Azt azért sajnos nem mondhatom, hogy minden évben, de elég sűrűn járunk Nepálba a Bhakti Kutir Baráti Kör formációban. (Röviden BéKa BéKa). És mindig ugyanoda. Hogy miért?
Az ott érezhető és befogadható csodáért. Először is Muktináth egy olyan csoda hely, hogy több spirituális kultúra is szenthelyként tiszteli ezt a kis spirituális oázist ebben a profán világban.
a muktináthi szentély, és a kis patakocskák a templom mögött…
Először is a leges legelső zarándokhely úgy alakult ki, hogy a fámák szerint Brahmá a teremtés Istene, itt mutatott be áldozatot Visnunak, azaz Muktináthnak, aki a felszabadulás Istene. Az tény, hogy a hinduizmusban a Brahmá, Siva, Visnu hármas a világi teremtés fő Istenségei, de Visnu az e világon túli lét Istene is. Szóval Brahmá, eme materiális világ egyik Istene, bemutatott egy szertartást egy Visnunak, aki Istene a spirituális világnak is.
Ezen szertartás keretein belül, ahogyan a mai szertartásokban is, felajánlott egy mécsest is. A felajánlás után Brahmá kipöccintette a lámpásból az égő kanócot, ami pont egy parányi kis patak vízébe hullott. Persze Brahmá misztikus képességei végett és a felajánlás szentsége miatt a lámpás nem aludt ki, tovább égett a patak vizében.
Ezt a kis jelenséget mai is láthatjuk, mert egy ici-pici kis zárdában, az oltár alatt fut az a parányi kis patak, és amikor fellebbentik az oltár alatti kendőt, akkor látható, hogy piciny kis lángcsóvák átfutnak a vízfelszínén, a patak partján futó kis köveken, stb.
Persze érezhető, hogy ez valamiféle természetes gáz okozta jelenség, de akkor is fantasztikus élmény a vízből felcsapó lángokat látni, főként fent említett történet fényében.
A következő szentély a mi kis lineáris történelmi időfelfogásunkban, az a templom, amit Krisna unokájának tiszteletére emeltek, aki Krisna eltávozása után körbejártam az ősi indiai kultúra legszentebb helyszíneit. Érdekes, hogy legortodoxabb Hinduk is azt mondják, hogy 108 nagyon szenthely van, és a mai határviszonyok mentén ebből 107 található meg Indiában, és egy Indián kívül.
Muktináth az a hely Indián kívül, ahová mi zarándokolunk fel!
És az utolsó alakulása ennek a szenthelynek, pedig már szinte modernkori, mert valamivel időszámításunk után történt meg.
Az első Buddhista szerzetesek, akik átvándoroltak Indiából Tibetbe, hogy a Buddhizmus tanait terjesszék, Muktináthon keresztül érték el a tibeti fennsíkot. Ők, hogy megalkossanak egy új szerzetes rendet, Muktináthban szabadultak meg az indiai külsőségektől.
Többek között ledöfték a botjaikat, amelyeket a Hindu szerzetesek mindig hordtak magukkal, kialakították lepleik új viseletét, és csupaszra borotválták fejüket.
A szerzetesek botjaiból fák nőttek ki, amelyek tövéből patakok kezdtek csördegezni. Érdekes, hogy mire felérünk Muktináthba addigra már 2 napja kősivatagban mászunk felfelé, mert amint átérünk a 2 darab 8 ezres hegy között, oda már felhők nem igen érnek fel, és mivel eső sincs annyira, így vegetáció sem. De, amikor felér az ember Muktináthba egy kellemes kis erdőcskébe találjuk magunkat.
És a fő templom mögött, 108 kis forrás ömlik alá egy kis félkör folyosóban, a fák töveiből. Természetesen 3800 méter magasan a víz olyannyira hideg, hogy fáj. De nagyon jó élmény megfürdeni Muktináthban.
Na, ezért érdemes felmászni minden évben Muktináthig.
Om Tat Sat
Baktai Ádám
UI: A teljes nepáli utunk menete, ja, és szerdáig kellene szólnotok, hogy jöttök-e vagy sem.
Szóval híradásra készülők a Bhakti Kutir háza tájáról:
