Ájurvéda előadás – Ájurvédikus Pszichológia

Drága Tündérek!

Most csütörtökön (11.29.) újra várlak Benneteket egy Ájurvéda előadás keretein belül a szokásos 17 órai kezdettel.

Az előző alkalommal kicsit más vizekre eveztünk, így nem igazán maradt idő az eredetileg tervezettre, de most pótoljuk az elmaradtakat, és átbeszéljük a dósák szerinti teendőket. Bővebben:

Az Ájurvéda szerint a tökéletes egészség az, ha kivül és belül is egyensúlyban vagyunk, erről is szólni fog az óra.
Az előadás témája még az lesz, hogy a kölünböző alkatú embereknek, mi a teendőjük pszichés karbatartásuk végett, és áttárgyaljuk majd azt is, hogy mire hajlamosak a Vaták, a Pitták és Kaphák.

Valamint azt is, hogy figyelmet kell fordítani arra, hogy az Ájurvédikus kúrák lehet, hogy jót tesznek a fizikai testünknek, de vigyázni kell arra is, hogy ne terheljék a páciens lelkét. Példa: Sajnos sokszor előfordul, hogy Vata lelkű, de Kapha testű emberek olyan böjtöket tartanak be, amelyek jót tesznek a Kaphaságuknak, de teljesen kibillenti a Vata pszichéjüket.

Szóval ilyen szerű példák, és témák lesznek. Sok szeretettel várunk benneteket. Az előadás 2 órás, díja 3000 Forint.

Om Tat Sat

Baktai Ádám

 

 

Ádám névjegye

1976-ban születtem és 2 éves korom óta tanulom a Hatha Jóga tudományát. 6 évesen döntöttem a vegetáriánus táplálkozás mellett, és azóta gyakorlom komolyabban a Bhakti Jóga folyamatát. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanultam a Hatha Jóga, az Ájurvéda, a Védikus Asztrológia és a Zen Shiatsu rendszereit, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében is. A napi rend nem csak a hajnali 2 óra 30 perces kelés és a napi 2-2 órás meditáció és templomi szolgálat miatt volt felemelő, de még attól sem, hogy tradicionális sár és bambusz kunyhókban laktunk, ahol természetesen sem víz, sem villany nem volt, hanem a lehetőségtől, hogy együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt 20-21 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár / terapeuta, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik megtisztelnek azzal, hogy eljönnek hozzám kezelésekre, jóga órákra, vagy azokra az oktatásokra, amelyeket rendszeresen tartok. Om Tat Sat Baktai Ádám
Kategória: Ájurvéda | A közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .