Elment egy szent, és a mi világunk kevesebb lett és sötétebb…

Március közepén elhagyta a világunkat egy szent, akikből ráadásul egyre kevesebb van. Róla emlékeznék most meg.

Nagyon sokaknak már többször is meséltem róla. A szerencsésebbekkel pedig 2013-ban meg is látogattuk őt az indiai zarándoklatunk során, amikor megnéztük azt a helyet Bengálban, ahol felnőttem.

Ő volt az a szerzetes bácsi, aki 8 éves kora óta szolgált ugyan abban a kis parányi templomocskában, ahová egy jó hosszú riksa út végén értünk el. A helyet úgy hívták, Mamgacshi. 

A történet 1921 februárjában kezdődött és az eredeti Bhakti Kutir egyik alapítójához is kötődik.

Akkor tájt még minden nagyon friss volt Majapurban, épphogy akkor kezdet el ki épülni minden, mármint a mi iskolánk, a mi szerzetesi rendünk szempontjából.

Ugyanakkor Bengál mindig is az egyik fő központja volt a Tantrikus gyakorlásnak és az Istennő imádatnak, így akkoriban kialakult az a furcsa helyzet, hogy majd 450 éves Krisna szobrok “gazdátlanná váltak”, ott Mamgacshiban, az egyik közeli faluban.

A pap, aki ellátta a templomi szolgálatokat elhunyt, és nem volt a környéken egyetlen egy Vaisnava, vagyis Visnu hívő pap, aki gondját tudta volna viselni a majd fél évezredes Krisna szobroknak. (Egyébként Vászudéva Datta murtijairól (imádott szobor formák) volt szó, Madan Gopálról. Saranga Thákur murtijairól, Rádha Gopináthról, és Sivananda Széna murtijairól Rádha Govindáról!).

Sőt addigra, már a 3 különféle Krisna szobor csoport egyetlen oltáron volt imádva, a Krisna templomok elnéptelenedése és a képzett papok hiányában. Így a pap halálával, azok a tantrikus gyakorlók, akik “örökölték” a templomocskát, úgy gondolták, hogy az lenne a legkevésbé tiszteletlen, ha a Krisna szobrokat beleengednék a szent Gangesz folyóba.

Ez a hír jutott el a Bhakti Kutir egyik alapítójához, Bhaktisziddhanta Szaraszvati fülébe, aki rögtön csónakba pattant, hogy megakadályozza ezt! (Mint tudjátok az eredeti Bhakti Kutir-t egy apa-fiú páros alapította 1902-ben, most a fiúról van szó, ebben a történetben.)

De a történethez tartozik az is, hogy amikor ez a hír elért a Majapurba, a Gangesz felénk eső oldalára, Bhaktisziddhanta Szaraszvati éppen a fent említett 8 éves kisfiúnak a felvételi beszélgetését fojtatta le. 

Így sebtében 4-en indultak útnak. Srila Bhaktisziddhanta, a 8 éves kisfiú, a szerzetes, aki behozta a kisfiút a kolostorba, és egy másik szerzetes, aki a hírt hozta.

A folyó túl oldalán Bhaktisziddhanta megegyezett abban, hogy egy komolyabb összeg fejében, “nemcsak” a Krisna szobrokat kapja meg, hanem azt a kis földterületet is, ahol a templomocska állt, és magát a templomot is, ami addigra már nagyon leépült.

A megegyezés után, az évszaknak abszolút ellentmondóan, elkezdett ömleni az eső, így a 8 éves fiú és az ő szerzetes mentora ott maradtak vigyázni Krisnára, míg a Mester, Bhaktisziddhanta és a hírt hozó szerzetes visszamentek pénzért. 

A hirtelen jövő komoly esőzés végett, annyira megduzzadt a Gangesz, hogy csak másnap tudtak visszamenni a mesterék, így a 8 éves kisfiú és mentora egész nap és egész éjjel felváltva tartották az ernyőt a Krisna szobrok felett, hogy ne ázzon a jó Isten.

Ez alatt a nap alatt arról beszélgettek, hogy  mindez a sok történés nem lehet véletlen, és valószínű, hogy a jó Isten igencsak erős útmutatással próbál a tudtukra adni ezt-azt. Így, amikor a Mester, Srila Bhaktisziddhanta visszaért az összeggel, némi vászon sátorlappal és természetesen némi hozott élelemmel, a kisfiú már maradt is, mint az újonnan megszerzett templomocska paptanonca.

Ezúttal a kisfiú mentora ment vissza a Mesterrel a folyó túloldalára, hogy összeszedje a holmijaikat, hogy közölje a kisfiú szüleivel, hogy felvételt nyert a templomba, hogy így már hivatalosan is oda költözzenek az új templomhoz és, hogy így már a  mamgacshi-i templom kötelékéhez tartozzanak.

Viszont az esőzés maradt, sőt tovább durvult és így még 3 napba telt, hogy újra visszatudjanak menni a folyó Mamgacshi oldalára. Közben a fiú és a másik szerzetes a vásznat kifeszítették az oltár főlé, szóval már nem kellett tartani az ernyőt, de olyannyira zuhogott az eső, hogy képtelenek voltak tüzet rakni. Így nem is tudtak főzni Krisnára, csak beáztatták a rizst, a sárgaborsót és a zöldségeket a vászonban összegyűlt vízbe, és néhány óra után azt ajánlották fel az oltáron, és utána azt ették meg mint már felajánlott szentelt ételt.

Ezek a viszontagságok annyira megrázták a másik szerzetest, hogy 1 nap után megszökött, így Dzsagat Bandhu 8 évesen, teljesen egyedül, 2 napig gondozta a jó Isten szoborformáit a világvégén, a bengáli dzsungelben, tomboló esőzés közepette, technikailag étlen-szomjan, mert ő egy ilyen lélek volt már 8 évesen is.

A 3 nap után visszaért hozzá a szerzetes mentorra is, így Dzsagat Bandhu az ő gondos figyelme alatt cseperedett, egészen mentora haláláig. Majd mentora eltávozásával Ő volt szinte teljesen egyedül a templom papja és egyben mindenese, további 80 évig!

Könnyen kiszámolhatjuk, hogy Dzsagat Bandhu 1913-ban született, tehát 104 vagy 105 évesen távozott el köreinkből. 96-97 évnyi templomi szolgálat után. 

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Ui: Még néhány kedves történet erről a drága szentemberről!

Ádám névjegye

1976-ban születtem és 2 éves korom óta tanulom a Hatha Jóga tudományát. 6 évesen döntöttem a vegetáriánus táplálkozás mellett, és azóta gyakorlom komolyabban a Bhakti Jóga folyamatát. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanultam a Hatha Jóga, az Ájurvéda, a Védikus Asztrológia és a Zen Shiatsu rendszereit, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében is. A napi rend nem csak a hajnali 2 óra 30 perces kelés és a napi 2-2 órás meditáció és templomi szolgálat miatt volt felemelő, de még attól sem, hogy tradicionális sár és bambusz kunyhókban laktunk, ahol természetesen sem víz, sem villany nem volt, hanem a lehetőségtől, hogy együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt 20-21 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár / terapeuta, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik megtisztelnek azzal, hogy eljönnek hozzám kezelésekre, jóga órákra, vagy azokra az oktatásokra, amelyeket rendszeresen tartok. Om Tat Sat Baktai Ádám
A bejegyzés kategóriája: Baktai Ádám válaszol, Orientális Mesék
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.

3 Responses to Elment egy szent, és a mi világunk kevesebb lett és sötétebb…

  1. Pap Zoltán szerint:

    Igen, írj légyszi.

  2. Cieklinski Miklós szerint:

    Hare Krisna ? nagyon szép megköszönöm,hogy ije lelkesítő történet folytatását elküldenéd.Köszönöm

  3. Visszajelzés: Úgy hívták a bácsit akiről írok, hogy Dzsagat Bandhu, azaz a világ barátja… | Jóga Magazin

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .