Mint sok Skorpió mutatóval bíró ember sokszor azon tépelődőm, hogy szimplán érzéketlen vagyok-e, vagy csak annyira átállítódtam az ázsiai gondolkodásra, hogy immúnis lettem a bűntudat manipulációra!
Mint tudjátok a Védikus kultúrában a karma törvényének megértése, és a szerinti élet vitele teljesen kizárja bűntudatot. Mert a saját döntéseink alapján cselekszünk, még akkor is ha befolyásolva vagyunk, és természetesen a cselekedeteinknek van visszahatása, ami így kb. a matematika szintjére helyezi át az egyenletet. Reakciót ellen reakció követ, ennyi.
Ha olyat teszünk, ami kellemetlen, akkor kellemetlen reakciókat várhatunk vissza, ha hasznosat teszünk, akkor hasznos eredményt várhatunk. Természetesen a cél az, hogy tanuljunk az egészből, és felfüggesszük a helytelen viselkedés mintákat, amelyek ártalmasak.
Ehhez hozzá tartozik az is, hogyha valamit helytelenül teszünk, vagy nem úgy jött ki, ahogy szerettük volna, akkor ildomos bocsánatot is kérni.
Én most így vagyok ezzel a tavaly szeptemberben írt vegán bejegyzésemmel. Nem úgy sikerült, ahogyan szerettem volna. Sőt olyan heves vitákat váltott ki, hogy hozzászólásokat törölnöm kellett, embereket szundiztatni 30 napra, és így tovább.
Persze nem akartam így hagyni azt a diskurzust, azt terveztem, hogy írok egy feloldó cikket, hogy szerintem mit kellene csinálni, de erre még nem volt időm. De, hogy ne csigázzalak benneteket, arról szólt volna, hogy akkor fog a vegánság szerintem rohamosan fejlődni, ha agresszív kampányok helyett valaki elkezdene masszívan pénzt pumpálni a sztoriba.
Ez azóta elkezdődött és működik! Sőt most már vannak olyan felmérések, hogy 2018-ban a vegán étkek 92%-ban nem vegánok által voltak elfogyasztva! Mert ha nem is vegán valaki, akkor is tud tenni az egészségéért, ha rendszeresen fogyaszt vegán ételeket.
És persze nem én vagyok ilyen okos, csak ezt a beszélgetést én már lefolytattam drága mesteremmel vagy 15 évvel ezelőtt is, a bio ételekkel kapcsolatosan és onnan volt egy csomó infóm. De nem lövöm le az össze poént, mert lehet, hogy még meg írom azt a bejegyzést is!
De visszatérve a témához. Igenis is igaza van a vegánoknak, de mér a vér vegánoknak is! Persze ezt már az ominózus bejegyzésben is írtam, hogy egyet értek a vegánok mondanivalójával, de a stílus ellen van kivetni valóm, de rá kellett jönnöm, hogy így van ez jól.
Annyira befásult lett a világunk, és annyira művi és olyannyira elszakadt a valósától és a természettől, hogy már a világ nagy része nem ért a kifinomult, érvekkel alátámasztott, jóságos kommunikációból!
És ezt látható is az eredményekből, soha nem látott számokban állnak át emberek a vegán táplálkozásra, és bizony ekkora vegetáriánus forradalom még sohasem volt, szóval hajrá!
És mea culpa maxima, a tavalyi bejegyzésem végett!
Om Tat Sat
Baktai Ádám, a bűnbocsánatot kérő orientalista
Ui: hetente többször is a Vegan Love fantasztikus salátabárjában költöm el étkezéseimet!
Ádám,
Az igazadat mi sem mutatja jobban, mint az, hogy a kultúrmarxisták olyan támadást intéztek ellened, hogy kénytelen voltál visszakozni. Ami lássuk be, hogy egy hithű hindú esetében önmagában döbbenetes. Soha ne add fel magad és az elveidet! Aki erőszakot alkalmaz, az nem érti a filozófiát, a vallást, éppen ezért ezeket a gondolatokat alantas célok érdekében használja fel. Ne hódolj be a gonosz erőknek.
Om Tat Sat!