2015-ben ma, Január 31-én van Sri Varáhadéva napja, Visnu azon inkarnációjának ünnepe, Aki a szertartások és áldozatok Istene. Ennek apropójából leírnék nektek egy nagyon egyszerű szertartás formát.
Mert persze az lehet, hogy most csak az én környezetemre érvényes ez, de egyre több és több ember kezd otthon kis oltárt emelni, és valamilyen féle-fajta kis rítussal fel is szenteli azt, majd rendszeresen kis felajánlásokat is megtesz ott.
Ami teljesen rendben is van, mert az Ájurvédikus pszichológia szerint az ember szertartás függő teremtmény. Mindenkinek meg vannak a dilijei, hogy milyen rituáléval zárja a bejárati ajtaját, hányszor nyomja le a kilincset a bezárást ellenőrizve, vagy milyen mozdulattal ficenti ki a kulcscsomóján logó macit az ajtó becsukása előtt.
És ha már a mindennapjainkban is követünk szokásokat és rendszereket miért ne tennénk ezt, mondjuk a lelki vagy hitéletünkben is. Nem beszélve arról, hogyha már csinálunk valamit, akkor azt pl. csinálhatnánk jól is.
Szóval, hogy kis Vasztu Shásztra is legyen a buliban, oltárt legideálisabb otthonunk Észak-keleti részében állítani, hanem lehetséges akkor Északon, vagy Keleten. Tantrikus tradíciókban még a nyugati irány is szokták használni, hiszen akkor az oltárodon álló, üllő, fekvő Istenségek Kelet felé néznek.
Szóval az oltárod már jó helyen áll, képek, szobrok, ereklyék fel vannak rá helyezve, és akkor itt a napi szertartás menet:
Egyébként amióta tanulom a Hindu szertartástant, az elmúlt 23 évben, ezt találtam a legegyszerűbb és leg időtakarékosabb szertartásnak. A forrása ennek az imádatnak nem más, mint az Úr Siva, aki Párvatival, élete szerelmével beszélgette ezt meg a Jóga Szára nevű írás szerint, ami azt jelenti, hogy a „Jóga lényege”.
- Leülsz az oltárod elé és az elmédben felajánlasz valami a Te Imádandó Istenségednek. Ez lehet virág, füstölő, étel, egyebek.
- Végzel egy kis Pránajámát, azaz néhány légző gyakorlatot.
- Picit meditálsz.
- Majd Mantra Dzsapázol, azaz imádkozol.
Ez szerintem azért elég kivitelezhető, nem?
Om Tat Sat
Baktai Ádám
Yeahhhhh <3 thanks 🙂
Visszajelzés: Jövő héten lesz Siva Ratri, azaz Siva estje és idén nagyon különleges lesz… | Bhakti Kutir
Visszajelzés: Siva Ratri, azaz Siva estéje, az év egyik legkülönlegesebb estéje a spiritualitás és miszticizmus szempontjából… és idén nagyon különleges lesz… | Bhakti Kutir