Védikus asztrológiai előrejelzés: Nap a Halakban, Március 14-Április 13…

Az előző havi előrejelzésből kiderült, hogy Március 27-ig a tanulmányainkon lesz a fő hangsúly, de utána picit megbolydulnak a kedélyek.

A Merkúr 27-én átlép a Kosba a Mars mellé, ami nem igazán tesz jót az igazmondás képességének. Mert amennyire az igaz beszédet sejteti a Nap/Merkúr együttállás, annyira jelenti a hamis kommunikációt a Mars/Merkúr közösködés. Persze itt is vannak kategóriák, pl. Richard Nixon hazugság mutatói szinte felülmúlhatatlanok asztrológiai szinten, szóval ez nem egy segítő bolygóállás a beszéd terén.

Főként úgy, hogy a Merkúr Kosba lépésével a Nap a Vénusszal marad a Halakban, ami szintén egy nehéz állás. A Nap a személyiségünk, tartásunk és elveink bolygója, technikailag az értékrendünk asztrológiai mutatója. De a Vénusz hatására sokszor csábíthatóvá válik az ember és akár olyan dolgokat is feladhat, amelyek lényének gerincét jelenthetik. Egyébként a gerinc szintén a Nap bolygóhoz köthető az asztrológiában.

Szóval Április 13-ig, ameddig a Mars együtt áll a Merkúrral, ami tehát sajnálatos módon a hamis és fals kommunikációt hozza előtérbe, igyekezzünk nem olyan helyzetekbe kerülni, ahonnan egyszerűbb hazugságokkal kikeveredni.

Majd Április 13-án a Nap is csatlakozik a fent említett 2 bolygóhoz a Kosban, ami már egy teljesen más érzetet ad a mindennapokban. A Nap/Mars együttállás az erős, igazságos vezetést és irányítást hozza előtérbe, míg a Nap/Merkúr meg az igaz, tiszta, tanító beszédet. 

Om Tat Sat

Baktai Ádám Védikus pap, a Védikus tudományok szakértője

Goredas

Ádám névjegye

1976-ban születtem és 2 éves korom óta vagyok teljesen belemerülve a varázslatos keleti kultúrába. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanulhattam a keleti tudományokat, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében. Sőt, együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt majd 30 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár és segítő, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik eljönnek hozzám tanácsadásra vagy képzésekre. Om Tat Sat Baktai Ádám
A bejegyzés kategóriája: Horoszkóp, Védikus Asztrológia
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

One Response to Védikus asztrológiai előrejelzés: Nap a Halakban, Március 14-Április 13…

  1. Táll Zita szerint:

    Kedves Ádám!
    Szeretném elsajátítani a Védikus Asztrológiát és az Ájurvéda tudományát. Érdeklődöm, hogy Ön oktatja ezeket a tárgyakat, vagy hol lehet beszerezni a tankönyveket, és teljes képzés keretén belül van e lehetőség ezeket a tárgyakat felvenni.
    Válaszát előre is köszönöm.
    Kellemes napot kívánok.
    Üdvözlettel: Táll Zita

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük