Heti asztrológiai előrejelzés: 2021. Október 22-29…

Kos: Mi magunk és a közvetlen környezetünk fog fókuszba kerülni ebben az időszakban. Fontos lesz a kommunikáció, és az aktivitás. De minden azt fogja szolgálni, hogy jótékonyan hassunk a csalási atmoszféránkra és a saját lelki egyensúly állapotunkra is! Szóval beszélgessünk sokat, töltsünk el minőségi időt egymással, lehetőleg aktívan mert most ezt támogatják a csillagok.

Bika: Ebben a szakaszban mind a kommunikáció, mind a tetteink révén sokkal könnyebb lesz megélni magunkat! Viszont arra vigyáznunk kell, hogy ne merüljünk úgy bele a saját világunkba, hogy elveszítjük a kapcsolatot a külvilágunkkal. Sőt most a családi kapcsolataink például kifejezetten segítőek lehetnek abban, hogy ne veszítsük el a kapcsolatot a rajtunk kívül eső világgal.

Ikrek: Mi magunk a terveink, az elképzeléseink és az ambícióink fognak előtérbe kerülni ezen a héten. Nagy segítség lehet a család és az ő támogatásuk hiszen ők ismernek minket és tisztában vannak mind a képességeinkkel, mind pedig azzal, hogy mi hogyan szoktunk dolgokra reagálni. Így a velük fojtatott kommunikáció képes lesz előrevinni az elképzeléseink megvalósítását.

Rák: A munkánk, az életfeladatunk és a pénzkereseti forrásaink fognak terítékre kerülni ebben a szakaszban. Mindez azzal a fennhanggal, hogy a jelenlegi munkánk mennyire teljesíti be a terveinket, a vágyainkat és az ambícióinkat. Vagy B tervként összehozza-e azt a megfelelő pénz forrást a munkánk, ami elegendő ahhoz, hogy tudjunk áldozni is az elképzeléseinkre.

Oroszlán: Mélyebb, spirituális gondolatok fognak minket foglalkoztatni ebben az időszakban. Így előtérbe kerülhet az is, hogy bizonyos világi dolgok, attól függetlenül, hogy mennyire ékes a megítélésük a mi világunkban, valójában feleslegesek és egyáltalán nem szükségesek ahhoz, hogy az ember boldog életet tudjon élni. Így ez a hét alkalmas lesz arra is, hogy megszabaduljunk felesleges dolgoktól és allűröktől.

Szűz: A spirituális, intuitív oldalunk lesz most jobban bekapcsolva, így most nem feltétlen a racionalitás mentén fogunk dönteni, hanem inkább a megérzéseinkre fogunk hagyatkozni. Amennyiben hajlamosak vagyunk túl agyalni, túl stresszelni dolgokon, most ne hozzunk döntéseket komolyabb témakörökben. Nem azért mert lehetetlen lenne így is jó döntéseket hozni, inkább azért, hogy a későbbiekben ne stresszeljünk magunkat azon, hogy meggondolatlanok lettünk volna.

Mérleg: Az együttműködésink és a partneri viszonyaink fognak fókuszba kerülni, mind a belső világunk, mind a külső világunk szempontjából. Tehát a munkahelyi együtt működéseink és a partnerkapcsolataink is több figyelmet fognak igényelni. Mindkét területen azzal sokat tehetünk meg a harmonikus és hatékony kapcsolódáshoz, ha oda figyelünk a belső hangunkra és érzelmileg nyitunk a társaink felé.

Skorpió: Ebben az időszakban sokkal jobban fogjuk érzékelni a másokban zajló folyamatokat. Szóval bátran foglaljuk le magunkat mások segítésével, pátyolgatásával. Ideális esetben ezt csináljuk együttműködésben másokkal. Egyrészről azért, hogy egy picit szét tudjuk oszlatni azt a lelki terhet, hogy átérezzük a másokban zajló történéseket, másrészről azért mert így természetesen sokkal hatékonyabbak is lehetünk.

Nyilas: Ezen a héten a szellemi oldalunk, lesz lényegesen aktívabb mint máskor. Mind a racionális oldalunk, a józan paraszti eszünk, mind pedig az érzelmi, lágyabb oldalunk. Így akár nagy felismerések és rácsodálkozások is színesíthetik majd ezt az időszakot. Hiszen, amikor mindkét agyféltekénk aktív, akkor képesek vagyunk egyszerre látni a pro és kontra oldalakat, valamint a logikus, racionális kontra intuitív elképzeléseket is.

Bak: Tanulás, gyakorlás, majd a munka folyamatok elvégzése lesz a hét menete. Természetesen ha mindezt ezt úgy tesszük meg, hogy közben együttműködünk másokkal az még hatékonyabbá fog tenni bennünket. Nem beszélve arról, hogy maga az együttműködés ideális esetben arról szól, hogy olyan területeken működünk együtt másokkal, amit mi kevésbé, ők viszont kiválóan el tudnak végezni.

Vízöntő: Tevékeny hétnek nézünk elébe, ahol nemcsak az erőkifejtés és a teherbírás lesz jelen, de a mindent támogató intelligencia is. Így most képesek leszünk jól átgondolt tervek és rendszerek mentén gyorsabban és hatékonyabban működni. Arra viszont vigyázzunk, hogy ne terheljük magunkat túl. A munkafolyamatok korai befejezése után inkább adjunk teret a pihenésnek és feltöltődésnek. Ne ugorjunk azonnal neki a következő feladatnak.

Halak: A tanulás, ugyanakkor a tanítás és tanácsadás is terítékre fog kerülni ebben az időszakban. Sőt az lenne az igazi, hogyha ezt a két folyamatot összekötnénk. Ugyanis a mi saját tudásunk is elmélyül, amennyiben tanítjuk is azt, amit tanulunk. Hiszen, ahhoz, hogy el tudjunk valamit magyarázni, azt nekünk is megkell forgatnunk az agyunkban jó néhányszor, hogy képesek legyünk azt egy másképpen gondolkodónak is átadni.

Ebben a szakaszban érdemes lesz az Október 27-29-ig tartó szakaszra jobban oda figyelni. 27-én várható az év utolsó 10 milliószoros napja a tibeti kalendáriumok szerint, ami egy végtelenül spirituális nap. Október 28-án pedig egy ritka asztrológiai állást fogunk átélni, azt amikor a csütörtöki nap egybe esik a Pusja csillagképpel. Ez nagyon áldásos hatással bír a materiális életünkre, legyen az szerződések aláírása, vagy befektetések elindítása. Majd 28-án Gyógyító napunk lesz a tibeti kalendáriumok szerint, amikor is az egészségünkért kellene tennünk!

Ebben az időszakban a fejünkre, az arcunkra, a nyakunkra és a karjainkra, valamint a mellkasunkra kell vigyáznunk. Szóval a fogorvostól egy ártalmatlan váll tetkóig kerüljünk minden beavatkozást. Még az olyan hétköznapiakat is, mint pl. fogkő levétel, vagy egy orvosi fültisztítás. Valamint amennyiben érzékeny a tüdőnk vigyázzunk magunkra így a hideg eljövetelével.

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Goredas

Ádám névjegye

1976-ban születtem és 2 éves korom óta vagyok teljesen belemerülve a varázslatos keleti kultúrába. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanulhattam a keleti tudományokat, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében. Sőt, együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt majd 30 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár és segítő, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik eljönnek hozzám tanácsadásra vagy képzésekre. Om Tat Sat Baktai Ádám
A bejegyzés kategóriája: Horoszkóp, Védikus Asztrológia
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük