A 7 Ájurvédikus receptje: Óda az almához – Kismamák, Bringások figyelem!

almaGyerekek hideg van! És az elsődleges hatása ennek a lehűlésnek az Ájurvédikus gyógyászat szerint az, hogy a nap már nem tud annyi párát és nedvességet elégetni a légkörünkben így párásabb, felhősebb, fülledtebb lesz a levegő.

Ez sajna azzal is jár, hogy a nagyobb városok levegője szmogos lesz, és hihetetlen mennyiségű égésterméket és egyéb szennyeződést lélegzünk be. Sőt egyre durvább cuccokat, ahogyan az autók egyre eurokonformabbak! Mert így molekulárisan jobban szétbontott részecskék kerülnek a levegőbe, onnan pedig a szervezetünkbe, ami így egyre ártalmasabb ránk nézve.

Természetesen mindenki figyeljen ennek az ellensúlyozására, de kismamák és bringások kifejezetten!

Kismamák egyértelmű, hogy miért, bringások meg persze a komolyabb igénybevételből eredendően intenzívebben és gyorsabban lélegeznek, a kitágult léghólyagokon keresztül pedig több káros anyagot juttatunk a szervezetükbe.

De ne csüggedjetek itt a megoldás az Ájurvéda szerint: Napi 1 alma, minimum.

Persze azt tudjuk, hogy az alma tartalmaz kalciumot, foszfort, vasat, magnéziumot, valamint A, B és C vitamint. Fontos még benne a pektin és a héjában lévő cellulóz, ami nagyon jó béltisztító, és a glukóz tartalma is kiváló, főleg vércukorszint esésnél.

De ebben az esetben a legjobb rész az, hogy az alma sava lesüllyeszti a szervezetünkbe kerülő nehézfémeket a tápcsatornába, ahonnan természetesen meg is szabadulunk tőle. Szóval minden nap egy alma, amit még szezonális szempontból is most kellene fogyasztani gazdagon.

Om Tat Sat

Baktai Ádám Védikus pap, a Védikus tudományok szakértője

Kategória: Ájurvéda, Ájurvédikus Receptek/Házi praktikák, Bhakti Kutir, Bhakti Kutir Bindhu: Rövid spirituális inspirációk | Címke: , , , , , , | 1 hozzászólás

Laksmí Puja: A pénz érték, spirituálisan is…

laksmihatiMár sokszor kérdezték tőlem, hogy hogy is van ez a Laksmí Puja (ejtsd; pudzsa) dolog? Miért kellene imádnunk a Szerencse Istennőjét, ha a spiritualisták fő célja, hogy felül emelkedjenek a világi dolgokon?

Íme az én elképzelésem ebben a témában:

A Védikus kultúrában a spiritualitás a mindennapok része, és mivel a Hinduk nagy része személyes Istenképben hisz, a lelkiség nem csak a mindennapok része, de az élet legapróbb mozzanatait is átitatja.

Talán az egyik legszembetűnőbb példa erre, amit elég sokat is szoktam emlegetni, hogy Indiában nem látsz olyat, hogy a gyerekek a földre dobnák az iskolatáskájukat, vagy összefirkálnák a tankönyveik szélét. Hiszen a tankönyvek és az összes iskolai kellék a Tudás Istennőjének, Szaraszvatídévínek a megnyilvánulása, ezért azokat mindig tisztelettel kezelik.   

Így azáltal, hogy a Védikus világkép szerves része a személyesség, és a spirituális megszemélyesítése, a hétköznapokban az emberek lényegesen tudatosabban és nagyobb tiszteletnyilvánítással élik az életüket. Ez így van a pénzzel is.

A pénz a Védák spirituális felfogásában Laksmídéví, a gazdagság istennőjének az áldása, de emellett materiálisan nemmás mint egy egyetemesített érték, ami mint váltó működik munkakörök és termékek között. 

Ha ennyit dolgozunk egy hónapban, ilyen munkakörben, akkor ezért ennyit szoktunk kapni. Abból a pénzből pedig arra költünk, amit értékként tisztelünk, és annyit, amennyire azt tiszteljük. Ennyi, no mas, ahogy a spanyolok mondják.

Tehát a pénz egy univerzális érték, amiért tudunk venni mindazt, amit mi fontosnak tartunk, ugyanakkor azáltal, hogy mindenki elfogadja az univerzális értékét betudunk vele fizetni számlákat, szolgálatatásokat, stb.

De e tudás és szemlélet mellett az sem árt, ha kibékülünk a pénzzel!

Már gyerekként az embert információk hada bombázza a pénzzel kapcsolatosan. Gyémánt félkrajcáros és arany talléros mesék,  amiben a jó emberek általában szegények, de a gazdagok meg leginkább igazi rohadékok. De általában a mese végére a szegény ember gazdag lesz! És ebből nekünk kellene össze raknunk egy normális világ képet, gyerekként.

Aztán meg ott vannak a szólásmondások, mint pl., a pénz nem boldogít! A pénzes kényes! Büszke mint a pénzes szatyor! És az ezekhez hasonlók!

Egy szóval elképesztő energia és információ kapcsolódik a pénzhez, de ha Védikusan nézzük, akkor a pénz érték, és mindösszesen ennyit kellene képviselni az életünkben. Se többet, se kevesebbet!

Sőt, ha ez a megértés értékrenddé válik bennünk, akkor szerintem kérhetünk akár pénzt is Laksmítól, ha éppen arra van szükségünk. Mert az ily módon, áldásban kapott többlet pénz, nem fogja megzavarni a lelkünk nyugalmát! Hiszen, ha a pénzt mint értéket látjuk, akkor legfontosabb tulajdonsága fog kidomborodni, ami az, hogy biztonság érzetet ad ebben a világban. Nem beszélve arról, hogy a spirituális gyakorlásunkra és törekvéseinkre is jobban oda tudunk figyelni, hogyha meg van egy szilárd materiális biztonság érzet!

Om Tat Sat

Baktai Ádám, apuka, tanár, pap. A Védikus kultúrtudományok szakértője.

Kategória: Bhakti Kutir, Saját Szektánk Értékrendje, Védikus Tudástár | Címke: , , , | 9 hozzászólás

Laksmi napja után kezdődik a gyertyagyújtogatás…

Már évek óta mesélgetem nektek, hogy ősszel van egy olyan hónap amikor a tradíciók szerint Indiában minden este felajánlanak egy mécsest a házi oltárukon. Ez a Kartik hónap! 

Ez a hónap papíron Laksmi napja után, tehát a Telihold után kezdődik, de az se baj ha már Laksmi napján elkezdjük a mécses gyújtást. Mindkét esetben legyen az a házi feladat, hogy minden este gyertyát/mécsest gyújtunk, ha még nincs házi oltárunk, akkor készítünk egyet és ilyenkor azt kérünk a jó Istentől (vagy jó Istenkéktől/Istennőktől ha Hinduk vagyunk) amit csak akarunk. De persze mindig csak szépet és jót, ami másokat nem sért!

A rendszer lényege az, hogy ez az utolsó hónap, amikor az istenek alszanak a védikus világkép szerint. Sőt ilyenkor, amikor már ébredeznek, minden kérést teljesítenek, csak hagyjuk még őket egy picit aludni.

Az elmúlt pár éveben a leggyakrabban elhangzott kérdés az volt, hogy ha több dolgot szeretnénk, akkor írjunk-e listát, és a mécses felajánlása után olvassuk-e fel. A válasz röviden: igen.

Nekem az első két gyerekem úgy született, hogy előtte ezekben a hónapokban végig gyertyát gyújtottam. Persze ha szintén gyermekért gyújtogatunk, a csak mécses felajánlás magában nem működik, kell hozzá egy tündér kedves partner is. De ettől még a felajánlásokat tiszta szívvel ajánlom mindenkinek.

Om Tat Sat

Baktai Ádám keletkutató, a Védikus tudományok szakértője

Ui: Íme egy rövid idézet a Padma Puránából: “Ha még mantra felajánlás sincs, vagy jámbor cselekedetek bemutatása, sőt még a tisztaság hiánya ellenére is minden tökéletessé válik, amennyiben felajánlunk egyetlen lámpást Kartik havában.”

Kategória: Bhakti Kutir, Védikus Tudástár | Címke: , , , | 6 hozzászólás

Lelkek csak lelkek irányában tudnak kötődni, tárgyak irányába nem! I. rész…

A Védák azt tartják, hogy a lélek természete olyannyira feljebbvaló az anyagnál, hogy az anyag egyáltalán nem tud nekünk lelkeknek boldogságot adni.

Szóval, amikor egy tárgy, valami, bármi nekünk nagyon megtetszik, valójában nem az kelti fel a figyelmünket, hanem annak a léleknek a mentalitása és víziója, aki azt a tárgyat, tervezte, létrehozta, megépítette, stb.

A baj az, hogy egyre kevésbé van ott a lelkek energiái a dolgokban. Már az ételeket is gépek gyártják, nem beszélve a használati tárgyakról. Így szép lassan már az egész világon fogyasztói társadalomként vagyunk emlegetve, mert megvesszünk dolgokat, ami sokszor lélektelen, mert már nincs benne egy lélek értékes rezgése, így mindent ki is dobunk, sokszor akár felhasználás nélkül is.

De szerintem ez nem így indult, csak később lett minden gonosz és sötét. Első körben az volt a cél, hogy mindenkinek legyen NDK-s levehető ajtós turmix gépe, csak nem számoltak azzal, hogy milyen gyorsan lett is mindenkinek, ahogy mindenkinek lett videója, színes tv-je, walkman-ja, majd DVD lejátszója és laptopja is.

És akkor felmerült az okosokban, “de akkor hogyan adjunk el még több cuccot, ha már mindenkinek van mindene?”. És elindult az, hogy akkor fejlesszünk új dizájnt, hogy az emberek cserélgethessék a cuccaikat, és akkor már legyen minden egyre silányabb is, amivel majd további eladásokat is generálhatunk.

Így most már fejlesztő mérnökök garmadái dolgoznak azért, hogy lehetőleg az 1 éves garanciával bíró cuccok 1 év és 1 hét alatt el is romoljanak. Ja és az alkatrész, ami elromlik, csak egy picit legyen drágább mintha vennél egy új cumót. Sőt most már tudjuk azt is, hogy vezérlő chipeket tákolnak az elektromos berendezésekbe, ami programozható, hogy a garancia elteltével, hány óra használat után adja fel a szolgálatot a készülék. És így még gyanúsnak sem gyanús, hiszen ha te többet használod a bot mixered, mint mások akkor neked hamarabb döglik be a cucc, mint másoknál.

Nagymamámnak még mindig van egy régi NDK-s hajszárítója. 30 éve azzal szárítja a haját, egy irtózatosan csúnya bakelit csodáról van szó, de működik. Persze amikor a mama beröffenti a masinát, az egész Szőlő utcában elhalványulnak a fények és lefulladnak a mikrosütők, de mint már mondottam vala, működik.

Egy kedves autó szakértő barátom azt mondta, hogy 1996-tól vannak úgy előállítva az autók, hogy állandóan elromoljanak. Hiszen ha már mindenkinek van autója, és azt azért nem cseréljük olyan sebességgel, akkor pörögjön már egy picit az alkatrész piac is, nem de bár?

Gondoljunk bele, hogy mi miket örököltünk a nagy és dédszüleinktől. Nekem még meg volt a 80-as évek végén az orosz poljot órája dédnagyapámnak, aki majd 30 évvel azelőtt halt meg, és az óra még mindig működött. A mi unokáink mit fognak örökölni? “Nézd fiam, ez volt nagyapád órája 35 éve, ami már 33 éve nem működik.”

Az egész rendszer gáz. Sok szép erdő, tó és láp van kis országunkban, ami egyébként a nyugati gazdasági szempontból nem is érték. De ha kivágjuk az erdőt és székeket csinálunk belőle, vagy a lápot le csapoljuk és bevásárló központot építünk rá, az máris óriási GDP növekedés, és így az már érték.

Amúgy is az új alternatív hangok azt mondják, hogy a profit mint fogalom egy gazdasági elszámolás. Mert ha azt is figyelembe kellene venni, hogy egy termék előállítása mennyit vesz ki a földből, a természetből és milyen módon változtatja meg az emberek lakóhelyét valamint életminőségét, akkor a profit nem is létezik.

Hihetetlenül gáz ez az egész, de ez még mind befogadható lenne, ha ez csak a nem kötelező cuccokra lenne érvényes, hiszen senki sem kényszerít minket arra, hogy hűtőszekrényt vásároljunk. De mondjuk nyugaton már sikerül előállítani azt a munka és élet tempót, hogy igen is igény van a fagyasztott, félkész kajákra, mert arra már nincs idő, hogy piactól az elkészítésig rászánjunk 3-4 órát egy komolyabb több fogásos családi ebédre.

