Kos: A munkánk és a munkához való viszonyunk fog fókuszba kerülni ebben az időszakban. Az együttműködés, mint lehetőség nem igazán fog előtérbe kerülni, inkább “magányos farkasként” kell majd megoldanunk ezt az időszakot. Viszont ezáltal csak a mi érzeteink, csak a mi hangulatunk fog megnyilvánulni a munkánkban és a munkánkhoz való hozzáállásban. Így a döntéseket is úgy tudjuk majd meghozni, hogy sokkal hűbben legyünk magunkhoz.
Bika: Egy igen csak aktív szakaszt fogunk megélni a hét folyamán, ami nem is fog nehezünkre esni. Egyrészről a lelkünk is nagyon rajta lesz azon, hogy jól és körültekintően csináljuk a feladatainkat, másrészről pedig ott lesz bennünk az a hozzáállás is, hogy egy picit másképp oldjuk meg a feladatokat. egy kicsit alternatívabban, és még véletlenül sem a megszokott módon.
Ikrek: Ebben a szakaszban az intuitív oldalunk sokkal nagyobb szerepet fog kapni a mindennapokban, mint máskor. Sőt egy picit arra is oda kell majd figyelnünk, hogy az érzéseink alapján meghozott döntéseink ne menjenek ellen a józan paraszti eszünknek. Sőt inkább tartsuk magunkat ahhoz, hogy dönthetünk belső hívások alapján, de annak ki kell állnia a józanság mércéjét is.
Rák: Ezalatt a hét alatt lehetünk érzékenyebbek és egy picit talán sérülékenyebbek is. Így a gyermekeink/diákjaink, a szomszéd/munkatárs viszonyaink és természetesen a partnerkapcsolataink sokkal nagyobb szerepet fognak kapni. Bátran keressük őket, mint a stabilitást és megnyugvást hozó támaszokat, de természetesen arra ügyeljünk, hogy mindenkibe csak oly módon kapaszkodjunk, ami nekik is megugorható.
Oroszlán: Ezen a héten egy erős hívást fogunk érezni arra, hogy tanuljunk. És ez megoldható lesz kismillió verzióban. Mert most a sors támogatni fogja a hivatalos rendszerben működő oktatást is, de azt is, ha valakihez elsegédkezünk tanoncnak, diáknak egy kicsit régi módi verzióban. Sőt most még újat sem kell majd tanulnunk, az is támogatott lesz, ha valami régi képességünket szeretnénk felújítani.
Szűz: A lelkünk, a szívünk, a segítő szándékunk, minden a helyén lesz a hét folyamán, de mindezt nagyon nehéz lesz jól kommunikálni. Szóval, ha van olyan ember, olyan szervezet a környezetünkben, akikkel lehet úgy együtt működni, hogy nem igazán beszélünk közben, de mindenféle jóérzéssel megáldva csak tesszük a dolgunkat, akkor most őket kellene felkeresni és megrohamozni a jó szándékunkkal.
Mérleg: Mi magunk és a közvetlen környezetünk fog fókuszba kerülni ebben az időszakban, de inkább a környezetünk. Szóval, ha most bele tudunk olyan dolgokba temetkezni, mint pl. az otthonunk rendezgetése, szépítése, átalakítása akkor tegyük azt. Mert így azzal fogunk tudni töltekezni lelkileg, hogy nem kell nagy dolgokon agyalni és nagy dolgokat megoldani. Csak csinálnunk kell azt, amibe bele tudunk feledkezni.
Skorpió: A beszéd és a kommunikáció nagyon fontos szerepet fog betölteni a mindennapjainkban. Mégpedig azért, mert ezeken keresztül fogunk kinyílni a világ felé. Ugyanis most lesz egy olyan belső igényünk, hogy elzárkózzunk a külvilágtól és a környezetünkben lévőktől. ezt azzal leszünk képesek egy picit lágyítani, ha kapcsolatot tartunk kifelé, persze elég azokkal, akik nagyon közel állnak hozzánk.
Nyilas: A család besorolásba tartozó szeretteink tudják majd jó irányba billenteni ezt az időszakot. Ugyanis most érezhetjük azt, hogy kicsit elvesztünk abból a szempontból, hogy hová és miért tartunk. Nem rosszból, szimplán túlzásból. Hiszen olyan sok minden zajlik és zajlott mostanában körülöttünk, hogy nem lenne rossz ezt-azt átfuttatni olyanokon, akik jól ismernek bennünket, szeretnek minket, és akikben maradéktalanul megbízunk.
Bak: A munkánk, az életfeladatunk, a boldogulásunk, a pénzkeresetünk mind terítékre fognak kerülni ebben az időszakban. És minden rajtunk fog állni! Szóval igenis tegyük bele magunkat, mert most a mi személyes fényünk/varázsunk fogja hajtani a dolgokat. és ezzel a hozzáállással nem csak magunkat tudjuk majd motiválni, de a közvetlen környezetünket is, ami hosszútávon a mi munkánkat is megkönnyíti.
Vízöntő: meg lesz bennünk az a belső hívás, hogy egy kicsit vonuljunk el a zajos, forgatagos külvilágtól, de arra vigyáznunk kell, hogy ez ne menjen a teendőink kárára. Szóval bátran tartsunk egy nyugalmasabb hetet, ahol sokat pihenünk, töltődünk és csak a legközelebbi szeretteinket tartjuk magunkhoz közel, de tartsuk a frontot, hogy ne produkáljunk egy “leállást”, mert az másoknál, akik velünk együttműködnek, is megakasztja a gépezetet.
Halak: A munkánk, a pénzkeresetünk és az ehhez hasonló külvilági elemek, valamint a belső lelki harmóniánk fog fókuszba kerülni a hét folyamán. Ez ideális esetben azt jelentené, hogy próbáljunk meg minél jobban a két életterület egyensúlyára törekedni. Ahol a munkánk és a megélhetésünk nem terheli a lelkünket, és ahol a munkánk gyümölcséből tudunk áldozni is azokba az irányokba, amelyek feltöltik a lelkünket.
A hét folyamán a veséinkre, a csípőinkre, a combjainkra és a térdeinkre kell majd jobban odafigyelnünk a Hold vándorlás végett.
A hét fő eseménye a január 21-re eső újhold lesz. Ugyanis amikor a Nap és a Hold együttáll (ez az újhold csillagászati állása) a Bak jegyében akkor kezdődik az élet földünk északi féltekéjén. Nem véletlenül ezen a napon szokott elindulni a kínai újév is.
A hét ájurvédikus tanácsa egyszerű, együnk olyan ételeket főleg reggel mielőtt kimennénk a hidegbe, ami felmelegít és meg is őrzi a testmeleget, mint pl. a búzadara. Ez mehet sósan és édesen is! Íme egy kiváló sós recept!
Om Tat Sat
Baktai Ádám keletkutató, a keleti kultúrtudományok szakértője