Július 19-20-án kezdünk a Zen Shiatsu tanfolyammal…

shiatsu japo manKedves Mackók,

Úgy volt, hogy most hétvégén kezdünk a Shiatsu kurzussal, de tündérek Péntektől-Vasárnapig lesz itt a mesterem Indiából. Én valahogy nem tudok most 2 napot tanítani abból a 3 napból, hogy itt lesz tündérmackó mesterem. 

De Júliusba azon a napon amikor kezdünk, eddig úgy volt, hogy majd ez a hétvége lesz a második, Asvini csillagképben lesz a Hold, ami a varázslatos kezdetek csillaga. Szóval amúgy is jó szokott lenni a tanfolyam, de így!

Szóval kb. egy hónap múlva kezdünk, és ide kattintva meg fogjátok találni a többi hétvége időpontjait is. 

Om Tat Sat

Baktai Ádám

UI: A teljes tanfolyam anyagának tartalomjegyzéke…

Goredas

Ádám névjegye

1976-ban születtem és 2 éves korom óta vagyok teljesen belemerülve a varázslatos keleti kultúrába. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanulhattam a keleti tudományokat, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében. Sőt, együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt majd 30 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár és segítő, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik eljönnek hozzám tanácsadásra vagy képzésekre. Om Tat Sat Baktai Ádám
A bejegyzés kategóriája: Shiatsu
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük