Némi segítséget kérnék Kutir Kalendárium szempontjából…

Bhakti-Kutir_hatarido-naplo_BORITOSzerintem már mindenkinek írtam, aki írt nekem, hogy szeretne Kalendáriumot. De….

Jó párna írtatok a Facebookon, akik eddig nem voltak az ismerőseim. Így amikor írtam nektek a Facebook azt mondta, hogy valamilyen más fiókba kerül a levelem, hiszen nem vagyunk ismerősök. Én próbáltam mindenkit azonnal be is jelölni, de nem tudom, hogy így átkerül-e a levél a jó fiókotokba.

Szóval ha még nem kaptatok tőlem levelet, legyetek szívesek újra írni. És ha még nem vagyunk ismerősök a Facebookon, akkor jelöljetek is be és én már úgy írok nektek majd vissza, hogy előtte vissza jelölek benneteket. 

OK?

Ha, valakinek úgy kényelmesebb, hogy személyesen szeretne át adni előleget a Kalendáriumra, akkor ma este 20.15-kor a Gárdonyi szobornál leszek. Az esti óra után, valamint Szerdán 18 és 19 óra között pedig a Feneketlen tónál leszek a szokásos helyen, a Hemingway étterem mögött.

Szintén kérnék erre a bejegyzésre egy tetszikelést, hogy az ige el jussék az érdeklődők irányába.

Om Tat Sat

Baktai Ádám

A Bhakti Kutir Kalendárium szöveg írója, persze az írások idén is, mint az első alkalommal korrektúrán estek át, a tavalyi nyelvtanért most is én kérek elnézést.

UI: Ha még új neked a Kalendárium koncepciója, ide katt és lőn világosság.

Ádám névjegye

1976-ban születtem és 2 éves korom óta tanulom a Hatha Jóga tudományát. 6 évesen döntöttem a vegetáriánus táplálkozás mellett, és azóta gyakorlom komolyabban a Bhakti Jóga folyamatát. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanultam a Hatha Jóga, az Ájurvéda, a Védikus Asztrológia és a Zen Shiatsu rendszereit, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében is. A napi rend nem csak a hajnali 2 óra 30 perces kelés és a napi 2-2 órás meditáció és templomi szolgálat miatt volt felemelő, de még attól sem, hogy tradicionális sár és bambusz kunyhókban laktunk, ahol természetesen sem víz, sem villany nem volt, hanem a lehetőségtől, hogy együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt 20-21 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár / terapeuta, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik megtisztelnek azzal, hogy eljönnek hozzám kezelésekre, jóga órákra, vagy azokra az oktatásokra, amelyeket rendszeresen tartok. Om Tat Sat Baktai Ádám
Kategória: Bhakti Kutir | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .