A tudás elmélyülésének szintjei, amikor tudásunk megváltoztatja az értékrendünket…

meditationA Védák azt mondják, hogy 2 féle tudás létezik. Az akadémikus tudás, ami nem feltétlen változtatja meg döntéseinket, látásmódunkat vagy éppen az értékrendünket, valamint az elmélyült, megvalósított tudás, ami jobbá és többé tesz bennünket, hiszen szinte tudat alatt, de más döntéseket hozzunk meg, elmélyült tudásunk által felvértezve.  (Itt bővebben is tudsz olvasni erről..)

Tudásunk a következő 4 szint folyamán mélyül el, addig a szintig, amikor már ösztöni tudássá érik, és szinte eggyé válik velünk:

  • Nem tudjuk, hogy nem tudjuk.
  • Tudjuk, hogy nem tudjuk.
  • Tudjuk, hogy tudjuk.
  • Már nem tudjuk, hogy tudjuk.

És ez lenne a cél, hogy olyan mély tudás birtokába legyünk, hogy már az ösztönös automatikáink is úgy jönnek elő, hogy tudatossággal van minden tettünk átitatva.

Om Tat Sat

Baktai Ádám Védikus pap, a Védikus tudományok szakértője

Ádám névjegye

1976-ban születtem és 2 éves korom óta tanulom a Hatha Jóga tudományát. 6 évesen döntöttem a vegetáriánus táplálkozás mellett, és azóta gyakorlom komolyabban a Bhakti Jóga folyamatát. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanultam a Hatha Jóga, az Ájurvéda, a Védikus Asztrológia és a Zen Shiatsu rendszereit, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében is. A napi rend nem csak a hajnali 2 óra 30 perces kelés és a napi 2-2 órás meditáció és templomi szolgálat miatt volt felemelő, de még attól sem, hogy tradicionális sár és bambusz kunyhókban laktunk, ahol természetesen sem víz, sem villany nem volt, hanem a lehetőségtől, hogy együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt 20-21 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár / terapeuta, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik megtisztelnek azzal, hogy eljönnek hozzám kezelésekre, jóga órákra, vagy azokra az oktatásokra, amelyeket rendszeresen tartok. Om Tat Sat Baktai Ádám
A bejegyzés kategóriája: Bhakti Kutir Bindhu: Rövid spirituális inspirációk, Védikus Tudástár
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

A tudás elmélyülésének szintjei, amikor tudásunk megváltoztatja az értékrendünket… bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Baracsi Viki hozzászólása:

    Ez egy A-HA pillanat volt! Köszönöm szépen! Ez lesz az egyik reggeli mantrám mert nagyon pozitív gondolata van!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.