Kos: A mély spirituális gondolatok fogják megtölteni ezt az időszakot, és a lehető legtöbbképpen. Ez az időszak kiváló lesz tanulásra, de tanításra is, vagy akár a kettő ötvözetére is. Valamint új életviteli rendszerek beiktatására és arra is, hogy segítsünk másoknak. Ez a segítség is lehet igen sok rétű. Egyszerű fizikai segítség nyújtástól egészen addig, hogy másokat gyógyítunk, istápolunk és úgymond kiszolgálunk.
Bika: Ezen a héten lehetnek olyan gondolataink, amelyek inkább sötétebben tüntetik fel a minket körülvevő világot. De, az az 5 bolygós tódulat, ami mindezt okozza nem feltétlen csak a negatívitást hordozza magában, ez behozhatja a materiális világból való kiábrándultságot is! Szóval próbáljunk minél többet és intenzívebben foglalkozni spirituális témakörökkel, nem feltétlen vallásos vonulatokkal, hanem belülről jövő spirituális dolgokkal.
Ikrek: Az együttműködéseink és az együtt megélt élmények fogják kitölteni ezt a hetünket. Így kiváló időszakunk lesz arra, hogy átalakítsuk, megreformáljuk a közös életünket. Hogy új életviteli rendszerekbe kezdjünk, amelyeken keresztül tudunk töltődni és harmóniában élni. Amelyeken keresztül a mindennapok kellemesebbé válnak és élhetővé, amikor egymás társasága alapvetően hozzáad az élethez, nem pedig feszültség forrása.
Rák: Ezt az időszakot úgy lesz a legkönnyebb harmonikusan és kellemesen megélni, ha mások megsegítését és a másokról való gondoskodást helyezzük előtérbe. És ez nem azt jelenti, hogy már eleve így kell neki kezdenünk a hétnek, hogy már teljesen másokra hangolódva képesek legyünk ideálisan belépni a megfelelő módon. Inkább az lenne a feladatunk, hogy maradjunk kellően nyitottak arra, hogy megfelelően tudjunk másokon segíteni.
Oroszlán: Kommunikációban gazdag időszaknak nézünk elébe, ami nemcsak a hallgatóságunknak fog jót tenni, de nekünk is. Most úgy fogja alakítani a sorsunk ezt a szakaszt, hogy olyan témák és események fognak előtérbe kerülni, amivel mi magunknak is dolgunk van. Így bőven lesznek olyan események és lehetőségek, amikor az általunk elmondottak akár saját magunknak is tanító jelleggel fognak bírni.
Szűz: Ezen a héten mi magunk és a lelkünk elégedettsége fog fókuszba kerülni. Ragadjunk meg minden lehetőséget, hogy előre mozdítsuk a belső egyensúlyunkat. Kommunikáljunk, főként olyan témakörökben, amelyek bántanak bennünket és ezáltal feszültséget keltenénk bennünk, valamint tegyünk meg dolgokat amelyek töltenek bennünket ezáltal is előremozdítva azt, hogy mi magunk egyensúlyban legyünk.
Mérleg: Nagyon aktív hétnek nézünk elébe, amikor is mindamellett, hogy egy csomó lehetőségünk nyílik arra, hogy dolgokat megoldjunk, befejezzünk még az is pörgetni fog bennünket, hogy mindent mindkét oldalról fogunk látni. Látni fogjuk minden témakör racionális és érzelmi oldalát is. Így még akkor is találunk majd teendőket egyes területeken, amikor már egyesek úgy vélik, hogy az meg van oldva, vagy az egyik, vagy a másik irányból.
Skorpió: A családi atmoszféránk, és a családban működő kommunikációs csatornák fogják vinni a prímet ebben a szakaszban. Valamint az lenne az igazán támogatott a jelen időszakban, hogy mi magunk vegyük kézbe az irányítást és mi legyünk azok, akik beindítják a beszélgetéseket, akik elkezdik kialakítani a megfelelő hangulatot ahhoz, hogy felhőtlenül tudjunk beszélgetni, egymás társaságát élvezni.
Nyilas: A munkánk, az ambícióink és a pénzkeresetünk is terítékre fog kerülni ezen a héten, de mindennek a nyitja a mi személyiségünk lesz. A mi általunk képviselt viselkedés minta, a mi habitusunk, a mi személyiség jegyeink fognak mindent felhatalmazni arra, hogy működjön, hogy hihető legyen, hogy mások is legyen arra képesek, hogy bele tegyenek annak érdekében, hogy a terveinket megtudjuk valósítani.
Bak: Szortírozós, kitakarítós hetünk lesz, minden téren. Most könnyebb lesz megszabadulni dolgoktól, és akár lezárni olyan kapcsolatokat, amelyek leginkább hátráltatnak bennünket. És most nem sértettség vagy harag lesz a motiváló erő, hanem kifejezetten az, hogy jobbá formáljuk az életünket és megszabaduljunk olyan hatásoktól amelyek lehúznak bennünket, hátráltatnak bennünket vagy szimplán idegesítenek bennünket.
Vízöntő: Ebben az időszakban az lesz a belső indíttatásunk, hogy próbáljunk egyensúlyt hozni a belső és a külső világunkban. Hogy a munka, karrier, kommunikációs területei kapcsolódni tudjanak ahhoz, hogy belül a helyünkön vagyunk és képesek vagyunk úgy tenni a dolgunkat és kiegyensúlyozottan működni, hogy még véletlen sem billenünk el az egyik irányba, ami természetesen a másik terület kárára menne.
Halak: A munkánk, a karrierünk és az életfeladataink most több figyelmet, és lényegesen több erőfeszítést igényelnek, mint úgy általában. Az együttműködéseink most inkább döcögős lesznek és könnyebb lesz nézeteltérésbe is keveredni. Próbáljunk most minél több mindent úgy intézni, hogy ne legyünk kitéve mások kényére, valamint próbáljunk minél professzionálisabban eljárni, leginkább a szakmánk szerint.
Ezen a héten a fő pillanat a 22-.ére eső Sziddha Jóga nap lesz. Ezen a napon bármi újba kezdenénk, az biztosan sikerülni fog. A 24.-i nap is jó lesz, de az összes többi napon nem lesz könnyű dolgunk.
A Hold haladása végett a veséinktől le egészen a combjainkig ezen a héten minden érzékenyebb lesz. Tehát egy ártalmatlan köldök karika be tételtől, a visszér elinjekciózáson át egészen a komolyabb beavatkozásokig kerüljünk minden procedúrát.
Om Tat Sat
Baktai Ádám Hindu pap, a Védikus tudományok szakértője