Védikus Asztrológia Előrejelzés: 2011 Március-Április

Panchang 2011 Március – Április

Március 14-én éjszaka a Nap áthalad a Halak jegyébe, beérve a Jupitert és a Merkúrt. A Jupiter bolygó itt saját jegyében van és nagyon erős, így az igazságérzet, a jogi és pénzügyi korrektség fontos szerepet kap, mert ezek a Jupiter velejárói. De ahogy a Nap megérkezik a jegybe, a fent említett területeket sokszor majd erőből, és nem következetes racionalitással próbáljuk majd megoldani.

Ehhez az is hozzájárul, hogy a Merkúr bolygó a Halakban a lehető leggyengébb pozícióban van, ami ebben az esetben a kommunikációs nehézségeket és az analitikus gondolkodást gyengíti, ami kifejezetten a Merkúr bolygóhoz köthető erősségek, képességek.

Ezen felül a Halak jegye a természetes zodiákus utolsó jegye, ami a befejezés és a lezárás energiáit hordozza magában. Március 22-vel a Vénusz beéri a Mars bolygót, de csak 1-2 napra, amely két bolygó együttállása mindig kreativitást és szenvedélyességet rejt magában, mindez a Vízöntő jegyében egészen elképesztő fordulatokat hozhat a világban, kifejezetten a befejezések területén.

Március 25-én a Mars is a Halakba ér, így a Vénusz és Hold bolygókon kívül minden bolygó változó jegybe kerül. Tehát a változások és a befejezés kerül előtérbe, globálisan.

Március 25-én éjjel, Március 26, 27 egésznap, Április 1 éjjel, Április 2 és 3 egésznap, valamint 4-én délelőtt, Április 9 délután, és Április 10, 11 egésznap a Hold is változó jegyben lesz, ezeken a napokon, még intenzívebbek lesznek a változások.  A Március 27 és az Április 2 ráadásul kemény napok lesznek, azokon a napokon vigyázzunk magunkra.

Március 25től a Nap és a Mars együttállás újra elő áll, ami túl sok tűzzel jár, így mozgásban maradhatnak a túlfűtött helyzetek, a természeti katasztrófák és az óriási változásokat elősegítő energiák.

De a Mars nemcsak a Napot, hanem a Merkúrt is beéri, és így sajnos megint a hamis beszéd is életre kelhet, mert hiába a Nap/Merkúr együttállás, ami az igaz, tiszta, tanító beszédet jelenti, sajnos a Mars/Merkúr a hazug beszédre hajlamosít, ráadásul a Halakban a Merkúr a lehető leggyengébb helyzetben van.

Mindez a Jupiter jegyében a politikusok, és pénzügyi szakemberek igazmondását igen csak megnehezíti. Richard Nixonnak is Mars-Merkúr-Jupiter együttállása volt a Nyilasban, ami szintén a Jupiter jegye. Hát Ő nem az igazmondásáról volt híres. Muammar Gaddafinak is Mars-Merkúr-Jupiter együttállása van, igaz az Ikrek jegyében, ami szintén változó jegy a Halakhoz és a Nyilashoz hasonlóan.

A Szaturnusz természetesen még mindig a Szűz jegyében áll, ahogy a Rahu és Ketu is még mindig a Nyilas/Ikrek tengelyen vannak.

Szaturnusszal a természetes zodiákus hatos házában az élet úgy általánosságban sokkal több erőfeszítést kíván meg tőlünk az élet minden területén. A hatodik ház sajnos az ellenségeskedés háza is, lehetnek komoly összezörrenésekre lehetőségek, hiába a gyenge Merkúr, próbáljunk kommunikációval megoldani feszült helyzeteket.

A Nyilas jegyében még mindig egy nagyon gyenge Rahu (Felszálló Holdcsomópont) áll, ami a Nyilas idealista és harcos lényét teljesen felajzza a változások irányába, a Jupiter házában mindez (a Jupiter nemcsak a Halak jegyét uralja, hanem a Nyilas jegyét is) kapcsolódik az igazságérzetünkhöz, a jogi és morális hozzáállásunkhoz és a pénzügyi biztonságérzetünkhöz. Tehát ezeken a területeken megint csak intenzív mozgások várhatóak.

Április 14-én a Nap továbbhalad a Kos jegyébe, és az már a következő hónap története.

Goredas

Ádám névjegye

1976-ban születtem és 2 éves korom óta vagyok teljesen belemerülve a varázslatos keleti kultúrába. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanulhattam a keleti tudományokat, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében. Sőt, együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt majd 30 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár és segítő, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik eljönnek hozzám tanácsadásra vagy képzésekre. Om Tat Sat Baktai Ádám
A bejegyzés kategóriája: Horoszkóp, Védikus Asztrológia
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük