Az év legjobb asztrológiai bolygóállása már elő állt…

sani

a szaturnusz bolygó vasztu szerinti ábrázolása…

Mint már írtam az év legjobb napja a Nap és a Hold lehető legerősebb pozíciójától áll össze. Ez már most is meg van, és este 10 óra 50 perctől ráadásul Skorpió aszcendenssel.

A mai napokra jellemző sok bolygóegyüttállás a Kosban és a Bikában, így pont az 5. és a 6. házat erősíti fel. Ráadásul ma a Szaturnusz napja van Szombat révén, ami a csontszerkezetünk, a kemény munka/edzés és néhány fizikai kezelési rendszer bolygója is egyben.

Tehát ha vannak terveink harcművészettel kapcsolatosan, vagy fizikai gyógyászattal kapcsolatosan, vagy inkább fizikaiabb jóga rendszer gyakorlásával, ez a mostani időpont is egészen kiváló a kezdéshez. Ez az aszcendens holnap éjfél után 45 percig tart, tehát majdnem 2 óránk van, új dolgaink elindítására.

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Itt olvashatsz erről a tradícióról bővebben…

Goredas

Ádám névjegye

1976-ban születtem és 2 éves korom óta vagyok teljesen belehabarodva a védikus kultúrába. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanulhattam a keleti tudományokat, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében is. A kolostorban 2.30-kor keltünk, és a tanuláson kívül minden nap részt vettünk 2-2 órás meditáción és templomi szolgálaton, valamint elég sok kerti munkát és takarítást is felajánlhattunk, mint szolgálat. Magunkra főztünk és tradicionális sár és bambusz kunyhókban laktunk, ahol természetesen sem víz, sem villany nem volt. De mindenek felett az volt a legfelemelőbb, hogy együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt majd 30 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár / terapeuta, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik megtisztelnek azzal, hogy eljönnek hozzám kezelésekre, jóga órákra, vagy azokra az oktatásokra, amelyeket rendszeresen tartok. Om Tat Sat Baktai Ádám
A bejegyzés kategóriája: Vasztu, Védikus Asztrológia
Kiemelt szavak: , , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük