozhatja magában.

Mai világ legbefolyásosabb vezetőinél is megfigyelhető, hogy nagyon erős Nap/Mars együtt állással bírnak, át kellene, hogy nézzem a jegyzeteimet, de úgy emlékszem, hogy Őszentségének a Dalai Lámának, Bill Clintonnak és Barack Obamának is ez a hatalmat adó bolygóállása.

Természetesen nem hasonlóságokat vélek találni a fent említett személyek között, mert jelen esetben a Nap/Mars együttállás azt jelenti, hogy e bolygóállás szülöttei úgy emelkednek fel, hogy nem a csókos hátszél a prominens, hanem személyiségük és tettrekészségük. Mellesleg a fent említett Viktória Királynénak és Napóleonnak, aki már 14 évesen egy lovas egység kapitánya volt, is volt Nap/Mars együttállása.

Aztán majd jön az egyik vesszőparipám, az Október 28-30. közti gázos szakasz. 28-án a Vénusz is áthalad a Skorpióba, az akkor már esésben lévő Hold és Rahu mellé, majd egy napra rá követi a Merkúr is. Ahogyan már írtam, én gazdasági és ebből eredendő politikai gázokat látok kibontakozni, de majd meg látjuk.

Aztán 30-án először a Hold, majd a Mars is kiér a gyenge pozícióikból és elkezd szép lassan rendeződni a helyzet. A Mars az Oroszlán jegyébe kerül, ahol nem csak, hogy jól érzi magát, de erőre is kap. Az érdemes vezetők, akik nem csókkal és ármánnyal kerültek oda ahova, is erőre fognak kapni.

Persze ettől még marad a Vénusz/Merkúr az esésben lévő Rahuval a Skorpióban, ami a kommunikációt globálisan rontja, ameddig a fent említett bolygók nem kerülnek ki a Rahu mellől.

Aztán November 14-én 2 és fél év után a Szaturnusz átmegy a Mérlegbe, ami a lehető legerősebb helye a bolygónak. A Mérleg a természetes zodiákus 7. jegye, a partnerkapcsolat szimbóluma.

Persze a Szaturnusz sohasem arról szól, hogy minden simán és sikeresen zajlik le, de itt a Szaturnusz jól érzi magát, és nagyon sokat segíthet abban, hogy emberek mindent megtegyenek partnereikért, még akkor is, ha ez kötelességből és kemény munka szagúan is indul, mert majd ezek a mozzanatok lehetnek a spontán, önzetlen újrakezdés lépései.

Hogy a pont is felkerüljön a bejegyzésre, November 17-én a Nap áthalad a Skorpióba, ahol nem csak, hogy jól érzi magát, de pont házcserés állásban lesz a Skorpió urával, a Marssal, de ez már a jövő havi bejegyzés témája lesz.

Om Tat Sat

Kategória: Bhakti Kutir, Horoszkóp, Védikus Asztrológia | Címke: , , | 4 hozzászólás

Dhanwantari és Ájurvéda

Október 27-én, az Ájurvéda órán (17.00-19.00) a következő témák lesznek terítéken:

Befejezzük a bőrbetegségek kezeléseit: a herpeszt, a pikkelysömört és egyéb komolyabb problémákat fogjuk átvenni.

Valamint elkezdjük az idős kori gondozás elsajátítását, és persze nagy vonalakban átvesszük a különböző életszakaszokra vonatkozó ajánlását az Ájurvédának.

Ezenkívül, ma (10.24.) van Sri Dhanwantari Jayanti!!!

A Védák szerint ma van az a nap, amikor Dhanwantari, az Ájurvéda Istene, kiemelkedve a tej óceánból elhozta a mi világunkba a halhatatlanság nektárját és az Ájurvéda tudományát. Az esti jóga óra után meg fogjuk tanulni a legfőbb Dhanwantari Mantrát.

Legyen bármilyen betegségünk, ha ma kezdjük el a gyógykezelést, csodálatos gyógyulásban lesz részünk!

Om Tat Sat

Kategória: Ájurvéda, Bhakti Kutir | Címke: , , , | Hozzászólás most!