Újra a Jóga a TVben, fő műsoridőben…

ryogaPár héttel ezelőtt megint volt egy érdekesség a médiában. Egy esti bulvár műsor bemutatott egy orosz nyilvánvalóan zakkant hölgyet, aki azzal szerzett 15 perc hírnevet a világban, hogy kamerák előtt lóbálta a gyerekét.

Pontosabban az nem derült ki, hogy a saját gyerekét lóbálta-e, de ha nem, akkor az is félkegyelmű, aki a forgatásra oda adta a babócáját.

Természetesen az egész film alatt az volt hangsúlyozva, kb. 4-5 alkalommal, hogy az orosz hölgy jógaoktató, még akkor is, ha a gyermeklóbálás mondjuk nem áll szerves összefüggésben a jógával, de hát már mindannyian láttunk karón kiflit.

Természetesen az önérzetes megkérdezett szakértő elmondta, hogy ő trükk felvételnek hiszi az egészet, de ha még sem az, akkor ez a jóga nemcsak hihetetlenül ártalmas, de büntetőjogi következményeket kellene maga után vonnia.

De könyörgöm a jógának ehhez semmi köze, és azon kívül, hogy meg volt említve a bejátszások alatt, hogy az elmebeteg gyermeklóbálás „sport” feltalálója jógaoktató. De mondjuk lehet, hogy nem is az.

Ezért szoktam annyira tiltakozni, amikor boldog és boldogtalan elő áll valami cuccal, és jogának hívja, mert ha senki sem vevő víz alatti norvég horgolásra, ne legyen piacra dobva, mint tradicionális  kézimunkás aqua-yoga még akkor sem, ha úgy eladhatóvá válik, mert a jóga most divat.

És persze majd lesz rehab jóga a függőknek, detox jóga a méregtelenítőknek, diet jóga a böjtölőknek, meg persze pucér jóga, testépítő jóga, orr jóga és férfi jóga, ami csak répa turbó 2000 néven fut majd. És mi lesz a vége? A jóga egy silány mozgásformává válik, mint bármilyen divatját múlt edzésfajta.

Gyerekek, nem kell újra meg újra feltalálni a spanyolviaszt, az olyan csodáknak, mint a jóga pont az a lényege, hogy tök mindegy hány ezer év távlatában gyakoroljuk, mert mindig működik. És mivel a jóga jó, még magát is eladja, nem kell hitegetni, hazudozni, ráígérni a többiekre, vagy titkos tanításokat átadni az előadásokon. A jóga gyakorlása az emberekre jó hatással van, és emiatt majd bizony járni is fognak jógázni, ennyi.

Elnézést, ha egy kicsit erősebben fogalmaztam, de én csak azt szeretném, hogy a jóga ne járatódjon le, mert az interneten orrba-szájba reklámmal nyomuló „jóga guruk” lerontják e nemes mozgás hírnevét. Mondjuk még az a szerencse, hogy kis hazánkban még kevesen csinálják üzletszerűen, google hirdetősen, minden héten akciósan a jógát.

Az a fő baj, hogy mindenki a saját hülyeségét próbálja a jóga nevével eladni, vagy valami belemagyarázós módon igazolni azt, hogy ez tényleg a tuti. Mint pl. az amikor felreppent , hogy az akrobatikus jóga alapjait BKS Iyengar mestere tette le, és ennek a bizonyítéka az volt, hogy van egy fekete-fehér felvétel a youtube-on 1938-ból, ahol Krisnámáchárya a kislányát emelgeti a lábaival. A felvétel, ami alámantrázos, Krisnámáchárya fia vagy unokája által, nem oktató jelegű, inkább játékos, a kis tündér lány többször is bele mosolyog a kamerába egy-egy etap után.

Bátorkodom azt mondani, hogy ezen a logikán tovább haladva, 40 év múlva, amikor a Baywatch sorozat lesz a hivatalos életmentő oktató anyag az egész világon, ha valaki megtalálja majd David Hasselhoff részegen-picit-okádva-szájjal-földről-hamburgert-bezabáló felvételét a youtube-on, akkor az is része lesz majd az életmentő kiképzésnek.

(Kötelező megnézni az Idiocracy (Hülyék Paradicsoma) című filmet, és rá fogtok jönni, hogy nem is olyan lehetetlen, hogy a Baywatch lesz a vízi életmentés alapműve.)

Jó, de viccet félre téve, bárki bármit tesz az otthonába az része annak a tudománynak, amit ő képvisel? Akkor 20 év múlva Steven Seagal, megeszem egy fél kilo tésztát és rágurítok 2 üveg sört, de közbe mozgok egy kicsit a konyhában youtube felvétele, mint az Aikido szerves részét képző haladó anyag lesz az emberiség köztudatába beírva? Na, ne már?!

A baj az, hogy ezekkel az akciókkal hiteltelené teszik az amúgy egy évezredek óta működő fantasztikus mozgásformát, és általában semmi másért, mint a pénzért. Ez baromira szomorú. Főleg olyan időkben, amikor szinte üldözik a természetes gyógymódokat.

Om Tat Sat

Baktai Ádám

Goredas

Ádám névjegye

1976-ban születtem és 2 éves korom óta vagyok teljesen belemerülve a varázslatos keleti kultúrába. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanulhattam a keleti tudományokat, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében. Sőt, együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt majd 30 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár és segítő, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik eljönnek hozzám tanácsadásra vagy képzésekre. Om Tat Sat Baktai Ádám
A bejegyzés kategóriája: Blog/Gasztro Blog, Jóga
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük