Egy mese az indiai térrendezésről: Észak-Kelet vs. Dél-Nyugat a Vasztuban…

terraceEgyszer volt, hol nem volt egy Balaton közeli település. Hirtelenjében egy területét ennek a településnek felparcellázták lakóterületnek.

Sebtiben, gyorsan el is adták a telkeket és szinte azonnal mindenki munkához is látott, hogy mihamarabb nyaralóval tudja ékesíteni frissen szerzet föld tulajdonát.

Mindenki a jó Magyar szokás szerint déli, dél-nyugati tájolásra ragadtatta magát, kellemes nagy teraszokkal, hogy minél élvezhetőbb legyen az ott eltöltött idő. Viszont abszolúte eltérően a Magyar szokásoktól a leendő szomszédok egymást segítették, mind jó tanáccsal, mind munkával és egy-kettőre csuda kis közösség alakult ki a boldog nyaraló várományosok között.

De az egyik legény, arra vetemedett, hogy a Vasztu tudományát segítségül hívva, Észak-Keleti terasszal ékesítse, sokak szerint csúfítsa el újult erővel épülő otthonát. Össze is szaladt a sok szomszéd, hogy ez így nem lesz, meg amúgy nem, természetesen kedvesen, de nem tetszésüket nyilvánították ki, a legény érdekében.

Aztán ripsz-ropsz meg lett az építkezés, és a tél tavaszba majd nyárba ment át. És ott volt a sok boldog háztulajdonos, és biza ezek a népek még össze is járogattak, sőt úgy is szervezték, hogy hétvégenként akár egyszerre többen is ott tartózkodjanak, hogy együtt is megoszthassák a pihenés örömeit. 

Aztán szép lassan mire elindult a Júliusi meleg, egyre többször volt az, hogy a fent említett legény teraszán lett szervezve az esti borozgatás, beszélgetés és kártyázás, mert úgy tűnt, hogy a déli teraszok bizony túl melegek a kiülésre, láblógatásra.

Erre a legény panaszkodni kezdett, drága szép szomszédaim, egész ősszel az építkezés alatt szíttátok a vérem, hogy miként nem lesz jó így meg úgy, aztán most meg haza se akartok menni, és még azután is itt ricsajoztok, amikor én, a ház ura már rég bementem és nyugovóra hajtottam fejemet.

Sok jó szomszéd, a sok jó ember mind fejet hajtott a legénynek, és azt mondták: eleinte kétkedtünk elméd épségében, de most már tapasztalatból tudjuk, hogy kend igaz ember, kinek nem csak szíve, de az esze is helyén van.

Itt a mese vége, fuss el véle. 

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Goredas

Ádám névjegye

1976-ban születtem és 2 éves korom óta vagyok teljesen belehabarodva a védikus kultúrába. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanulhattam a keleti tudományokat, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében is. A kolostorban 2.30-kor keltünk, és a tanuláson kívül minden nap részt vettünk 2-2 órás meditáción és templomi szolgálaton, valamint elég sok kerti munkát és takarítást is felajánlhattunk, mint szolgálat. Magunkra főztünk és tradicionális sár és bambusz kunyhókban laktunk, ahol természetesen sem víz, sem villany nem volt. De mindenek felett az volt a legfelemelőbb, hogy együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt majd 30 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár / terapeuta, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik megtisztelnek azzal, hogy eljönnek hozzám kezelésekre, jóga órákra, vagy azokra az oktatásokra, amelyeket rendszeresen tartok. Om Tat Sat Baktai Ádám
A bejegyzés kategóriája: Vasztu
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük