Most már azért elég sokan nem is ismernek a Kutir honlap olvasói közül, így elmondanám, hogy én nagyon Hindu vagyok. Nem klubtag, szimpatizáns, fátyolos tekintetű szentimentalista, hanem gyakorlója vagyok a hitemnek, és ez az, ami meghatározza az értékrendemet.
De, én ezt a spirituális látásmódot a saját életemben látom meghatározónak, és nem szeretek sem hit-téríteni, sem másokat a saját igazamról győzködni. Még a családom berkein belül sem.
Szóval eme sajátságos elmeállapotom miatt úgy gondoltam, hogy ha már December 25-én a Bazilika téren vagyunk a fiaimmal, be is nézhetnénk a templomba. Pont az esti mise utáni percekben indultunk felfelé a lépcsőn, tehát hömpölygött a tömeg lefelé.
A nagyobbik mackóm persze önjáró, a picit meg vittem felfelé babakocsistól. Az, hogy senkinek nem merült fel, hogy segítsen nekem, engem hidegen hagy, mert a mai világban azért már inkább az a ritka, hogy valaki felajánlja a segítségét a kisbabásoknak.
Tehát felértünk az ajtók előtti kilépőre, és konstatáltuk, hogy a baloldali ajtó a kijárat, még nagy KRESZes behajtani tilos tábla is volt, és feltételezhetően a jobb oldali ajtó volt a bejárat, ahol ömlöttek ki a népek.
Indiában éltem 10 évet, szóval a sorban állás, a tömeg, a lökdösődés engem nem igazán tud kibillenteni, de úgy álltunk kb. 5-6 percet sorba, hogy egyetlen egy ember sem jutott be az ajtón. Így picit nyomulni kezdtem, semmi extra, csak amikor valaki picit tétovában jött kifelé, vagy amikor a benti lökdösődés miatt ütem kiesés volt, mindig picit beljebb álltam.
Persze porig lesújtó tekintetek, félhangosan elmormolt „hová ilyen sietősen” megjegyzések és pofa vágások minden mennyiségben érkeztek diszkrét, de teljes mértékben udvarias helyezkedésemre.
De kb. 2 perc alatt, már bent is voltunk az előtérben. Ez egy pici hely, és még egy szenteltvizes tégely is van a termecske közepén, így a gyermekeim elkezdtek picit rémültebben tekintgetni ide-oda. Persze nagy tábla kint, hogy még belépés előtt dobjunk be 200 forintot per kopf, vagy 1-1 Eurot, amennyiben külföldiek vagyunk. Szóval gyorsan apró keresés, a kicsi díját is bedobtam, csak hogy bejussunk már minél hamarabb a templomba.
Itt még azt elmondanám, persze nem az volt a módi, hogy mivel mértanilag középen volt a szenteltvíz tégely balra kerülnek a kifelé tartók és jobbra a befelé tartók, hanem akik jöttek kifelé nyomultak mindkét oldalon, lökdöstek kifelé, mintha tűz elől menekültek volna.
Belül persze elsült bennem a poén, hogy „hű, de szar lehetet a mise”, de gyermekeim diszkomfort érzetét már a bőrömön éreztem. Rá is szóltam két kis tahóra, akik úgy jöttek kifelé, hogy felléptek a babakocsink első kerekére, miközben a combjaik centinkre suhantak el a 20 hónapos gyerekem arca előtt.
Egyébként csak annyit mondtam, hogy „ésszel fiúk, csak okosan” és erre anyukától jött is valami „jaj Pistike” szerű motyogás. De én már oda sem figyeltem, mert bejutottunk!
10 lépés előre, és már jött is felém egy dühös arcú bácsi, hogy menjünk már ki, mert mindjárt 7 óra és ők bizony bezárnak. 18.55 volt, de gondolom a cél az volt, hogy 19.00-kor már zárják az ajtókat.
Erre én azt mondtam, hogy ha ilyen kényesen oda figyelnek a zárásra, nem lehetne-e kicsit szervezettebben letolni a kifelé közlekedést?
Ekkor hátra intettem, hogy a bácsi is lássa a közelharc jelenséget az ajtónál, és ekkor buta mód hátra is fordultam, hogy nyomatékosítsam a helyzetre való felfigyelést. És ekkor feltűnt, hogy egy teljesen ugyanolyan behajtani tilos tábla volt kint az ajtó előtt, mint amilyen kint is volt a másik irányban is a templom előtt. Tehát jól gondoltam, a baloldali ajtón volt a kijárat és a jobb oldali ajtónál volt a bajárat. Csak ezt kb. mindenki le is ejtette.
Sőt ekkor döbbentem rá, hogy templomba járó testvéreim lökdösődése, tolakodása, és hétköznapi neveletlensége merő lustaságból, mások semmibevételéből és tényleges neveletlenségből fakadt.
Persze ilyenkor már lüktetett bennem a népnevelő, csak tanárember vagyok, vagy mi és így lemértem, hogy hány lépés lett volna, ha mindenki arra megy kis az ajtón, amerre kellett volna.
17 lépés!
Tehát 6-7 másodpercet kellett volna menni-haladni, persze az feltételezve, hogy mindenki a templom fő hajójában a jobb oldalon állt, tehát a legmesszebb voltak a szabályos kijárattól.
Amit azért sem értek, mert még időben is jobban jártak volna, ha szimplán szabályszerűen kimentek volna, a kijelölt ajtón, és nem tömeg verekednek a befelé jövő népekkel.
Ezért gondoltam megosztok mindenkivel egy pici, de hasznos kis információt az én hitemből.
A Védák azt mondják, hogy amikor egy zarándok helyen vagy, vagy egy templomban, vagy a mennyországban, akkor minden szó egy dal és minden lépés egy tánc, ami elképesztő boldogsággal tudja elönteni lelkeinket.
Szóval nem csak időtakarékos, kényelmes, udvarias és emelkedett, ha nem úgy viselkedünk a templomba, mint a félnótások, hanem még lelkileg felemelő is.
Om Tat Sat
Baktai Ádám
Nekem az a benyomásom,, hogy az utóbbi 40 évben leszoktak az emberek a nevelés tudományáról.Mi még a szülői házból és a tanárainktól is gondosan lettünk nevelve . A mai szülők igen jelentős része a konzum társadalom által elvesztette emberi mivoltát(sajnos amit látok erre a véleményre késztet), így nem a gyerekeket okolom . sajnos naponta konfrontálódom ezzel a jelenséggel. nekem az lenne a célszerű, ha különórán ,klubokban és az iskolában elterjesztenénk, a jó neveltség , a humánus hozzáállás igen is divatos lehet , “előkelő” lehet Ezt a szót azért használtam ,mert sok a sznob is közöttünk. Minden esetre jobb hangulatot kölcsönöz mindkét félnek, és jó hangulatban születik a teremtő erő ., és az elégedettség.Mihelyst megtanul az ember hálás lenni , megváltozik körülötte sok minden .