Kedves Tündérek,
Május 28.-án lesz a Védikus Asztrológia Tanfolyam első napja, még egyszer. Múlt hónapban már elkezdtük, de csak egy fél napot tartottam meg. Így még most is nyugodtan tudtok csatlakozni, mert a többiek, akik már múlt hónapban elkezdték csak a délutáni részre jönnek, így ti is behozzátok őket és ők sem hallgatják végig ugyanazt még egyszer. Szeretettel várlak benneteket,
Om Tat Sat
Baktai Ádám
Ádám névjegye
1976-ban születtem és 2 éves korom óta vagyok teljesen belemerülve a varázslatos keleti kultúrába. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanulhattam a keleti tudományokat, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében. Sőt, együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt majd 30 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár és segítő, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik eljönnek hozzám tanácsadásra vagy képzésekre.
Om Tat Sat
Baktai Ádám