Január 14-én a Nap belekezd az északi pályájába, ez a Makara Szankranti, ami asztrológiailag és egészségileg is forduló pont az évben…

thesunAmikor a Nap belép a Bak jegyébe, ez mindig Január közepén szokott lenni, minden megváltozik nálunk az északi féltekén.

Ez a nap természetesen asztrológiailag is fontos, hiszen az ezt követő fél évben több az áldás a tetteinken, mint amikor a Nap a déli pályáján mozog, Július 15-Január 15.

Ugyanekkor ez a nap, az Ájurvéda szerint, fontos egészségünk szempontjából is, mert ilyenkor kezd visszaépülni a szervezetünk a nyárvégétől kezdődő és mostanáig tartó leépülésből.

És így azáltal, hogy több szempontból is fontos ez a nap, és ekkora égi változás áll be, a védikus kultúrában ezt a napot 100 ezerszeres napként kezelik, tehát bármit is teszünk ezen a napon, annak százezerszeres lesz a hatása, legyen az egy jótétemény, vagy egy kellemetlenség.

Ilyenkor Indiában az a szokás, hogy ezen a napon mindenki igyekszik valami jót tenni. Sokszor láttam, hogy ezen a napon emberek pályaudvarokon ételt, és vizet osztanak szét vadidegenek között, és, hogy miért pont egy pályaudvaron, mert ott sokan vannak, és így minél több embert tudnak megvendégelni, és minél több áldáshoz is jutnak.

Szóval a mai nap igen csak jó lesz arra, hogy jót tegyünk másokkal és így a saját lelkünkkel is.

Egyébként spirituálisan meg ennek a napnak az a hivatkozása, hogy Bhisma a nagy kurukshétrai csata után, ezen a napon fedte fel a Visnuszahaszranám verset, az unokaöccseinek. Ez a vers dolgozza fel Visnu 1000 legfontosabb nevét!

Om Tat Sat

Baktai Ádám

UI: Egyébként 2019-ben, Január 14-én, 14 óra 56 perckor lesz a pillanat, amikor a Nap átlép a Bakba, és így 6 órával előtte és 6 órával utána különleges hatással bír majd minden lelkigyakorlatunk.

Goredas

Ádám névjegye

1976-ban születtem és 2 éves korom óta vagyok teljesen belemerülve a varázslatos keleti kultúrába. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanulhattam a keleti tudományokat, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében. Sőt, együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt majd 30 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár és segítő, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik eljönnek hozzám tanácsadásra vagy képzésekre. Om Tat Sat Baktai Ádám
A bejegyzés kategóriája: Ájurvéda, Védikus Asztrológia
Kiemelt szavak: , , , , .
Közvetlen link.

One Response to Január 14-én a Nap belekezd az északi pályájába, ez a Makara Szankranti, ami asztrológiailag és egészségileg is forduló pont az évben…

  1. Visszajelzés: 2023 január hónap legfőbb asztrológiai és spirituális napjai… | Bhakti Kutir

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük