Ezt a trükköt még 1992-ben az Algír- Francia keverék jógamesteremtől tanultam.
Az Ájurvéda nagyjából tiltja a napközbeni alvást, mert az lustítja az embert, de a nyár ez alól kivétel, mert a nagy melegben Ájurvédikusan sem gond a sziesztázás.
De…
Adhisekhara Prabhu, csak a szanszkrit beavatott nevét tudom a recept atyjának, úgy magyarázta el nekem ezt az Ájurvédában létező tiltást, és a Hatha Jógában szereplő feloldását, hogy napközben a szervezetünk csak addig pihen, amíg a szervezetünk teljesen el nem lazul. Amikor már teljesen elernyed a szervezetünk, már nem pihentető az alvás, csak tompító hatású.
Pont ezért Ő napközben mindig úgy szundizott, hogy a kezében tartott egy üres acél poharat, és amikor alvás közben teljesen ellazult és elejtette a poharat, amikor már nem volt pihentető az alvása, természetesen felébredt a pohár leesésének zajára.
Ez most úgy jutott eszembe, hogy a héten több, mint 2000 kilométert vezettem, kétszer is volt amikor nagyon eltompultam, és röpke 5-5 perc ilyen jellegű szundi-bundival teljesen vissza tudtam élénkülni.
Majd még próbálok ilyen rövid és hasznos cuccokat feltenni az oldalra.
Om Tat Sat
Baktai Ádám
Hát ez nagyon jó, tetszik. Meg is fogadom, …de nem teljesen. Fémpoharat azért nem veszek a kezembe, mert ha leesik, a végén még felébredek. 😉
kutyafáját ezt már én is éreztem, hogy amikor megébredtem arra, hogy nyáladzok, akkor az pont elég is volt. ha előbb montad volna, soha nem alszok tovább 🙂
Visszajelzés: Chatur Masya – A 4 hónap, amikor az Istenek alszanak | Bhakti Kutir