És itt máris témánál vagyunk. Az a baj, hogy a fogyasztói ösztönzés és kereskedelem nem áll le. Az egészségünket is fenyegeti, mert a kaja és a gyógyszer is üzletág lett. Van egy hindi közmondás miszerint: „mindegy, hogy mennyire vagy gazdag, reggelire mindenki csak 2 szelet kenyeret tud meg enni.”

A mennyiségen nem lehet annyit keresni, mint a minőségen. Persze a mennyiségen is lehet, pl. gyűrj össze egy zsemlét és nézd meg mekkora lesz, kb. mint egy ping-pong labda. De ha az anyagot szutyokkal helyettesítik azzal meg az a gond, hogy az emberek hajlamosak az ócska kajázásba belehalni.

Persze tök nagy buli az, ha 10 gramm lisztből elő tudunk állítani 35 db zsemlét, de ha az ilyen táplálkozásba 25 évvel hamarabb halnak bele az emberek azért az nem egy hosszú távon fenntartható gazdasági terv. Egyszer egy borász mondta, hogy a létezik a pi bor, ami annyit jelent, hogy egy kg szőlőből 3,14 liter bort lehet előállítani.

De kezdek hosszú lenni és ideges is, tehát majd folyt. köv. Lesz ebből második rész is, amiből kiderül, hogy miért is az a megoldás, hogy szeressük egymást gyerekek, és még több emberi viszonylatra néző fejtegetés kajával és gyógyszerekkel kapcsolatosan.

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Kategória: Bhakti Kutir, Blog/Gasztro Blog | Címke: | Hozzászólás most!

Önismereti szútrák…

Nexusainkban, akkor kezdenek kioldódnia a feszültségek, amikor már nemcsak a magunk oldalát látjuk a történetben, hanem a másik fél elképzeléseit is!

Om Tat Sat

Baktai Ádám aka Fat Yogi.

Kategória: Ájurvéda, Bhakti Kutir, Bhakti Kutir Bindhu: Rövid spirituális inspirációk, Bhakti Kutir bölcsességek, Saját Szektánk Értékrendje, Srí Bhakti Kutir Szamhitá | Címke: , | Hozzászólás most!

Navaratri és Durgá Puja- a hölgyek ünnepe…

durgasilEz a téma már egy jó pár éve meg lett vitatva a jógás hölgyekkel és ők nagyon komolyan értékelték ezt az információt, így arra gondoltam, hogy megosztom a nagyközönséggel is.

Minden évben megtartanak egy 9 napos ünnepet Indiában, amikor is Siva kedvesének a 9 különféle formáját tisztelik meg az emberek, mindenféle szép és jó felajánlásokkal. Bengálban ahol laktam, én azt mondanám, hogy ez az év legnagyobb ünnepség sorozata.  És, hogy mennyire ökumenikus az indiai kultúra, attól függetlenül, hogy ez az ünnep még névben is Durga Dévi ünnepe, Siva feleségéé, van olyan verzió is, amikor az összes főbb Istennőt imádják ebben a 9 napban.

Az első 3 napban Szaraszvatit, a Tudás Istennőjét imádják, aki Brahma felesége, a teremtés Istenének párja.  Az azt követő 3 napban Laksmit, Visnu feleségét, a Szerencse Istennőjét, és az utolsó 3 napban pedig Durgát, Siva feleségét tisztelik meg a szertartásokkal.

Viszont ilyenkor “nemcsak” Istennő imádat zajlik Indiában, hanem a hölgyek Istennő mivoltának tisztelet is. Így pl. a csoda infó, amire a hölgyek annyira rámozdultak az, hogy ebben a 9 napban az Istennőket mindennap más színű ruhába öltöztetik, és a tradíciókat őrző Hindu családokban a férjek is mindennap megajándékozzák feleségeiket a megfelelő színű ruhákkal. Az az információ köztudott, hogy Indiában a férjek Dévinek, Istennőnek szólítják párjaikat, míg a feleségek Prabhunak, Mesternek hívják férjeiket.

A felvezetés után rátérhetünk a lényegre. A színek listája, 2 féle képen is mehet, ha a kedves olvasó hölgyek bírnak olyan férjemberrel, akik komolyan veszik a ruhavásárlást.

Egy verzió az, hogy a hét napjai szerint változnak a színek, tehát Hétfőn világos, krémes, fehéres színek a mérvadóak. Kedden vörös. Szerdán zöld. Csütörtökön sárga. Pénteken rózsaszín. Szombaton sötét kék, lila, vagy fekete. Vasárnap narancs. Majd újra ismétlődik az első 2 nap.

A másik opció, ha nap felett uralkodó Istennő színeit részesítjük előnyben: 

  • durgaElső nap: Sárga.
  • Második nap: Zöld.
  • Harmadik nap: Szürke.
  • Negyedik nap: Narancs.
  • Ötödik nap: Fehér.
  • Hatodik nap: Vörös.
  • Hetedik nap: Kék.
  • Nyolcadik nap: Rózsaszín.
  • Kilencedik nap: Lila.

A kedves uraknak csak annyit üzennék, hogy látjátok milyen vidám és nagylelkű a Védikus Kultúra, egy kilenc napos ünnepen is van arra lehetőség, hogy csak 7 ruhát kell venni az asszonynak, mert a hét napjai ismétlődnek. Vagy azokból a színekből vehetünk 2 részes rucikat is.

De egyébként ezen a 9 napon, vehetünk színben megegyező, vagy a hét napjaihoz passzoló drága köveket is az Istennőnknek. Itt megtaláljátok a 7 napjaihoz passzoló drága kövek listáját!

De ha nagyon romik vagyunk, akkor vehetünk a kedvesünknek egy Navaratnát is, egy ékszert, amiben mind a 9 bolygó köve megtalálható, vagy egy navaratna láncot, és még fel is tölthetjük ezeket a kristályokat mantrákkal a napok folyamán. Így még védelemmel is ellátjuk a kedvesünket!

Szóval ilyen jóságok is vannak a Védikus kultúrában! Ezt nektek, szeretettel!

Om Tat Sat

Baktai Ádám apuka, tanár, pap, a Védikus tudományok szakértője

Ui: Amennyiben szeretnénk egy kicsit több infót és komolyabb hangvételű infót a Navaratri Istennőiről, és egy-két hasznos kis rítust is megtudni, katt ide

Kategória: Bhakti Kutir, Védikus Tudástár | Címke: , , , | 11 hozzászólás

A Hónap Vegetáriánusa: Bill Pearl

billpearlBill Pearl 1930. október 31-én született. Egyedülállóan 18 év alatt négyszer nyerte meg a Mr. Univerzum testépítő világbajnoki címet, sok más cím mellett.

1971-ben 41 évesen, élete utolsó versenyén is megállíthatatlan volt. Olyan ellefelekkel mérte össze magát, mint Reg Park (3-szoros Mr. Univerzum bajnok), Frank Zane (3-szoros Mr. Olimpia győztes, 5-szőrös Mr. Univerzum győztes, 1 abból a 3 emberből, akik le tudták győzni Arnold Schwarzeneggert body building versenyen), és Sergio Oliva (3-szoros Mr. Olimpia győztes, 2-szeres Mr. Univerzum győztes, egy másik abból a 3 emberből, akik le tudtak győzni Arnold Schwarzeneggert body building versenyen) és senki sem tudta legyőzni őt.

Bill Pearl 39 évesen tért át a lacto-ovo (tehát tojást és tejtermékeket fogyaszt) vegetáriánus táplálkozásra, és az óta is az. Bill Pearl azt mondta, hogy “a hús pótolhatatlan szüksége a versenyszerű body buildingben egy visszatérő és kitartó mítosz”.

A 2000-es ével elején egy minden fontosabb body building szövetséget felölelő szavazáson őt választották meg a 20. század legjobb testű testépítőjének.

Bill Pearl igazi nagykövete a body buildingnek. Könyvei több százezer példányban jelentek meg Amerikában, és még kínaira is le lettek fordítva. A 60-as években szinte körbe utazta a világot a body building népszerűsítésének jegyében, Indiában 25 ezres tömegek előtt lépett fel, és nem csak pózolt, de hihetetlen erejét is bemutatta. Láncokat és autó rendszámtáblákat tépet szét puszta kezével, és meleg vizes tömlőket fújt fel, ameddig szét nem durrantak.

Bill Pearl a mai napig is heti 6 edzést végez, valamint tanítja és népszerűsíti a testedzést ahol és amilyen fórumon csak lehet.

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Kategória: Bhakti Kutir | Címke: , , , , | Hozzászólás most!