Bhakti Kutir Kalendárium 2015, az összes tudnivaló, tartalom, árak, stb…

Bhakti-Kutir_hataridoKedves Barátaink,

Ezt a bejegyzést kérném megosztani, hogy minél többünkhöz jusson el, mert most ez a bejegyzés lesz a hivatalos jelentkezés a Kutir Kalendáriumra. 3 nap alatt sikerült megírnom, mondjuk napi 14-15 órát foglalkoztam vele. Szerintem jó lett.

Tehát, ami volt is a tavalyiban, és ami most is lesz az ideiben:

  • Hétköznapi A5-ös formátumban jelenne meg, kemény borítással, határidőnaplós formátumban, és minden hét két lapra terülne el, ahogy kinyitjuk a naplót. Az idei más színekben fog pompázni, én a lila-narancsot gondoltam idénre, a Kutir színeit.
  • A kalendárium tartalmazná egész évre a mindennapos asztrológia előrejelzést, egy ikonos formátumban, hogy aznap kemény, lágy, gyors, szilárd, stb. Valamint minden hónapra előre egy bővebb havi előrejelzést is.
  • A főbb spirituális ünnepeket az indiai kultúrából (évekre visszamenően kikerestem a honlapunkról, hogy mely írások voltak a legnépszerűbbek és azok fognak szerepelni a kalendáriumban).
  • Hogy ne csak hindu dolgok legyenek benne, természetesen benne lesznek a tibeti naptárból a tízmilliószoros napok, és a rendszeresen ismétlődő Gyógyító Buddha napok, mert azokon a napokon érdemes az egészségünkért tenni.
  • De benne lesznek a rendszeresen ismétlődő hindu napok is, mint például kéthetente a Siva napok és a szintén kéthetente ismétlődő Ekadaszi napok, amikor a gabonától való tartózkodás nem csak fizikailag, de spirituálisan is jól hat ránk.
  • Ha már a böjtnél tartunk, akkor lesz minden hónapra egy egyszerű tisztítókúra is, ami ötvözni fogja az ájurvéda, a hatha jóga és a taoista jóga gyógymódjait (például: a taoista kultúrában a februári hónaphoz köthetőek a veséink, amit nagyon könnyedén át tudunk tisztítani és karban tudunk tartani reggel egy pohár citromos víz elfogyasztásával).
  • Természetesen benne lesznek a telihold és újhold időpontjai, névnapok, a nemzeti ünnepek, és minden más, ami egy határidőnaplóhoz kell.
  • Valamint a Kalendárium elején ott volt egy kis útmutató, hogy használjuk a naptárat és néhány táblázat a Holdállásokkal kapcsolatosan, a 27 fő csillagkép leírása és a hét napjainak természete. A táblázatok megmondom őszintén azért lettek bele téve, hogy legyen olyannyira hasznos információk a kiskönyvecskében, hogy az év végén se dobjátok ki a szemétbe. De az ideibe bele kerül majd egy másik felsorolás, aminek a segítségével akár ti is kifogjátok tudni számolni a kedvező időpontokat.

És, ha már itt tartunk akkor, íme a lista, ami a tavalyiból kimaradt, vagy eszembe se jutott még, mint Kalendárium téma, de az ideibe már bent lesz:

  • Mely napokra esnek a Sziddha és a Mrityu Jóga napok, tehát a tuti siker, és a tuti bukó napok.
  • Egész évre előre a Holdállások, és hogy milyen csillagképen halad át a Hold. Biztos észrevettétek, hogy az idei Kalendáriumban voltak táblázatok is, hogy milyen teendőkre mely napok, és mely Holdállások az ideálisak. Így akár ti is ki tudjátok a táblázatok segítségével számolni, hogy mely napok a legjobbak a különböző feladatainkra.
  • Valamint egy szezonális ajánlás is az Ájurvéda szerint, hogy mit érdemes csinálni pl. télen vagy nyáron, hogy minél könnyebb legyen megőrizni az egészségünket.

Persze nyomtatás és stb. drágulnak, de mivel a dizájn már olcsóbb lesz, és az ikonok is maradnak, arra gondoltam, hogy a határidő napló marad ugyanannyi, mint tavaly.

Tehát a határidőnapló ára az érdeklődéstől fog függeni, mert ha 1000 vagy a fölötti példányszámra lesz igény, akkor 3950 Forint lesz, 500 és 1000 közötti példánynál pedig 4440 Forint. 500 főnél kevesebb érdeklődő esetén, sajnos nem tudjuk kinyomtatni a kalendáriumot.

Persze tavaly nagyon sokan kértek Kalendáriumot, akik aztán nem jöttek el érte, de szerencsére jó páran nem kértek, de mégis vittek belőle. Szóval még írok majd erről, de annyi példányszámot fogunk nyomtatni, ahány előleg be lesz fizetve érte.

Szóval, ha érdekel benneteket a kalendárium, akkor október végéig kellene írjatok nekem, vagy ide kommentelni, és felkészülni arra, hogy kb. a felét majd be kellene fizetni előre.

Om Tat Sat

Baktai Ádám

 

Goredas

Ádám névjegye

1976-ban születtem és 2 éves korom óta vagyok teljesen belemerülve a varázslatos keleti kultúrába. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanulhattam a keleti tudományokat, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében. Sőt, együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt majd 30 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár és segítő, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik eljönnek hozzám tanácsadásra vagy képzésekre. Om Tat Sat Baktai Ádám
A bejegyzés kategóriája: Bhakti Kutir, Védikus Asztrológia
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

33 Responses to Bhakti Kutir Kalendárium 2015, az összes tudnivaló, tartalom, árak, stb…

  1. kátai nóra szerint:

    Szia, én kérek szépen a naptárból. 2 db-ot.
    köszi
    üdv
    Nóra

  2. Kornhoffer Csilla szerint:

    Szeretnék mindenképpen 3 db-ot a kalendáriumból!
    Köszönöm!!

  3. Horváth Csilla szerint:

    Engem erdekelne! 🙂

  4. vincze zita szerint:

    Szeretnék naptárt rendelni, 1 db-ot! Köszönöm!

  5. Máthé Hajnal szerint:

    Én három példányt szeretnék kérni, ajándékba is nagyon jó lesz 🙂 Köszönöm szépen!!

  6. Knódel Judit szerint:

    Én is kérek egyet. Köszi!

  7. Knódel Judit szerint:

    És meg egyet, vagyis összesen kettőt kérek. Köszönöm!

  8. Dervár Zita szerint:

    Üdv, szeretnék rendelni egy kalendáriumot, köszönöm. Szép napot.

  9. Kovács Tibor szerint:

    Hari Ádám!

    Szeretnék 2 darabot a jövő évi kalendáriumból. Majd írd meg, hogy az előleget hol és mikor tudom neked átadni.

    Üdv: Tibi

  10. Nemes Rita szerint:

    igen-igen, 1-et mindenképp kérek!

  11. Bernáth Zsuzsanna szerint:

    Ádám!
    Én is szeretnék kérni 2 db kalendáriumot!
    Köszönöm

  12. Bozzay Tamás szerint:

    Ezúton szeretnék én is rendelni egy példányt.

  13. Romándi Krisztina szerint:

    Szia! Én is kérek egyet biztosan, de lehet hogy kettőt. Krisztina

  14. Krisztics Bianka szerint:

    Én egy korábbi cikk alatt írtam hogy kérek 2 példányt, de itt is jelzem a biztonság kedvéért.

  15. Marietta szerint:

    1 Db. Köszi

  16. Csollák Rita szerint:

    En is kerek 1-et! Rita

  17. Katona Bea szerint:

    Szia Ádám! 2 db Kalendáriumot kérek! Köszönöm:Bea

  18. Bakk Eleonóra szerint:

    Szia! Szeretnék én is kérni egy Kalendáriumot! Köszönettel: Eleonóra

  19. Tollonics Évii szerint:

    Én is kérek 2 db-ot 🙂 Köszönöm. Imádom az idei naptárt is!

  20. Németh Veronika szerint:

    Én is kérnék 1 példányt (de lehet, hogy 2 lesz belőle :-))!
    Köszi

  21. Simek Erika szerint:

    Én is kérek egy példanyt! Köszi!

  22. Sarudi Balázs szerint:

    Szia!

    Igényelnék egy példányt a kalendáriumból! Köszi!

  23. Bábel Béláné szerint:

    Üdv.Ádám
    Kérek 1db.2015-ös kalendáriumot,köszi.Magdus

  24. Zrena Károly szerint:

    1 darabot szeretnék, mármint ha elkészül, mármint ha nem halok meg, ja és kalendáriumot.

  25. Aranyi Ildikó szerint:

    Kérek egy példányt én is. Köszönöm!

  26. Regilu szerint:

    Szeretnék én is egy határidőnaplót

  27. Kis Lile szerint:

    Kedves,

    Szeretnék 1db-ot rendelni.

    Előre is köszönöm,

    Hari Om Tat Sat

  28. Andor Timea szerint:

    Kérnék szépen én is 1db-ot.

    Előre is köszönöm,

    T

  29. Nisanta-lila dd szerint:

    Én is szeretnék egy kalendáriumot

  30. Dallos Istvánné szerint:

    Szeretnék 2 db kalendáriumot rendelni. Köszönöm!

  31. Seres Bea szerint:

    Szia Ádám! 2-t biztosan kérünk. Köszi

  32. S.N. szerint:

    Kedves Ádám!

    Szeretnék 1 példányt, ha még van rá lehetőség. Sajnos csak most találtam az információt róla.

    Üdvözlettel: S.N.

  33. T. Tímea szerint:

    Kedves Ádám,

    kérlek jelezz vissza, hogy van-e mód még rendelni? Amennyiben igen, szeretnék.

    Köszönettel,
    TT

Hozzászólás a(z) Bábel Béláné bejegyzéshez Kilépés a válaszból

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük