A 7 Ájurvéda Receptje: Túrbo Pihenés

szundiEzt a trükköt még 1992-ben az Algír- Francia keverék jógamesteremtől tanultam.

Az Ájurvéda nagyjából tiltja a napközbeni alvást, mert az lustítja az embert, de a nyár ez alól kivétel, mert a nagy melegben Ájurvédikusan sem gond a sziesztázás.

De…

Adhisekhara Prabhu, csak a szanszkrit beavatott nevét tudom a recept atyjának,  úgy magyarázta el nekem ezt az Ájurvédában létező tiltást, és a Hatha Jógában szereplő feloldását, hogy napközben a szervezetünk csak addig pihen, amíg a szervezetünk teljesen el nem lazul. Amikor már teljesen elernyed a szervezetünk, már nem pihentető az alvás, csak tompító hatású.

Pont ezért Ő napközben mindig úgy szundizott, hogy a kezében tartott egy üres acél poharat, és amikor alvás közben teljesen ellazult és elejtette a poharat, amikor már nem volt pihentető az alvása, természetesen felébredt a pohár leesésének zajára.

Ez most úgy jutott eszembe, hogy a héten több, mint 2000 kilométert vezettem, kétszer is volt amikor nagyon eltompultam, és röpke 5-5 perc ilyen jellegű szundi-bundival teljesen vissza tudtam élénkülni.

Majd még próbálok ilyen rövid és hasznos cuccokat feltenni az oldalra.

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Kategória: Ájurvéda, Jóga | Címke: , , , | 3 hozzászólás

A 7 Ájurvédikus Receptje: még allergia…

echinSokan mondták, hogy tök jó az előző allergia recept, de ők nem fognak főzőcskézni, és nem-e lehetne valami más Ájurvédikus receptet felrakni a honlapra, az allergiára.

Íme egy új Ájurvédikus recept főzőcske nélkül:

Az allergia az Ájurvéda szerint egy Pitta-Kapha, azaz egy Tűz- Víz tünet együttes. A szervezetünk túlműködik (tűz) egy irritánssal szemben és elkezd többlet vizet termelni, hogy kitisztítsa magából azt, amire túlreagál.

Az Ájurvéda másik megközelítése az, hogy erősítsünk az immunrendszerünkön és segítsünk a szervezetünknek abban, hogy az ingerlő anyagok ne tudjanak megtapadni a nyálkahártyáinkon, a bőrünkön, stb.

Millió ezer immunerősítő létezik az Ájurvédában, de itt mégis a kasvirág, ismertebb nevén az echinacea az ajánlott. Az echinacea a legjobb Pitta-Kapha túlműködés helyreállító szer, ami Európában természetes közegben is megtalálható.

Azt tudnunk kell, hogy az echinaceát csak 10 napig szabad szedni egyhuzamban. Az első nap az ajánlott alkalmi adagot akár 3-4 óránként is beszedhetjük, és a maradék 9 napig meg szedjük naponta kétszer-háromszor a cuccot, ahogyan a doboz ajánlja.

Emellett pedig igyekezünk minél gyakrabban arcot, és kezet mosni hideg vízzel a nap folyamán, és reggelente, ha nem is csináljuk meg a langyos sós vizes teljes jógatisztításokat az orrjáratainkra, akkor is fogmosás után szívjunk fel hideg vizet az orrlyukainkba és fújjuk ki, hogy áttisztítsuk a nyálkahártyát.

Természetesen az egyszerű jóga légző gyakorlatok is hasznosak ilyenkor. Csináljunk egyszerű egy oldalas légzést, magyarán befogjuk az egyik orrlyukunkat, majd be és ki lélegzünk háromszor a másik oldalon, utána persze átváltunk a másik oldalra is. Fújtató légzést is csináljunk az orrunkon keresztül, mindkét orrlyukon erőteljes ki-be légzéssel, mondjuk 21-szer.

Majd, hogy egy picit visszalassítsuk magunkat az orrlyukainkat tágítva, (nem kézzel tágítjuk, elég erősebb belélegzéssel) úgy lélegzünk be, hogy egy „SZ” hangot halljunk és préselve az orrlyukainkat, (szintén nem kézzel, elég ha összehúzzuk az orrcimpáinkat) meg egy „H” hangot lélegzünk ki.

A hosszabb kilégzés mindig pihenteti és nyugtatja a szervezetünket. Edzésnél, fizikai munkánál, de még a hirtelen mély légzéses és elnyújtott hosszú kilégzéses sírásnál is ezen módon nyugtatjuk a testünket-lelkünket.

Om Tat Sat

Ui: Azért irok le recepteket ennyire körülményesen, mert szerintem az lenne a jó, ha belelátnánk az Ájurvédába, és tudjuk, hogy az hogyan működik, és mit miért teszünk meg. Így hosszútávon simán meg is érthetjük az Ájurvéda rendszerét és akár használhatjuk mi magunk is, saját bajaink gyógyítására.

Ja és ha volt még szöveg, akkor még egyszer:

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Kategória: Ájurvéda, Ájurvédikus Receptek/Házi praktikák, Jóga | Címke: , , , , | 4 hozzászólás

Baktai Ádám

Keletkutató, az indiai tudományok és gyógymódok szakértője

Szakterületei: az ősi indiai védikus asztrológia, az ájurvédikus gyógyászat és vastu shastra szerinti térrendezés, valamint a klasszikus japán fizikoterápia (zen shiatsu) és japán energetikai gyógyászat (reiki). Mozgáskultúrában Hatha Jógát, Taoista Jógát, Jiu-jitsut, Malla Yuddhát és Tai chit oktat.

Baktai Ádám 1976ban született. Nagybátyja révén már 2 éves kora óta a keleti kultúra közelében élt. 6 éves kora óta vegetáriánus. 15 éves korában Indiába került egy tradicionális bentlakásos kolostor-iskolába, ahol 10 évig folytatta tanulmányait. Itt nemcsak a fent említett tárgyakat sikerült tanulmányoznia, de az ősi indiai tudományok kulturális hátterébe is bepillantást nyerhetett. Az oktatás a papneveldében ősi, védikus környezetben zajlott. A napirendben hajnali istentisztelet, tanórák, szertartások, takarítás és kerti munka is szerepelt.

Baktai Ádám 7 éven keresztül tanított is az iskolában, majd az utolsó 3 évben igazgatóként is szolgálta az iskola intézményét. Baktai Ádámot 1995-ben szentelték pappá. Az iskola rendje alapján érettségi után, a diákok azt tanulhattak, amihez affinitásuk volt. Így 3 év alapozást követően, érettségi után, 1995-től Baktai Ádám 7 éven keresztül hatha jógát, védikus asztrológiát, zen shiatsut (klasszikus japán fizioterápiát), ájurvédát (klasszikus indiai gyógyászat) és vastut (védikus építészet) tanult intenzíven. A kötelező tanulmány volt még a vallás filozófia és a szertartástan.

Szintén 1995-ben kapta Reiki I-es beavatását japán mestertől, 1997-ben a mesteri behangolást, azóta tanít ő maga is Reikit. 1996-ig Indiában az iskola berkein belül tanított, ez év végén, Dél-Afrikában tartotta első nyilvános jóga óráját.

Azóta papként, valamint védikus és orientális módszerek tanácsadójaként tevékenykedett már Indiába, Angliában, Új-Zélandon, Dél-Afrikában, Mauritiuson, a Fidzsi-szigeteken, Dubaiban és természetesen Magyarországon is.

Kategória: Ájurvéda, Bhakti Kutir | Hozzászólás most!

Védikus Asztrológiai Előrejelzés: 2011 Augusztus és a előrelátható tőzsdei bukások…

Sokan azt kérdezik tőlem, hogy mi is történik a világban?

A válasz egyszerű, a Rahu esésben van, egy mellette teljesen széthulló Holddal, mindez 27 naponta 3 napig. Ez most Augusztus 9-én, 11.52-ig tartott. A londoni zavargások, az, hogy Amerikában akkorát zuhant a tőzsde, hogy ez minden idők 7. legnagyobb egy napos buktája, az mind ennek a furcsa bolygó állásnak köszönhető.

2009 végétől került esésbe a Rahu, a felszálló Hold csomópont. Addig is gáz volt, mert a Jupiter esésben hozta be a gazdasági válságot, ez a Jupiternél egy 12 évente megtörténő 1 éves periódus, amikor a bolygóhoz kapcsolható jelenségek, mint pl. a banki világ, az igazság szolgáltatás, a szervezett vallási csoportok, stb. mind megszenvedik ezt a korszakot. Viszont 2009 végétől a Rahu specialitásai is közre játszanak a gazdasági helyzet fenntartásában.

Izland példája hihetetlenül érdekes, ők kiszálltak az úgymond nyugati pénzvilágból, és összekapták magukat gazdaságilag, mondjuk nem is hallunk róluk a szintén Rahuhoz köthető médiából.

Sajna még 2012 végéig esésben lesz a Rahu, és a következő tőzsde bezuhanós, mindenki megőrülős szakasz pedig Szeptember 3, 4 és 5-én fog bekövetkezni. Az azt következő két szakasz még durvábbat fog ütni, mert a fent említett Rahu-Hold együttállás a Skorpió jegyében szokott lenni, aminek a Mars az uralkodó bolygója, és a vörös bolygó is esésben , azaz a leggyengébb pozícióban lesz majd Októberben.

Persze most majd Augusztus 17.-én a Nap belép saját jegyébe, az Oroszlánba, és akkor majd a vezető pozícióban lévők, akiket a Nap és az Oroszlán jellemez leginkább, úgy érzik majd, hogy közbe kell avatkozniuk, de ez sem lesz megoldás. A legjobb része ennek az augusztusi közbelépésnek az, hogy fény derül arra, hogy kik az igazi vezetők. A Nap erőssége feltüzeli az igazi irányítókat, akik akár saját kárukra és tűzen-vízen át is megvédelmezik ’alattvalóikat’, akik inkább az üzlet végett vannak benne a politikában, azokat a Nap nem motiválja, ők a hatalmat saját javukra fordítják és nem az irányítás eszközét látják benne.

Pont mostanság kérdezte az egyik ismerősöm, hogy a Védákban, hogyan írják le a vezetőket, most ebbe nem fogok belemenni, majd erről bővebben írok a blog bejegyzésekben.

Az Augusztus 17 hajnala amúgy is érdekes lesz, mert órákon át a Nap, a Vénusz és a Merkúr is nemcsak 1 fokon belül fognak tartózkodni, hanem 10 percen belül! Az asztrológiában nem annyira jártasoknak mondom, hogy 5 fokon belül számítanak erősnek a bolygó együttállások, ami egy fokon belül zajlik, az már komoly. 1 fokban 60 perc van, szóval a 10percen belüli együttállás meghatározó lesz.

Sajnos nálunk ez hajnalban lesz, de a világ más részein kíváncsi leszek, hogy mi fog történi.

Augusztus 3-án a Merkúr elkezdett retrográlni, amivel lényegesen közelebb kerül a földhöz, és ezzel a kommunikáció, a precizitás, a racionális gondolkodás és a többi Merkúrhoz köthető minőségek előtérbe kerülnek a mindennapokban. De Augusztus 17-én a Merkúr visszahátrál a Rák jegyébe, ahol Ő nem igazán érzi jól magát, és addig amíg hátra felé megy, gátolja majd az érzelmi kommunikációnk hatékonyságát. Elképzelhető, hogy ugyanazt és ugyanúgy fogunk mindent újra meg újra átbeszélgetni, mindenféle változás látszata nélkül. Legyünk picit türelemmel, mert Augusztus 27-től a Merkúr újra előre halad, és újra könnyebb lesz a kommunikációban való előrejutás.

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Kategória: Bhakti Kutir, Horoszkóp | Címke: , , | Hozzászólás most!

Reiki II Beavatás

Augusztus 13.-án, szombaton reggel 10től Reiki II-es beavatás lesz a Kutirban. Oktató: Baktai Ádám

Díj: 16,000 Huf. Bhaktik Kutir tagoknak és a mi rendszerünkben már Reiki I beavatással bíróknak 12,000 Huf.

Mindenkit Szeretettel Várunk!

 

Kategória: Bhakti Kutir | Címke: , | Hozzászólás most!

A 7 Ájurvédikus Receptje: Hideg Szörp, napenergiával készítve…

szederVégre várható a naposabb idő, így előállíthatjuk a világ legegyszerűbb szörpét. Az Ájurvéda szerint nagyon nagy melegben amúgy is célra vezető némi sót, cukrot vagy citromot beletenni az innivalóinkba, mert akkor a szervezetünk jobban meg tudja kötni a bevitt folyadékot.

De ez még finom is! Íme a recept:

Végy 1 kg apró szemű gyümölcsöt és adja hozzá 2 liter vizet. A gyümölcsöt alaposan nyomkodd szét.

Tedd ki a napra, 2-3 napig (Indiában 1 nap is elég) attól függően, hogy mennyire van meleg.

Szűrd át a nedűt, és adj hozzá 1 kg barna nád cukrot, lassanként elkeverve, és még aznap is tartsd a keveréket a napon.

Indiában valami fakéreg port tesznek hozzá, hogy ne romoljon meg, kb. mint nálunk a szalicil por. Mondjuk azt hiszem a szalicil is egy fűzfa féle fának a kérgéből van.

(Mostanában azt mondják, hogy a szalicil egészségtelen, de a kalmopyrinnek is ugyanaz a hatóanyaga, de arról meg nem hallani, hogy gáz. Itthon a nagy befőzők a nátrium benzoátra esküsznek, de a nagyon bio arcoknak úgy gondolom az is gáz, mert szervetlen is és vegyszer is. A nyugati élelmiszeriparban a nátrium benzoát E 211 néven fut, a Coca Cola cég kivonta a Light termékükből 2008-ban, mert sok vád érte őket a használatért!)

Szóval ötleteket várnék tőletek egészséges tartósítás jeligére, mint pl. a Budaváry Tomi féle kukoricakeményítő hintőpor. Mondjuk szerintem, ha a hűtőben tartjuk a hideg szörpünket, nem buggyan meg adalék nélkül sem.

De ebben amúgy is az a fő, hogy nem kell főzni és „napenergiával” készül.

Az Eating Well Magazine előrukkolt egy érdekes kutatással, ők nem csak az egészségünk szempontjából, de természetvédelmi megfigyelések alapján is figyelembe vették az ételek egészségességét. A természet szempontjából egyértelműen azok a leghúzósabb kaják, amiket többször is át kell dolgozni, hogy ehetőek legyenek.

Így a legbénább fehérje forrás messzemenőleg a marhahús, mert nem csak az a baj vele, hogy 160 ezer liter víz kell 1 kg marhahús előállításához (amiben természetesen minden benne van, a takarmány növény öntözésétől, az istállótakarításig), hanem az is, hogy millió ezer más kaja is van, ami lényegesen gazdagabb fehérjében. Amúgy is az erdő kitermelés fő oka a haszonállattartás növelése, még úgy is, hogy minden étkezésre előállított hústermék 20%-a a szemétbe kerül.

Ebből a szempontból a kutatás szerint a legjobb fehérje a helyi tej és tejtermékek fehérje, majd a babfélék és utána a tofu, ami kb. egyharmad annyi karbon lábnyomot hagy a világon, mint a marhahús, pedig az is egy többszörösen átdolgozott élelmiszer.

A sok fel és átdolgozás nagyon-nagyon sok vizet igényel, és pont a víz, amiből úgy néz ki, hogy fogytán leszünk. Ugyanis az 1990-es évek elején egy emberre 20 ezer köbméter édes víz jutott átlagban, 20 évvel később már csak 6 ezer köbméter az egy főre eső víz készlet. Persze akkor is és most is a leosztás mondjuk a jordánok és a kanadaiak között a legbrutálabb, mert nagyjából 50-szer több víz jut egy kanadaira, mint egy jordán állampolgárra.

Szóval óvjuk a világunkat, főként úgy, hogy ne fogyasszunk túl sokszor fel és átdolgozott termékeket, igyunk Ájurvédikus hideg szörpöt, amit ráadásul nappal készítünk el, és állítólag úgy még hatékonyabb is, ha főként nappal és a nappaliban fogyasztjuk.

A képen látható szeder nagyon jó hideg szörpnek, mert egyetlen szeder faj sem mérgező, egyetlen része sem a növénynek, plusz tele van mindenféle vitaminnal és nyomelemmel. De jó az eper, a málna, az áfonya, az egres, kb. minden bogyós gyümi!

Om Tat Sat

Baktai Ádám Hindu pap, a Védikus kultúrtudományok szakértője

Kategória: Ájurvéda, Ájurvédikus Receptek/Házi praktikák, Ájurvédikus/Vegás Főzőcske, Bhakti Kutir, Blog/Gasztro Blog, Gasztro Blog Vegáknak | Címke: , , , , | 1 hozzászólás

A 7 Ájurvédikus Receptje: Meleg Kiütés…

fitkiriMár vagy bő 10 éve éltem itthon mire először láttam meleg kiütést. Szerencsére tudtam mi az, mert Indiában állandóan kezelni kellett vele a gyerekeket.

Egyébként a meleg kiütés nem más, mint az extrém meleg, vagy a nagyon meleg és párás időben tapasztalt bőrirritáció, és erre fel kell készülnünk, mer már itthon is tud nagyon meleg lenni.

A meleg kiütésnek az ismertető jele az (azon túl,  hogy ilyen apró piros foltokból áll, amelyeknek nem szabályosak a szélei), hogy ahol egy picit meg tud ülni az izzadtság, ott kezdi ki a bőrünket. Könyék és térdhajlat, vagy a nyakunk tövénél, karok alatt, stb.

Az is tipikus, hogy ha ráizzadunk viszket és éget, és ha összenyomjuk, akkor is égető érzetet produkál. Ez a fajta bőr dzsindzsa sajna sokszor fajul gombásodás irányába, ezért komolyan kell venni és kezelni kell. A kezelés borzasztóan egyszerű, a legalapabb színtelen, szagtalan púderrel kell kenni a kipöttyösödött területeket. Persze az Ájurvéda azt mondja, hogy mindenféle bőr dzsindzsiszt belsőleg is kell kezelni, de sajna pici kis hazánkban, mire az erre való belső kezelés elkezdene hatni, már jön az ősz és a hideg.

Lelki szemeim előtt látom a természetes cuccokban kétkedők kérdését: „Ne má! A védikus időkben is lett volna púder?!”. Aha! Sőt olyannyira egyszerű a recept, hogy a védikus időkben szimplán porrá őröltek némi timsó kristályt, amit elkevertek elégetett tehéntrágyának hamujával. Szóval ezt is előállíthatjuk, de ez némileg körülményesebb a púder beszerzésnél és használatnál.

Viszont ha nem vagyunk púder pártiak a kukorica keményítő is jó!

Ha valaki nagyon kíváncsi azt is elárulom, hogy az 1998-as két hónapos árvízben, hogy nem kaptam el semmilyen bőr dzsuvát, csak és kizárólagos felületi kezeléssel, amikor mindenki más térdig járt a gombában! De írjátok meg, hogy írja-e meg?!

Om Tat Sat

Baktai Ádám Hindu pap, a Védikus kultúrtudományok szakértője

Kategória: Abu Patikája, Ájurvéda, Ájurvédikus Receptek/Házi praktikák, Bhakti Kutir, Védikus Tudástár | Címke: , , | 2 hozzászólás