Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy szent ember, akit Szanátan Goszváminak hívtak. Rendszeresen egy picit Siva szentély mellett meditált egy szent tó partján.
Egy nap, a sok éves gyakorlás végett, hihetetlenül elmélyült meditációban volt, amikor is belső békéje hatására egyszer csak elmosolyodott, majd felkacagott a transz hatása alatt. Pont eközben egy másik hívő, aki némileg mozgássérült volt, fürdőzni készült a szent kis tavacskában.
Amikor Szanátan Goszvámi felnevetett, a fürdőző zarándok azt hite, hogy fizikai hiányosságai miatt nevetett a tó partján ülő szent ember, és emiatt nagyon rosszul érezte magát, és ekkor Szanátan Goszvámi kiesett az elmélyült meditációjából.
Ezek után Szanátan hetekig próbált újra elmélyülni a meditációs gyakorlataiban, de soha sem sikerült neki. Hosszasan imádkozott, hogy megértse, hogy az eddig bevált módszerek miért nem működnek.
Krisna megjelent neki és elmesélte, hogy ha még akaratlanul is, de megsértet egy zarándokot és emiatt nem érheti el, már azt a szintet, mint azelőtt. Így Szanátan felkereste a megsértet zarándokot és megbocsájtását kérte, és így újra elmerülhetett a magasztos meditáció mélységeiben.
Na, kb. evégett szeretném azt korrigálni, amit írtam a materialistán gondolkodó életfelfogásról. Itt elolvashatod a teljes bejegyzést…
Amúgy is nem azt akartam mondani, hogy egy kor felett már nehezebb jól élni, hanem az inspiráció hiányát bíráltam a csak az anyagi értékekkel törődő életvitelben.
Különben most itt volt látogatóba a majd 60 éves, drága Nagybátyám, aki 110 kilóval nyom fekve, és ha elmegy előtte a busz, akkor öltönyben 2 megállón belül befutja. Szóval az ember mindenre képes, csak tenni kell érte.
Om Tat Sat
Baktai Ádám Hindu pap, a Védikus tudományok szakértője