Heti asztrológiai előrejelzés: 2020. December 18-25…

Kos: A munkánk és a pénzkeresetünk témakörei fognak előtérbe kerülni ebben az időszakban. Viszont most az önzetlenség és a mások megsegítése nagyon fontos része lesz a belső elégedettség érzetünkhöz. Szóval a munka mellett most azt is tartsuk szem előtt, hogy segítsünk ahol tudunk, és akár olyan extra feladatokat is bevállaljunk, amelyeket általában nem szoktunk.  

Bika: A befejezések és a lezárások fogják dominálni ezt a hetünket. Azzal a felütéssel, hogy magát a kiváltó okait a lezárásnak vagy lezárásoknak, most teljes mértékben képesek leszünk feldolgozni. Szóval nem lesz haragvás vagy sértettség a mögött, hogy elengedünk vagy el kell engednünk bizonyos dolgokat, vagy akár embereket, mert mindennek meg lesz a racionális és az érzelmi magyarázata is.

Ikrek: A belsőnk, a lelkünk és a legmélyebben futó értékrendjeink kerülnek most a felszínre, és sokkal érzékenyebbek is leszünk ebben az időszakban. Semmiféle képen sem keveredhetünk konfliktusba, mert most nem leszünk képesek feldolgozni azok következményeit. Inkább fordítsuk figyelmünket a terveinkre, hogy ebben az állapotunkban tervezzük meg a jövőnket.

Rák: Az együttműködéseink fognak fókuszba kerülni ebben a szakaszban. Ez értetendő lesz a privát életünk együttműködéseire is, és a világi életünk partnerkapcsolataira is. Viszont mindent átfog szőni a bennünk uralkodó önzetlen hozzáállás. Így csak azok az együttműködéseinkkel kontaktáljunk, akik megérdemlik és még véletlenül sem használnák ki azt a sok jót amit most magunkban hordozunk.

Oroszlán: A másokra való odafigyelés, a másokon való segítés és az ehhez hasonló nemes feladatok fogják most felvillanyozni a figyelmünket. De ehhez semmiféle mártíriság nem fog kötődni, sőt inkább most ez lesz az, ami behozhat egy csomó többlet boldogság érzetet. Szóval most bátran lehetünk önzőek abban, hogy segítünk azokon akiknek szüksége van némi többlet figyelemre.

Szűz: Az intellektusunk és a racionális énünk fogja kitölteni ezt a szakaszt, de egy spirituálisabb és szemlélődőbb üzem módban. Így most olyan lehetőségeket is észre fogunk venni, ami számunkra semmiféle lehetőséget nem rejt, de másoknak sokkal könnyebbé teheti a mindennapjait. Sőt az is kifejezetten áldásos lesz, ha segítünk is abban, hogy azok a lehetőségek meg is valósuljanak.

Mérleg: Az életviteli rendszereink, a szokásaink, és a felelősségeink fognak előtérbe kerülni ebben az időszakban, az elégedettség és egyensúly szempontjaiból. Szóval bátran dolgozzunk ki új rendszereket, új szokásokat, új munka megosztásokat, de a fő motivációs erő minden mögött az legyen, hogy az új dolgok töltsenek bennünket és a környezetünket, és harmonikus érzetet hozzanak be az életünkbe.

Skorpió: Nagyon komoly belső egyensúly érzetet hozhat most be az életünkbe az, ha oda figyelünk a környezetünkre, és segítünk másokon. Sőt ez most lehet fizikai síkon megtörténő segítség, vagy akár a kommunikációs segítség is. Szóval, ha most nincs bennünk azaz elán, hogy neki veselkedjünk többlet feladatoknak, akkor keressük azokat a lehetőségeke, ahol segíthetünk tanáccsal, szakértelemmel vagy csak szimplán egy-két jó szóval.

Nyilas: A kommunikáció fog előtérbe kerülni ezen a héten, és minden formában. Legyen az beszéd vagy írás. Természetesen a jelenlegi helyzetben nem szükségszerű, hogy maga a beszéd személyes kontaktussal is járjon. Érintkezzünk telefonon, skype-on, vagy bárhogy, de vegyük fel a kapcsolatot szeretteinkkel, barátainkkal és kommunikáljunk minél többet velük, mert most zseniálisan fogunk támaszként működni.

Bak: Mi magunk, a családunk, és az otthonunk fog terítékre kerülni ebben az időszakban. És amennyiben képesek vagyunk most egy nagyon szűk teret tartani, és teljes figyelmünket egymásra irányítani, ez az együtt lét, most nem egy karácsonyi családi összeröffenés lesz, hanem egy szinte terápiás hatású csapatszellem építő. Szóval élvezzük egymás jelenlétét, és figyeljünk oda egymásra maximálisan.

Vízöntő: Ebben a szakaszban bennünk lesz az a hívás, hogy egy kicsit befelé forduljunk, és bele vessük magunkat olyan feladatokba, amit mi magunk feladatnak érzünk, de nem biztos, hogy azok annyira fontosak. Szóval nyugodtan lazítsunk a takarításhoz való viszonyunkon, például. És persze legyünk kreatívak és a tevékenyek, de csak olyan irányba, ami nekünk is és a környezetünknek is jó!

Halak: Ezen a héten próbáljunk minél jobban a szeretteinkre összpontosítani. Figyeljünk oda a rokonainkra és a barátainkra és próbáljunk minél több minőségi energiacserét beiktatni velük. És nem csak mézes-mázas karácsonyos kontextusban, hanem akár komoly dolgokkal kapcsolatosan, amelyek mostanában foglalkoztatnak bennünket, vagy éppen a közeljövőben tervezgetjük megvalósítani stb. A mostani időszakban ez jelenthet az éteren keresztül tartott intenzív kapcsolat tartást is.

Ebben a szakaszban a fő momentum természetesen a szeretet ünnepe lesz, de érdekességként arra rá meditálhatunk, hogy idén, 2020-ban december 25-re esik az a nap a hold naptár szerint, amikor Krisna elmondta a Bhagavad Gitában rögzített tanításait Ardzsunának.

Ezen a héten térdtől lefelé kell jobban óvnunk magunkat, a lábujjaink végéig. Szóval kerüljük az ünnepek előtt beiktatott gyantázást, pedikűrözést, stb., mert ez most sokkal fájdalmasabb lehet. Sőt mivel a Hold újra körbe ért a föld körül, 25.-én már vigyáznunk kell majd a fejünkre is!

Om  Tat Sat

Baktai Ádám Hindu pap, a Védikus kultúrtudományok szakértője

Goredas

Ádám névjegye

1976-ban születtem és 2 éves korom óta vagyok teljesen belemerülve a varázslatos keleti kultúrába. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanulhattam a keleti tudományokat, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében. Sőt, együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt majd 30 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár és segítő, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik eljönnek hozzám tanácsadásra vagy képzésekre. Om Tat Sat Baktai Ádám
A bejegyzés kategóriája: Horoszkóp, Védikus Asztrológia
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük