Heti asztrológiai előrejelzés: 2022. Október 17-23…

Kos: A lelki nyugalmunk, az otthonunk és az együttműködéseink területei kerülnek terítékre ezen a héten. Mi magunk is érezni fogunk egy komolyabb hívást a harmonikus közeg megteremtéséhez, emellett a velünk együttműködők is ezt fogják igényelni. Szóval dolgozzunk közösen azon, hogy megteremtsük azt a légkört a mindennapjainkban, ami támogató, töltő és kellemes.

Bika: Komoly lehetőség nyílik arra ezen a héten, hogy új életviteli rendszereket tudjunk kialakítani a mindennapi életvitelünkben. Ehhez viszont elengedhetetlen lesz az, hogy kommunikáljunk! Akár személyesen és beszédben, hogy a privát életünk rendszereit rendezzük, vagy akár írásban, azzal a szándékkal, hogy a munka világunkat alakítsuk át, egy élhetőbb rendszerré!

Ikrek: Ebben a szakaszban azt fogják támogatni a csillagok, hogy a személyes terünkön dolgozzunk. Így tegyünk magunkért! Az egészségünkért, mind fizikailag, mind lelkileg, de emellett foglalkozzunk azzal is, hogy a kommunikációnkon és a beszéd stílusunkon is fejlesszünk és az ilyen és ehhez hasonló cselekvések fogják behozni azt a lelki elégedettség érzetét, hogy nagyon jól használtuk ki a hét adottságait!

Rák: Ezen a héten szükségünk lehet, egy kis egyedül létre. Ugyanis az együttműködéseink most lehet, hogy egy kicsit nehézkesebben fog működni. Szóval kell némi idő a feltöltődésre, a helyre rázódásra, mert így majd fel tudjunk magunkat szívni a még ránk váró feladatokra. És azt se feledjük, hogy ebben a szakaszban még akkor is hatékonyabbak leszünk, ha most egy kicsit egyedül kell tolni a szekeret.

Oroszlán: Ezen a héten az lesz a belső indíttatásunk, hogy foglalkozzunk egy kicsit többet az anyagiakkal. A bevétel-kiadás egyenlegünkkel, azzal, hogy a bevételünk hányada tud vagyonná alakulni, ami nem csak a pénz félre tételt jelenti, hanem azt is, hogy mennyit tudunk belőle élményekre áldozni, amelyek szintén, mint vagyon jelentkezik az életünkben, de mint érzelmi vagyon/jólét.

Szűz: A munkánk és munkánkhoz kapcsolódó történések kerül górcső alá ezen a héten. Mennyire érzünk kiteljesedést a munkánkban? Milyen módon hat ránk a munkánk pszichésen? Mennyi pénzt keresünk? Mennyibe kerül nekünk ez a munka, mint pl. utazási költségek, parkolás, stb.? Ezeket megvizsgálva tudunk majd olyan döntéseket hozni, amelyek majd előre haladást hoznak a munkánkkal kapcsolatban.

Mérleg: Ezen a héten egy befejező szakaszt fogunk megélni. És itt nemcsak arról lesz szó, hogy feltesszük az i-re a pontot, és befejezünk elhúzódó feladatokat, régóta függésben lévő dolgokat, stb. Most arról is szó lesz, hogy miként tudunk úgy elengedni olyan zavaró tényezőket, akár emberi kapcsolatokat is, amivel hosszútávon a lelki nyugalmunkért fogunk tenni!

Skorpió: A hét tanulsága az lehet, hogy igenis felül lehet emelkedni nehézségeken, kellemetlenségeken, sértettségen és a cserben hagyatottság érzetén is. Egész egyszerűen el kell engedni a ránk negatívan ható dolgokat. Nem rágódni rajtuk, nem újra és újra felidézni ezeket, de még egy beszélgetés erejére sem, stb. Fókuszáljunk a jó dolgokra, azokra a történésekre, amelyek jó hatást keltenek bennünk, akár hónapok, évek távlatában is!

Nyilas: Az együttműködéseink és a feladataink ellátása kerül fókuszba ezen a héten. És míg ez a két dolog összefügg, hiszen kb. szinte mindent élvezetesebb mások társaságában csinálni, attól sem szabad visszariadni, amikor ezt a két tényezőt nem tudjuk egymás mellé és egymás szolgálatába állítani. Hiszen vannak olyan dolgok, amelyeket jobb egyedül intézni, ezzel a másik felet is megkímélve!  

Bak: Aktív hétnek nézünk elébe, az életünk több síkját is nézve. Legyen az a fizikai valóság, vagy akár lelki felismerések, most mindenre fogékonyabbak leszünk. Tehát tehetünk magunkért fizikailag, az egészségünkért, vagy akár a megjelenésünkért, de most tehetünk a lelkünkért is, legyen az önismereti munka, spirituális gyakorlatok, vagy akár csak egy kis elvonulás és befelé fordulás!

Vízöntő: Az intellektusunk terén tapasztalhatunk majd egy élénkebb fellobbanást, mind a racionalitás terén, mind pedig az elvontabb, intuitív énünk terén. Így ez egy kiváló időszak lesz a tanulásra, a gyakorlásra, de az olyan mélyebb területeken való foglalatosságra is, mint ősi kultúrák, szokások kutatása, spirituális témakörök evilágbéli rendszerbe szedésére, önfejlesztésre, stb..

Halak: A lelkinyugalmunk érdekében kell tennünk ezen a héten. És ez lehet bármi, ami tölt minket. Tanulás, meditáció, olvasás, pihenés, mások segítése, fennkölt magasztos feladatok ellátása mások társaságában, ez ténylegesen lehet bármi. A lényeg az, hogy minden egyes ilyen nekirugaszkodásunk után érezzük azt, hogy többek lettünk az új tapasztalataink által, még akkor is ha fizikailag megfáradtunk a tevékenység közben.

Ezen a héten a fő spirituális nap az október 23-ra eső Dhanvantari nap lesz, az Ájurvéda istenségének napja. Ezen a napon különlegesen áldásos bármilyen ájruvédával kapcsolatos tevékenység. Emellett ezen a héten 3 sziddha jóga is lesz, az október 18, 20 és 21 is. Ezeken a napokon minden sokkal könnyebben és hatékonyabban szokott sikerülni.  

Fizikailag a nyakunktól le egészen a derék vonalunkig kell most jobban oda figyelnünk magunkra, hiszen a Hold haladása, most ezeket a testrészeket fogja érzékenyebbé tenni. Így most egy egyszerű manikűr, vagy egy köldök piercing is lehet sokkal fájdalmasabb, komplikáltabb az átlagnál, tehát az adott testrészeken kerüljünk el minden komolyabb beavatkozást!

Az egészségünk szempontjából arra kell odafigyelnünk, hogy a napfényes órák csökkenésével már sokkal kevesebb nedvesség kerül elpárologtatásra a légkörből, mint korábban. Így a korokozók sokkal jobb táptalajra lelnek, mint korában. Szóval ilyenkor kifejezetten tenni kell a vírus és baktérium elleni védekezésben! Együnk és igyunk (teában) sok zöldfűszert, gyömbért, kurkumát és minden mást, ami vírus/baktériumirtó hatással bír!

Om Tat Sat

Baktai Ádám, Hindu pap, a védikus kultúrtudományok szakértője

Goredas

Ádám névjegye

1976-ban születtem és 2 éves korom óta vagyok teljesen belemerülve a varázslatos keleti kultúrába. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanulhattam a keleti tudományokat, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében. Sőt, együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt majd 30 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár és segítő, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik eljönnek hozzám tanácsadásra vagy képzésekre. Om Tat Sat Baktai Ádám
A bejegyzés kategóriája: Horoszkóp, Védikus Asztrológia
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük