Ájurvéda témájú előadás: most Csütörtökön 17 órától: Ájurvédikus Pszichológia

Kedves Tündérek, tehát November 8-án, 17 órakor találkozunk Ájurvédára.

Az Ájurvéda szerint a tökéletes egészség az, ha kivül és belül is egyensúlyban vagyunk, erről is szólni fog az óra.

Az előadás témája még az lesz, hogy a kölünböző alkatú embereknek, mi a teendőjük pszichés karbatartásuk végett, és áttárgyaljuk majd azt is, hogy mire hajlamosak a Vaták, a Pitták és Kaphák.

Valamint azt is, hogy figyelmet kell fordítani arra, hogy az Ájurvédikus kúrák lehet, hogy jót tesznek a fizikai testünknek, de vigyázni kell arra is, hogy ne terheljék a páciens lelkét. Példa: Sajnos sokszor előfordul, hogy Vata lelkű, de Kapha testű emberek olyan böjtöket tartanak be, amelyek jót tesznek a Kaphaságuknak, de teljesen kibillenti a Vata pszichéjüket.

Szóval ilyen szerű példák, és témák lesznek. Sok szeretettel várunk benneteket.

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Goredas

Ádám névjegye

1976-ban születtem és 2 éves korom óta vagyok teljesen belemerülve a varázslatos keleti kultúrába. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanulhattam a keleti tudományokat, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében. Sőt, együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt majd 30 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár és segítő, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik eljönnek hozzám tanácsadásra vagy képzésekre. Om Tat Sat Baktai Ádám
A bejegyzés kategóriája: Ájurvéda
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük