Néhány napja elmentem a kisfiammal és a párommal egy játszóházba. Élmény volt az is, hogy az egyik légvárban ugrálva azon kaptam magam, hogy egy 3-4 éves forma kiscsóka berobbant közénk, kisfiamat fellökte és egy ceruzát beledöfött a lábszáramba, egyiket sem véletlenül, de igazán a büfés jelenség volt a legmeglepőbb.
Minden jól indult, mert a szokásos rántott sajton kívül még volt füstölt gomolya is saláta ágyon, de hárman voltunk ezért kellett egy harmadik kaját is rendelnünk. Megkérdeztem az egyik pultos lánykát, hogy mekkora egy tortilla, erre a főnök jó bunkón meg kérdezte, hogy „centiben mondjam?”
A hangsúly olyan volt, mint minden idők legjobb rádió reklámjában. Nem tudom, hogy halottátok-e, de lényege az volt, hogy egy félénk férfihang kért egy almát, mire egy reszelős hang visszakérdezett, „kettő lett, maradhat”, na, olyan volt a főnök stílusa.
Én nem teljesen paraszt módon, de visszaválaszoltam, hogy „súlyban, térfogatban és hosszúságban” kérném a tudnivalókat. Erre szegényke megsértődött és elrohant a konyhába, ahová mindkét pultos csaj utána rohant és elkezdte vigasztalni sérült lelkecskéjét ezzel teljesen lebénítva a forgalmat.
Azon gondolkodtam, hogy az mennyire érdekes, hogy az agresszió leginkább félelmet szül és nem viszont-agressziót. A legtöbb ember, amikor agresszióval nyit mások irányába, azt reméli, hogy az majd félelemmel reagál. A legtöbbször gyáva emberek szoktak agresszív fellépést tanúsítani, és leginkább olyan emberek irányába, akiktől nem tartanak, vagy nem nézik ki belőlük a válasz agressziót. 25-45 közötti tagbaszakadt férfiakat nem szoktak megtámadni az utcán, pénzükért, mobiljukért, stb.
Egy viszont biztos, a bocsánatkérő viselkedés mindig agressziót vált ki másokból. Én is olyan ember vagyok, hogyha én egy vagyok 10-ből, akinek valaki tartozik, tutira nekem fogja megadni a tartozását utoljára, mert én nem fogom hívogatni, vagy egy sportos testalkatú úriembernek továbbadni a tartozását, stb.
Viszont, ha az ember már túl kedves, túl jó fej, akkor leginkább az fordul elő, hogy olyanok is belérúgnak, akik másokba sohasem, mert tudják, hogy ha feszült vagyok és le kéne vezetni a feszkót valakin, na a tuti jó fej cimborám úgy sem fog bántani, belé simán bele tudok rúgni.
A durva az egészben az, hogy befizettük magunkat a játszóházba, tehát már benne voltunk az ő marketing rendszerükbe, mint vevők, fogyasztók, ráadásul a kaja is drága volt, azt meg kell adni, hogy jó volt és miután a lányok szegény szerencsétlen főnök lelkét leápolták, a kaja gyorsan kész lett, de ezek után volt a mókus halálosan bunkó.
Mondjuk azért szép kis országunkban 80 %-ban a kiszolgálók hihetetlenül tuskók, pedig szép hazánk leleményes nyelvezetéből még azt sem lehetne mondani, hogy nehéz kitalálni a szerepköröket, ugyanis a „felszolgáló” és „kiszolgáló” szavakban benne van a kulcsszó, a szolgáló, és ha hagyjuk a külföldi kifejezéseket, a vendéglő szóban is benne van a lényeg.
Mégis itthon leginkább annyira megalázónak tekintik a felszolgálást, hogy totál bunkón viselkednek a vendéggel, hogy kompenzálják saját sérült egójukat, de csakis azért, mert degradálónak tekintik a saját feladatukat. Akik ismernek, azért tudják, hogy sok helyen voltam már a világban, de ezt a hozzáállást csak itthon tapasztalni. Pedig a felszolgálónak az a dharmája, hogy kiszolgáljon. Akik már végig mazsolázták a facebook oldalamat, tudják, hogy kedvenc idézetem, mesterem szavai: „Minden élőlénynek, tárgynak és pozíciónak az a dharmája, ahogyan a jó Isten eltervezte, hogy azok az emberek, tárgyak és pozíciók működjenek.” A felszolgálónak szimplán az a dharmája, persze itt a munkakőrére értem, hogy jól bánjon a vendégével, és ha az megvan, a vendégek vele is jó fejek lesznek, jó kapcsolat alakul ki közöttük és számíthat még arra is, hogy borravalót kap, tehát még inkább viszonozzák kedvességét.
Gondolom, ha ez ily logikusan levezethető, a dharma szó jelentésébe picit jobban belepillanthatunk, de ha lenne még kérdésetek a dharmáról, mondjuk spirituálisabb kontextusban, írjatok!
Om Tat Sat
Baktai Ádám
2011.06.13 Pradosha Vrata és Pünkösd