Elkészült az Upanisád gyűjtemény első kötete!

GYEREKEK MEG VAN!!!!!

ez volt a terv, egy picit más lett. 2 pont az m betűk alatt maradtak. és a gerinc nem vörös betűvel van, hanem barnával, mint a többi. de ez mind csak szemantika…

Persze ez még csak az első kötet, de készen van! És persze mindig van valami gikszer is, kb. mindenben, de készen van az első kötet. A gikszer csak annyi, hogy nem az utolsó borító terv lett kinyomtatva, hanem az eggyel korábbi! De ez csak külsőség, ami benne van az a lényeg!

Ez került az első kötetbe!

Om Tat Sat

A végtelenül hálás és boldog Baktai Ádám

Ui: Aránylag kevés példányt nyomtattunk, így 5,900 forint az ár!

Goredas

Ádám névjegye

1976-ban születtem és 2 éves korom óta vagyok teljesen belemerülve a varázslatos keleti kultúrába. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanulhattam a keleti tudományokat, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében. Sőt, együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt majd 30 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár és segítő, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik eljönnek hozzám tanácsadásra vagy képzésekre. Om Tat Sat Baktai Ádám
Kategória: Bhakti Kutir | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük