Heti asztrológiai előrejelzés: Március 8-15…

Kos: Ezen héten egy kis lelassulás és befelé fordulás fog terítékre kerülni. Mindez úgy, hogy most képesek leszünk mindent, ami velünk kapcsolatos módszeresen megvizsgálni és átgondolni. Jó döntéseket fogunk hozni ezen a héten.

Bika: A terveink és ambícióink fognak előtérbe kerülni ebben az időszakban. Főként abból a szempontból, hogy mit vagyunk hajlandóak feláldozni annak érdekében, hogy meg is tudjuk valósítani az elképzeléseinket.

Ikrek: A munkánk és a pénzkeresetünk fog foglalkoztatni minket a héten, főként abból a szempontból, hogy mennyire passzol a jelenlegi foglalkozásunk a személyiségünkhöz, az értékrendünkhöz.

Rák: Életünk spirituálisabb területei fognak előtérbe kerülni. Azok a belső értékeink amelyek megadják a gerincünket, a tartásunkat és amelyek összességében jellemeznek bennünket, a tetteinket, a szavainkat és értékrendünket.

Oroszlán: Fel kell készülnünk némi feszültségre a munkánkkal kapcsolatban, és főként olyan esetekre, ami emberi leütközéseket és félre értéseket fog felénk sodorni. Amennyiben képesek vagyunk higgadtak maradni egész jól átfogjuk majd vészelni ezt a hetet.

Szűz: Ezen a héten vigyáznunk kell, mert egy picit önbaleset veszélyesek lehetünk. Ne hagyjuk magunkat túlpörögni, legyünk elővigyázatosak és akkor megfogjuk úszni azt, hogy kárt tegyünk magunkban!

Mérleg: Azt a belső hívást fogjuk érezni, hogy gondoskodjunk másokról. Ez életünk bármely területén jelentkezhet,  szeretteink és a barátaink körében. De segíthetünk ismeretlenül  rászorulóknak, idősebbeknek, vagy akárkiknek.

Skorpió: Az intellektusunk lesz nagyon aktív ezen a héten, főként abból a szempontból, hogy miként tudjuk megelőzni azokat a helyzeteket amelyek könnyen áttudnak fordulni nehézségekbe, félreértésekbe, feszültségekbe.

Nyilas: Ez a hét dolgok elsajátítására lesz tökéletes. De most ne steril tantermi szituációkra gondoljunk, hanem gyakorlati elmélyülésre. Arra, hogy feltűrjük az ingujjainkat és neki veselkedünk a feladatoknak.

Bak: Tevékeny hétnek nézünk elébe, de figyelemben kell tartanunk a terveinket és az előre lefuttatott elképzeléseinket is. Szóval a durr bele, hajtsuk meg hozzáállás most nem fog sok jóra vezetni. legyünk higgadtabbak és úgy ugorjunk neki a feladatoknak.

Vízöntő: A kommunikációs csatornáink lesznek nagyon kiéleződve ebben az időszakban, de arra nagyon kell majd vigyáznunk, hogy hogyan mondjuk el a gondolatainkat és elképzeléseinket. A tartalommal nem lesz baj, a stílusra kell oda figyelnünk.

Halak: Eljött az idő, hogy egy kicsit gatyába rázzuk magunkat, de akár a családunkat is. Legyünk aktívak, járjunk elöl a jó példánkkal és így megkaphatjuk azt a plusz bónuszt, hogy nem kell majd mindent egyedül csinálnunk, lesznek bajtársaink is a szeretteink köréből.

Ezen a héten a fő mozzanat a Március 14-re eső Gyógyító Buddha nap lesz. Ezen a napon feltétlen tegyünk az egészségünkért!

Om Tat Sat

Baktai Ádám Hindu pap, a Védikus tudományok szakértője

Goredas

Ádám névjegye

1976-ban születtem és 2 éves korom óta vagyok teljesen belehabarodva a védikus kultúrába. 15 éves koromban volt szerencsém kiköltözni Indiába egy tradicionális kolostor iskolába, ahol 10 éven keresztül nemcsak tanulhattam a keleti tudományokat, hanem benne is élhettem ezeknek az ősi tudományok kultúrkörében is. A kolostorban 2.30-kor keltünk, és a tanuláson kívül minden nap részt vettünk 2-2 órás meditáción és templomi szolgálaton, valamint elég sok kerti munkát és takarítást is felajánlhattunk, mint szolgálat. Magunkra főztünk és tradicionális sár és bambusz kunyhókban laktunk, ahol természetesen sem víz, sem villany nem volt. De mindenek felett az volt a legfelemelőbb, hogy együtt élhettünk azokkal a mesterekkel, akiktől tanultunk. Az elmúlt majd 30 évben, 4 kontinenst jártam be, mint tanár / terapeuta, és ezt az első kézből szerzett tudást próbálom átadni azoknak, akik megtisztelnek azzal, hogy eljönnek hozzám kezelésekre, jóga órákra, vagy azokra az oktatásokra, amelyeket rendszeresen tartok. Om Tat Sat Baktai Ádám
A bejegyzés kategóriája: Horoszkóp, Védikus Asztrológia
Kiemelt szavak: .
Közvetlen link.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük