Nap az Rák jegyében: 2021. Július 16-Augusztus 16…

Maga a Rák jegye a természetes zodiákus 4. háza, így erősen kötődik a szívünk és lelkünk elégedettségéhez, az anyai szerephez, az otthonunkhoz, az alap szintű tanuláshoz, és még sok minden más kellemes területhez is.

Szóval összpontosítsunk a fent említett területekre! Továbbra is szorgoskodjunk azzal, hogy szépítsük és építsük az otthonunkat, valamint foglalkozzunk édesanyánkkal és azokkal, akik valamelyest megszemélyesítik az anya szerepet az életünkben. Tanuljunk és tegyünk meg olyan dolgokat, amelyek elégedetté és kiegyensúlyozottá tesznek bennünket.

Sőt, Július 20-tól már az Oroszlán jegyében lesz a kreativitást eredményező Vénusz/Mars együttállás, így előállhatunk mindenféle ötletes és új tervvel az otthonunk szépítgetésének érdekében. Vagy akár új életviteli rendszerek felépítésére! 

Ezt követően pedig a Merkúr fog becsatlakozni a Rák mellé Július 25-én, és így a tanulási könnyebbség mellé betársul a tanítás könnyebbsége is. Sőt, most meg lesz az az élmény, hogy tanítva tudjunk tanulni. A Védák azt mondják, hogy a teljes tudáshoz szükséges utolsó 25%, csak akkor nyilvánul meg nekünk, amikor már tanítjuk is azt, amit tanultunk. Szóval támogatott és áldásos is lesz az, ha ebben az időszakban a tanulás mellett tanítunk is!

Ebben a hónapban a fő jelenség a Július 23-ra eső Telihold lesz, amit úgy is hívnak, hogy a mesterek teliholdja!

Valamint ezen a napon kezdődik az az időszak, amikor az Istenek lepihennek 4 hónapra. Ilyenkor ajánlott, hogy foglalkoznunk többet magunkkal spirituálisan és amúgy is.

Egyébként ezt a napot azért is hívják a mesterek teliholdjának, mert tradicionálisan ezen a napon mindenki tiszteletét fejezi ki a mesterei előtt. Mert ilyenkor, amikor az Istenek alszanak, nincs annyi áldás a tevékenységeinken, mint más időkben. Ilyenkor csak a mestereink áldásában bízhatunk, hiszen az Istenek alszanak.

Természetesen a mi kultúránkban ez egy elég rendhagyó koncepció, mármint, hogy az Istenek alszanak, de erre a jelenségre is van magyarázat! A Védák azt mondják, hogy ami nekünk egy év, az Istenek világában csak 1 nap. Tehát amikor nekünk úgy néz ki, hogy az Istenek lefekszenek szundi-bundizni 4 hónapra, nekik az „csak” egy rendes 8 órás alvás.
De a lényeg az, hogy ebben a szakaszban inkább magunkkal és a lelki gyakorlatainkkal célszerű foglalkozni, és az Istenek alvása végett mestereinkre és mentorainkra hagyatkozni.

Om Tat Sat

Baktai Ádám Hindu pap, a Védikus kultúrtudományok szakértője

Ui: Még egy kis olvasni való: A védikus kultúrában 4 féle gurut tartanak fontosnak a lelkifejlődésünk szempontjából!

Goredas

Ádám névjegye

1976-ban születtem és 2 éves korom óta tanulom a Hatha Jóga tudományát. 6 évesen döntöttem a vegetáriánus táplálkozás mellett, és azóta gyakorlom komolyabban a Bhakti Jóga folyamatát. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanultam a Hatha Jóga, az Ájurvéda, a Védikus Asztrológia és a Zen Shiatsu rendszereit, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében is. A napi rend nem csak a hajnali 2 óra 30 perces kelés és a napi 2-2 órás meditáció és templomi szolgálat miatt volt felemelő, de még attól sem, hogy tradicionális sár és bambusz kunyhókban laktunk, ahol természetesen sem víz, sem villany nem volt, hanem a lehetőségtől, hogy együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt 20-21 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár / terapeuta, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik megtisztelnek azzal, hogy eljönnek hozzám kezelésekre, jóga órákra, vagy azokra az oktatásokra, amelyeket rendszeresen tartok. Om Tat Sat Baktai Ádám
A bejegyzés kategóriája: Védikus Asztrológia
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .