Ájurvédikus főzőcske, könnyű, de picit azért egzotikus…

Dhoi Bhindi

Egy könnyű recept arra, hogy elkápráztassuk a szeretteinket, az ázsiai főzőtudományunkkal. 

A Bhindi, azaz okra vagy hölgyujj egy nagyon finom zöldség és nagyon egészséges. Sok benne a C vitamin, de mindenféle más antioxidáns is, magas telítetlen zsírsavakban és egyensúlyba hozza a kálium-nátrium tartományunkat.

Egyetlen trükk van az elkészítéséhez, hogy csak nagyon magas lángon jó átpirítani mert különben ragacsos masszává válik az egész.  

Szóval valami jóféle zsiradékon kis gyömbér lepirítunk, majd fekete mustármagot kipattogtattunk.  Ráküldjük a bhindit és magas lángon megfőzzük. Az a nedvesség, amit a só hatására kienged magából a hindi elég a megfőzéséhez is.

A már kész hamikát összekeverjük joghurttal. Jó étvágyat!

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Goredas

Ádám névjegye

1976-ban születtem és 2 éves korom óta vagyok teljesen belemerülve a varázslatos keleti kultúrába. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanulhattam a keleti tudományokat, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében. Sőt, együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt majd 30 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár és segítő, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik eljönnek hozzám tanácsadásra vagy képzésekre. Om Tat Sat Baktai Ádám
A bejegyzés kategóriája: Ájurvéda, Ájurvédikus/Vegás Főzőcske
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

2 Responses to Ájurvédikus főzőcske, könnyű, de picit azért egzotikus…

  1. Zsuzsanna szerint:

    Es celszeru vagy jol lecsopogtetni, vagy attorolni szarazra; es egyszerre csak nagyon keveset tegyunk az edenybe piritani 🙂 kulonben szinten ragad (kivetel ha szabadban bogracsban keszul)

  2. Bumpi Mauka szerint:

    Bangladesben

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük