A közös Napüdvözletes elképzelés:
Először is a 2012.12.12-es dátumon, 12 óra 12 perckor igenis lenyomtunk 12 darab Napüdvözletet és sztár parádé volt. Az összegyűlt brigádban volt gyógytornász, borász, nyugdíjas, 23 éves, olyan mester pilates oktató, aki Dubaiban a Burja al Arab-ban tanított, többek között a dubai-i Seikh húgát is, valamint kismama jógaoktató és hatha jógaoktató is. Remélem ti is sokan tudtátok ezt a szuper időpontot jógával emlékezetessé tenni, tudjátok, hogy legyen mit az unokáknak majd mesélni.
Különben még legalább három jóga stúdióról tudok, akik szintén neki álltak Napüdvözletezni a nevezetes időpontban!
Ébredjetek Pécs városának lakói, olyan jóga tanárotok van ott helyben, hogy csak, na!

Monotosh Roy, az első ázsiai Mr. Univerzum testépítő világbajnok, mellesleg egy fenomenális Hatha Jóga mester…
Képzeljétek el, sikeresen befejeztük a Kutir első Hatha Jóga Oktató képzését, és persze a vége felé már szerencsére nem arcoskodtam az állandó óra tartással, hanem elkezdtünk egymásnak is órákat tanítani. És basszus csoda történt az életemben! Mindenki nagyon jó órát tartott, de a Kocsis Ilona olyat nyomott le nekünk, hogy csak ámultam és bámultam.
Anélkül, hogy nagyon kutakodnom kellene a számokban, meg felidézni a gyermekkoromban részt vett jóga órákat, kb. kétezer-kétezer ötszáz jóga órán vettem részt életemben, de az Ilona órája benne van életem 3 legnagyobb jóga óra feelingjében.
Ezen kívül, bátran merem állítani, hogy verbális magyarázatban, hogy mire figyeljünk, és mire összpontosítsunk, meg életem legjobb órája volt. Borzasztó szerencsésnek tartom magam, hogy olyan Jóginik, mint Gita Iyengar, vagy olyan Jógik, mint Monotosh Roy óráin részt vehettem, de ez a Kutiros össznépi oktatós óra mindent vitt.
Remélem, majd néha Ilona feljön órákat tartani a Kutirban. Pécsi olvasóinknak ezt találtam Ilona pécsi jóga óráiról, hátha segít.
Passzív Jóga Terápia!
Az egyik ünnepi jóga órán elővettünk egy régi Kutiros rendszert, passzív jóga terápiás kezelésben részesítettük egymást. Ezt régen havonta egyszer csináltuk a hétfő esti jóga óra után. Az egész lényege annyi, hogy pár alkalomból meg lehet tanulni egy elég kellemes kis kezelésformát, amivel bátran gyúrhatjuk szeretteinket, rokonainkat és szomszédjainkat! Kezdjük újra ezt a szép szokást?
Írjatok bátran!
Om Tat Sat