Kos: Aktív és kommunikatív hetünk lesz! Ugyanakkor meg lesznek hozzá azok a társak, akikkel érdemes és hatékony együttműködni. Tehát, ha valami komolyabb feladat megvalósítására készülünk, akkor ez most egy olyan szakasz, amikor érdemes bele vágni. Sőt emellett most az is támogatást nyer, ha kifejezetten a velünk együttműködőkre fókuszálunk, legyenek ők a privát életünk társai, vagy a munkával kapcsolatos társak.
Bika: Mind a beszéd, a kommunikáció és a tanácsadás mint képesség előtérbe fog kerülni ebben a szakaszban, főként azzal a fennhanggal, hogy segítsünk másokon. Ugyanakkor most meg lesz azaz élményünk, hogy miközben tanítunk és tanácsadunk rájövünk, hogy milyen jó is az, amit mondunk és, hogy milyen jó lenne, ha mi magunk is csinálnánk mindazt, amiről most éppen értekezünk. Szóval az önön magunktól tanulás is előtérbe kerülhet ebben a szakaszban.
Ikrek: Mi magunk és a közvetlen környezetünk fog fókuszba kerülni ebben az időszakban. Tehát a minket körülvevő szeretteink és az otthonunk fizikai síkja is. Sőt most meg lesz bennünk az a hívás is, hogy új életviteli rendszereket alakítsunk ki, ami képes megváltoztatni a közös életünket. Szóval legyen az az otthoni feladataink újra felosztása, vagy az olyan közös programok beiktatása, mint pl. az együtt mozgás/edzés, most képesek leszünk újat alkotni.
Rák: Mi magunk és a minket körülvevő emberek fognak előtérbe kerülni ezen a héten, de úgy, hogy minden más kicsit háttérbe kerül kerül az életünkben. Szóval ez egy ideális hét lesz arra, hogy minőségi időt töltsünk el egymás társaságába, és úgy általánoságban azon legyünk, hogy minél harmonikusabban érintkezzünk egymással. A külvilág kizárása, mint belső igény azért lesz majd ott, hogy még jobban tudjunk magunkra és egymásra összepontosítani.
Oroszlán: A terveink, a vágyaink, az ambícióink fognak előtérbe kerülni ebben a szakaszban. Sőt most meg lesz mind az erő és az elhatározás is, hogy tegyünk is annak érdekében, hogy megvalósítsuk az elképzeléseinket. Ezenfelül most könnyebb lesz megtalálni azokat akikkel könnyebb lesz együtt dolgozni, és akikkel egyetértésben tudunk együttműködni annak érdekében, hogy célt éljünk elképzeléseinkkel.
Szűz: Mi magunk, a munkánk és a pénzkeresetünk fog előtérbe kerülni ebben az időszakban. Mindez a személyiségünk, a lelkesedésünk és az akaraterőnk szempontjából. Szóval most képesek leszünk olyan többlet erőfeszítést bele vinni a mindennapi már-már unalmas és rutinszerű feladatokba is, amivel tenni tudunk annak érdekében, hogy fellendítsük mind a munkánkat, mind annak hatékonyságát.
Mérleg: Ezen a héten meg lesz azaz erőnk, az a kitartásunk, hogy végre befejezünk bizonyos dolgokat. Olyan teendőket, feladatokat, amelyek már régóta húzódnak a környezetünkben, és amelyek már terhelőek ránk nézve. Maga az a tudat, hogy még mindig nem készültünk el valamivel és még mindig nem tettünk pontot az i-re. Most meg lesz azaz extra belső erő, amivel lezárhatjuk a fent említett elhúzódó teendőinket.
Skorpió: Ebben az időszakban, az lesz a belső indíttatásunk, hogy mindent ami a külvilági életünkkel kapcsolatos egy kicsit lemondottabban lássunk. Mind az együttműködéseinket, a munkánkat, a megélhetésünket, a pénzkeresetünket mindezeket úgy, mint véges materiális dolgokat. Így most arra kell vigyázzunk, hogy ne essünk spirituális túlzásokba, és ne gondoljuk azt, hogy minden haszontalan, ami nem kapcsolódik a nagy magasztos képhez, az univerzális egységhez!
Nyilas: Az együttműködéseinken lesz a hangsúly ezen a héten. Mind a külvilági kapcsolatok szempontjából lásd a munkatársaink és az üzletfeleink, de a belső világunk szempontjából is, tehát a szeretteink viszonylatában is, mint pl. partnereink és a barátaink is. Sőt most meg lesz bennünk az a belső igény, hogy minél többet segítsünk őket és minél többet pátyolgassuk is őket. Természetesen ügyeljünk arra, hogy ne vállaljuk túl magunkat minden fronton.
Bak: A munkánk, a velünk dolgozók, és az erőfeszítés, amit szükséges a feladatunk ellátásához fog előtérbe kerülni ebben az időszakban. Sőt most az is fókuszba fog kerülni, hogy a munkánk milyen hatással van ránk és úgy-amúgy globálisan. Hogy mi magunk mennyire látjuk hasznosnak amit csinálunk. Sőt ezen a téren most képesek leszünk olyan változásokat beiktatni, ami ránk nézve és a velünk együtt dolgozókra is jó hatással lesz a munka morál szempontjából.
Vízöntő: Az lesz most a belső indíttatásunk ebben a szakaszban, hogy mindent vizsgáljunk meg intellektuálisan. Hogy mindent vizsgáljunk meg aprólékos alapossággal, ami velünk kapcsolatba kerül. Az életviteli rendszereinket, az elvégzendő feladatainkat, de még a napi rutinjainkat is, annak összes teendőjével együtt. Sőt a környezetünkben szerepet betöltő embereket is vizslatni fogjuk. Arra viszont vigyázzunk, hogy észrevételeink ne csapjanak át ítélkezésbe!
Halak: Ezen a héten intenzív belső munkát fogunk megélni, mert mindkét agyféltekénk be lesz kapcsolva. Képesek leszünk mindent érzelmileg és racionálisan is látni, ráadásul egyszerre! Sőt az lesz az alap igény, hogy a két felünk konszenzusra is jusson egymással. Szóval a racionális énünknek közelíteni kell majd az érzelmi világunkhoz, és vica versa. Viszont így nagyot fog fejlődni az értékrendünk, hiszen az értékrendünk nem más, mint az érzelmi és racionális énünk közös megegyezése.
Ezen a héten a legfontosabb momentum a Június 10-én zajló jógaböjt nap. Az indiai kultúrában ez két hetente zajló böjt, amikor is egyetlen egy napig érdemes tartózkodni a gabonafélétől. Viszont ha ezen a napon nemcsak a gabonaféléktől tartózkodunk, hanem betartunk egy teljes száraz böjtöt, tehát folyadékot sem fogyasztunk, akkor az olyan hatással is bír, mintha az év folyamán mind a 26 jógaböjt fogadalmát betartottuk volna.
Fizikailag a nyakunktól le egészen a csípőnkig lenne érdemes vigyáznunk magunkra, mert most ezek a test részek lesznek érzékenyebbek a Hold áthaladása végett. Szóval a felületi kezelésektől a komoly beavatkozásokig inkább halasszunk el mindent, ami érinti ezeket a testrészeket.
Om Tat Sat
Baktai Ádám Hindu pap, a keleti kultúrtudományok szakértője