Kos: A beszéd és a kommunikáció fog előtérbe kerülni ebben az időszakban azzal a felhanggal, hogy most képesek leszünk mély és a legbelsőnket foglalkoztató dolgokat is kibeszélni magunkból. A lényeg az lenne, hogy bármilyen intenzív is a téma, vagy bármennyire is nehéz falat a megbeszélendő, a kommunikációnk legyen kedves és figyelmes, és az már több mint fél siker lesz.
Bika: Ezen a héten nagy hangsúly fog kerülni a saját megéléseinkre, de az lenne az ideális ha ezeket mind leütköztetnénk a szeretteinken is. Azokon is akiket mi választottunk, tehát a barátainkon, és azokon is, akik adottak, tehát a rokonainkon. Ők abban tudnak majd segíteni, hogy mi képesek legyünk a valóságot olyan módon érzékelni, ami inkább az egyszerű valósághoz kapcsolódik és nem a saját magunk által vélt valósághoz.
Ikrek: A saját énünk és a külvilági életünk fog előtérbe kerülni ebben a szakaszban. Így a munkánk, a pénzkeresetünk, a mi személyes reakcióink az adódó lehetőségekre mind előtérbe fog kerülni. És természetesen az is, hogy mi magunk mit vagyunk képesek feladni, miről vagyunk képesek lemondani annak érdekében, hogy a külvilági életünket minél sikeresebben tudjuk abszolválni.
Rák: Ezen a héten mi magunk is sokkal jobban észre fogjuk venni az adódó lehetőségeket, mind a lehetőségek is sokkal jobban fognak adódni. De ahhoz, hogy ezeket az eshetőségeket meg tudjuk lovagolni arra is szükség lesz, hogy befejezzük és lezárjuk a régebbi projektjeinket, és így teljes odafigyeléssel tudjuk belevetni magunkat a friss teendőkbe. De arra vigyázzunk, hogy ne csináljunk túl sok mindent egyszerre.
Oroszlán: A munkánk és a pénzkeresetünk területei most sokkal jobban előtérbe fognak kerülni a mindennapokban. Emellett az is, hogy a fent említett területek milyen hatással van ránk mind pszichésen, mind lelkileg. A lényeg az lenne, hogy próbáljunk arra törekedni, hogy a megélhetésünk ellátása olyan mód történjen meg, hogy lelkileg harmóniában tudjunk maradni!
Szűz: Az együttműködéseink és az ebből fakadó lelkinyugalmunk és a hatékonyságunk fog most terítékre kerülni ebben az időszakban. De természetszerűen mindennek az alapja a lelki kiegyensúlyozottság. Mert ha az megy, akkor mind az együttműködéseink hatékonysága, mind pedig a saját közérzetünk kiegyensúlyozottsága úgy is sikeressé fog tenni bennünket a megoldandó feladatok terén.
Mérleg: Mind a másokon való segítésre való hajlam, mind a lelki érzékenység most sokkal jobban előtérbe fog kerülni a hét folyamán. Arra nagyon vigyázzunk, hogy ne vállaljuk túl magunkat mennyiség szempontból és arra is, hogy ügyelnünk kell arra is, hogy mit bír a lelkünk azon a téren ha mások nehézségeivel találkozunk egy-egy hosszabb vagy intenzívebb periódusban.
Skorpió: A szellemisíkunk lesz aktívabb, mind a racionális oldalunk, mind az érzékenyebb, intuitív oldalunk. Természetesen ideális esetben ezek az oldalak harmóniában léteznek, és egymás kiegészítik. A racionális énünk lágyul az érzékenyebb belső értékrendünk révén, a belső finomabb oldalunk pedig következetesebbé és rendszer szemléletűbbé válik a racionális énünk révén. Errefelé kellene törekednünk.
Nyilas: A lelki nyugalmunk, az életviteli rendszereink és az együttműködéseink mind terítékre fognak kerülni ebben a szakaszban. Ami biztosan segítségünkre lesz az, hogy tegyünk bele némi többletet legyen szó bármelyik fent említett területről. Kényeztessük a partnerünket, dolgozzunk új életviteli rendszerek kialakításán, foglalkozzunk a saját belső, lelki nyugalmunkkal, legyen az pihenés, olvasás, meditáció.
Bak: Ez a hét kiváló lesz dolgok megoldására. Tervezzük meg, álljunk bele, készüljünk fel arra, hogyha lesz némi nehézség vagy hátráltatás, akkor se veszítsük el a lelkesedésünket és így abszolút fel leszünk vértezve dolgok befejezésre! Ezzel a formulával akár bele vághatunk olyan dolgokba is, amelyeket egy ideje már halogatunk, vagy amelyek úgy energia és idő hiányában csak úgy elsikkadtak!
Vízöntő: Az aktív tanulásról fog szólni ez az időszak! Sőt amire most fókuszálunk az nemcsak hosszútávon lehet majd része az életünknek, de annak is, ami mi vagyunk. Mert most olyan mélyen leszünk képesek beengedni a tanultakat, hogy az értékrendileg is képes lesz rajtunk változtatni, ami olyan mélyen belénk ivódik, hogy befolyásolja a döntés mechanizmusainkat és a viselkedés mintáinkat is!
Halak: Magunkkal és a közvetlen környezetünkkel kellene foglalkoznunk, a lehetőleg legintenzívebb módon. Ez érvényes lesz a környezetünkben lévő élőlényekre, család, házi kedvenc, stb. és érvényes lesz az otthonunk fizikai mivoltjára is. A lényeg az lesz, hogy csináljunk együtt dolgokat, és a fókuszba azt tartsuk, hogy nemcsak kellemes, de hasznos is legyen mindaz, amit csinálunk. Ez lehet, kert építéstől kezdve, rend rakás, vagy kutya iskolától kezdve akvárium átrendezés!
Ezen a héten a nagy pillanat az egész hét lesz! Ugyanis a Nap bolygó számunkra úgy néz ki, mintha a Pusja csillagképen haladna át, és ez egy különleges időszak a jóga gyakorlók számára! Ebben az időszakban Dattatréját szokták megtisztelni felajánlásokkal legyen az többlet jóga, vagy szentszövegek tanulmányozása! Tehát tegyünk a lelkünkért!
Fizikailag a fejünktől kezdve, a nyakunkon át, a karjainkig kell, hogy nagyobb figyelmet tanúsítsunk saját magunk védelmében! Szóval egy hétköznapi kozmetikai kezelés vagy akár egy teljesen egyszerű maikűr is érinthet érzékenyebben bennünket! Szóval vigyázzunk magunkra!
Om Tat Sat
Baktai Ádám Hindu pap, a Védikus tudományok szakértője