Kedves Kutir oldal követők, már rég nem sikerült feltennem ilyen útbaigazítós irományt, így íme:
Július 27-én ünnepeljük a Guru Purnimát, a napot amikor az Istenkék lefekszenek aludni, és innentől kezdve csak a mesterek tanításától függünk, csak onnan számíthatunk áldásra.
Erre a napra terveztünk egy közös jógát, és lett volna egy jó pofa apropó is (itt olvashattok erről az elképzelésről), de ezt az apropót törölném. Legyen inkább csak egy ajándék jóga, ha van rá érdeklődés. Amúgy a Facebook-ra feltettem egy poll kérdést, hogy szerintetek, hol legyen az óra. A Móriczon vagy a Feneketlen tónál?
Sőt szeretném úgy intézni a Yantra beavatós foglalkozást is, hogy ti szépen eljöttök, este 8-ra az asztrológia órám utánra, és én megtanítom nektek, és ti otthon megcsináljátok. Ok? Majd Novemberben csinálunk olyan beavatást ahol tüzet is gyújtunk.
Amúgy nincs semmi baj, csak szerintem kicsit túl pörgök. És nem szeretnék a dolgokat félvállról venni. Nem volt időm írogatni nektek a fent említett 2 eseményről, és ezek a dolgok több figyelmet érdemelnek.
Valamint szeretnék a régi dolgaimmal foglalkozni, meg azokkal, amit mások szeretettel várnak tőlem, és nem új dolgokba kezdeni, amit meg kb. úgy érzek, mintha én tukmálnám rátok.
Szóval lesz Ájurvéda 2.0, amit már évek óta kérleltek tőlem, megyek majd újra Pécsre, és lesz Védikus filozófia előadások is, az aranyos filozófiai társaság szervezésében, akikkel már volt egy közös előadásunk. És persze várnak Győrben és Szombathelyen is, azt majd még be kell szuszakolnom.
És, hogy kicsit tudjak dicsekedni is, a képen láthatjátok, hogy a Bhakti Kutir Facebook oldalán, 100%-os a válasz adási arányom, és mindezt 15 óra alatt! Tudjátok, már korábban írtam nektek, hogy szakmai kérdésekkel inkább azt a fórumot használjátok. Valamint azt is, hogy aki nem ismerőse a Kutirnak, azok levelét nem látom, így először legyünk ismerősök, és utána már jöhetnek is a levelek.
Ja, és még ami nagyon fontos, Augusztus 9-Szeptember 23 között, az elmúlt 17 évben először, tartunk egy kis szünetet a jóga órák terén.
Viszont Szeptember 3-án duplán kezdünk! Újra indulnak a Hatha Jóga órák, és 2 év után újra lesz Taoista Jóga tanfolyam!
Om Tat Sat
Baktai Ádám Hindu pap, a Védikus tudományok szakértője
Szupi ötletek ?? ? màn csak benne kéne lennem ? de jó messze vagyok tőletek sajna :'(