A Kutir csütörtöki, 17 órás Ájurvéda órája…

Március 28-án, 17 órakor az Ájurvéda foglalkozás témája még mindig a belgyógyászat felvezetése lesz. A múltkori órán elkezdtük átvenni az Ájurvéda fiziognómiai alapjait, és még ezt fogjuk folytatni. A fókuszban az 5-5 Vata, Pitta és Kapha lesz, tehát azok is érteni fogják az előadást, akik még kezdők az Ájurvédában, vagy alapokkal rendelkeznek, de mélyíteni szeretnék tudásukat.

Más különben a mai nap, Március 26, Kedd, hihetetlenül kellemetlen nap asztrológiailag, vigyázzunk magunkra!

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Goredas

Ádám névjegye

1976-ban születtem és 2 éves korom óta vagyok teljesen belemerülve a varázslatos keleti kultúrába. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanulhattam a keleti tudományokat, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében. Sőt, együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt majd 30 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár és segítő, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik eljönnek hozzám tanácsadásra vagy képzésekre. Om Tat Sat Baktai Ádám
A bejegyzés kategóriája: Ájurvéda, Védikus Asztrológia
Kiemelt szavak: , .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük